Ó helló, éves jótékonysági bál, amit úgy igazán utálok! Márpedig minden áldott évben tiszteletemet kell tennem, hála az én jó édes anyukámnak. Most is, alig múlt hajnali 10 óra, igen, ez számomra még hajnal az éjjeli buli után, de már 3-om üzenetet küldött és kétszer hívott, hogy keljek fel. Csak azért nem rángat ki ő maga az ágyból, mert tudja, hogy általában nem vagyok egyedül. Most viszont igen, de ezt hülye lennék elárulni. Így is alig aludtam pár órát, még mindig a tegnap esti ruhámban vagyok és azt hiszem, kijózanodnom sem sikerült. De legalább hazataláltam és ez egy kibaszott nagy pozitívuma a napnak.  Úgyhogy nincs mit tenni, lerúgom magamról a gatyát, magamra rángatom a paplant és alszok még pár órát.

Délután 3-om óra, a telefonomon gyakorlatilag csak anyámtól vannak üzenetek és nem fogadott hívások. Egyik hangulatkeltőbb mint a másik. Azt hiszem berágott, vagy legalábbis bedurcázott, amiért nem kísértem el valami szalvétahattyúért. – Az meg mi a rák? – Pislogok a plafont szemlélve és így pörgetem az üzeneteket. Azt sikerül leszűrnöm a dologból, hogy szarban leszek, ha nem kapom most már gyorsan össze magam. De valahogy túl kényelmes az ágyam, a fürdő messze van és nem érdekelnek a bálok. Semmilyen bál. Mert ez azért egy űberratyi elfoglaltság. Arról szól, hogy kinek van nagyobb gyémánt a fülében. Ja, jótékonyság! Bár a szexi ruhákat csípem. A második legfontosabb dolog az ékszerek után a dögös ruhák. Ha igazán hozzám illő barátnőt akarnék, akkor a bálokon kéne válogatnom. Gyönyörűek, gazdagok és befolyásosak. De mind baromira unalmas. Táskákról meg aranyékszerekről csacsognak egyfolytában, nem bírom én az ilyeneket. Most mégis kimászok az ágyból és fintorogva lépkedek a fürdő felé, hogy rituálisan feláldozzam magam. Tusolás, borotválkozás, séró belő, öltöny fel. Nagyjából fél órán át keresem a kedvenc órám, de közben találok egy idegen mobilt. Nem tudom kié, annyira nem is érdekel. Ledobom az éjjeliszekrényre, majd érte jön a gazdája, ha akar. És igen, elő kerül az óra is, meglepő módon az alsógatyás fiúkból, de legalább megvan.

Ki sem lépek a szobából, de anyám szembe rohan velem, mint egy karcsú, koreai tank és olyan szitokszavak hagyják el a száját a saját anyanyelvén, hogy jobbnak látom most nem tovább hergelni. Megpróbálok kisomfordálni, de oldalról kapok egy adag parfümöt az öltönyömre, az arcomra és a számba is. – Kösz, de tényleg! – Apám a háttérből néz, ez egy olyan pillanat, mikor találkozik a tekintetünk és mindketten azt gondoljuk, hogy egy őrült házisárkánnyal kell együtt élnünk.  Közben egy igazán ronda csokornyakkendőt tuszkol rám a házisárkány. Ma este, tutira megdöglök.

Órákkal később, már teljesen kinyalva állok egy csoport hasonszőrű között. Van pár kósza szerencsétlen, aki még élvezi is az ilyesmit. Nagyjából a fél sulim jelen van és aki csak teheti, megpróbál befűzni egy hozzá illő csajt. Csak mi állunk itt páran egy csokorba szedve és álmodozunk egy vad partiról, amin most épp szétcsaphatnánk magunkat. Mert ez itt, a lagymatag zenével és a nem túl erős pezsgőkkel olyan, mint egy ovibuli. Rendes szórakozásra vágyom, a kis vörösre és némi whiskyre. Erre ezt kapom.  Csak akkor mosolyodok el, mikor Daisey egy káprázatos ruhában libben be. Atya ég! Anyám őt is jól elkapta.
- Naná, mindig tudom! – Vigyorgok, pedig ma aztán tényleg lenyalt tehén fejű dzsigolónak érzem magam. És ezt a haverok nevetése is megerősíti, ezért vetek rájuk egy épp ennyire szarul festetek, tekintetet. Mire visszafordulok, tagadhatatlanul kiszúrom azt a nézést, amit csak egyetlen embernek tartogat. – Ott van! – Bólintok fejemmel a terem túlsó vége felé, ahol az általa keresett személy épp az apjával beszélget. – Mély levegő hugi – bár mindenki tudja, hogy nem a húgom, ez azért elég egyértelmű, de olyan régóta ismerem már. – Káprázatosan festesz! Le fogod nyűgözni! – Biztatom, de látom rajta a feszültséget. – Mit szólnál egy csepp, de tényleg csak egy csepp italhoz? Erő, bátorság, anyai harag? – Mert ezt kínálom egy pohárka pezsgő által, amit azonnal szerzek is mindkettőnknek, de úgy helyezkedek, hogy anyáink csak a hátamat lássák. - Nos? – kortyolok az italba, mint valami démoni csábító, aki a lelkét kéri épp a pohár tartalmáért, de persze erről szó sincs.
- Hogy vettek rá erre a ruhára? – Ez érdekel éppenséggel a legjobban, mert hogy engem megzsarol anyám, mikor olyanja van, az egy dolog, de őt, csak nem. Közben szabad kezemmel engedek némi vodkát a bólés tálba, csak, hogy a fiatalabbak, akik nem ihatnak pezsgőt, szintén jól érezzék magukat. – Pssszt! – Mutatom a poharat tartó kezemmel és megeresztek egy cinkos kacsintást.  Ebből így már csak lesz buli, de a zenével még kezdenem kell valamit. – Mit gondolsz, milyen zene lenne jó egy frankó, pörgős bulira? – Azt hiszem, hogy mondanom sem kell mit akarok, már tudja a lány, hogy spontán rombolás következik, de úgy, hogy a szülők meg ne tudják. Közben a szép kis csokornyakkendőm épp egy vázába tuszkolom bele. Ez sem kell már.