Baby x Tay

“Fear has 2 meanings. Forget Everything And Run, or Face Everything And Rise. The choise is yours”

Igazából amikor felajánlottam Maxine-nak, hogy segítek a hatalmas ötletű Stég névre elkeresztelt bulijának a szervezésében, arra nem gondoltam, hogy agyfaszt kapok közben. Mintha nem tudom, néha én lennék kettőnk közül az egyetlen aki a realitás talaján mozog. - Basszus Maxie, ki kell húznod erről a listáról embereket! - nézem át vele úgy ezredjére és még mindig csak két nevet sikerült kiejteni. - Nem vezényelheted a fél sulit egy stégre, csak mert szerinted közösségi bizalmat segít ha úgy állunk, iszunk és táncolunk, mint a heringek egy stégen. - mert ez a nagy koncepció. Nekem már előre rémálmaim vannak a dologtól. Tudok úszni, mégis rettegek ettől a tótól. Úgy 10 lehettem amikor a fasz osztálytársaim odakötöztek az egyik stég tartóoszlopához és ott hagytak és nem csak engem. Sajnos. A mai napig rettegek ha stégre kell lépnem, ha meg az algás, hűvös szarra gondolok, ami még csúszott is, hát elkap a sírógörcs. De Mr. F szerint ha elzárom magam a jótól a félelmeim miatt, akkor örökké lesz bennem egy gát, ami később kihathat. Elmeséltem neki mikor eljöttünk erre biciklizni múlt vasárnap. Nem nevetett ki.
- Jó, gondolkodnom kell baszki, majd hívlak. - belesüllyesztem a telefont a táskába. Katasztrófa. Az arcok felét kizárnám, mert egyszerűen gázok. Nem bírom a fejemből kiverni a baleset szagát, idejét. Semmijét. Átmászok a kicsit gondatlan területen, hogy elérjem aztabizonyos stéget. Régebben, nyaranta tök sok ostoba bátorságpróbát csináltunk. Lecsavarom a kupakot a vodkáról, amit igazából tökre Maxie-nak kellene tovább adnom, de majd kipréselem az árát valahogy. Csak két korty, tényleg. Hogy könnyebb legyen. A lécekre pillantva viszont megint 10 éves gyámoltalanság vagyok. Le kell guggolnom. Ezt nem mondta Mr. F, hogy az önterápia ennyire..szar. Felkapom a fejem. - Ki van ott? - letörlök némi áruló könnyet, basszus nem gondolkodtam, hogy erre még járhatnak mások. - Hé, láttalak a fáknál! - istenem csak ne valami őrült legyen, vagy pszichopata, erőszaktevő..kérlek, jó leszek csak ne már. - Nem vicces! - lehet a csajok szórakoznak csak. Túlparázom, lehet valami kóbor kutya is. Gyorsan akarok reagálni és ez megbénít. Magát Jasont, Freddyt várom kilépni onnan. Oh god, segíts meg most! Végül is van nálam üveg. Jó, Taylor nyugodj meg. Végtére is csak a tetves, csendes tópart, simán kinyírnak és bedobnak a vízbe, semmi gáz.
Amikor meglátom, hogy se nem Jason, se nem Freddy, se nem a random késes gyilkos, egy ízes baszki szalad ki a számon. Ismerős az arca a csajnak, bár nevet nem tudok hozzá kötni. Vagy lehet csak összekeverem valakivel. Remélem nem valami pletykás kis picsa, aki másnap telekürtöli a folyosókat, hogy Taylor Layne elhagyott stégekhez jár bömbölni és egyedül vodkázik. Szociális gyilkosság lenne, golyószóróval. - Mit keresel te erre egyedül? - pont én kérdezem, lehet csak a beidegződés a húgom miatt. - Ez...ez egy szar hely. - a félelmeim tárháza, a mumusom, a gyengeségem és erről senkinek se beszélek. Azok is kussolnak róla akik benne voltak a dologban.

tay + baby

### ⋪ ⋫ zene ⋪ ⋫ szeretettel

Néha még én is érzem, hogy nem ártana egy kicsit kiszellőztetnem a fejemet, és egy picit egyedül maradnom. Általában erre akkor van szükségem, hogyha kicsit sok dolog történik otthon, vagy esetleg máshol, de körülöttem és át kellene gondolnom. Most egy kicsit ilyen helyzetben vagyok, anyám megint kezd sok lenni, és hiába mondtam azt neki, hogy picit visszavehetne, mert igen sok dolog történt mostanában velem, és pont rá nincs szükségem, akkor csak rátett még egy lapáttal... Komolyan az év legrosszabb anya díjat meg is kaphatná, egy Nickelodeonos díjátadó keretén, ahol le is önthetnék azzal a zöld trutyival. Ennél rosszabbat sosem tudnék neki kívánni, csak idegből, és azt se gondolom soha komolyan, pedig nagyon tudom mondani.
A part jó ötletnek tűnt arra, hogy elbújhassak, szép a kilátás, jó a levegő, és ide tényleg ritkán jár bárki is, bár nem tudom miért. Bár mondjuk nekem sem ez volt az első tippem arra, hogy hova menjek, de végülis valahogy mégis itt kötöttem ki. Reménykedem abban, hogy most is mázlim lesz, és nem lesz senki, de persze nem nyerek, mert hangokat hallok az egyik részéről. Ösztönösen arra indulok meg, sosem tudhatja az ember, hogy ki van ott, bár ha rosszul járok, és egy sorozatgyilkos akarja vízbe dobni a hulláját, akkor nem kellene úgy sietnem, ahogy eddig. Picit lassabbra veszem a lépteimet, és a fák takarásában igyekszem maradni, hogy talán előbb észrevehessem az embert, mint ő engem, és ha kattant feje van, akkor innen mégis nagyobb esélyem van sikeresen elmenekülni, mint közelebbről. Talán az a legrosszabb forgatókönyv, hogy fegyvere is van, és akkor végem akár közel vagyok akár messze.
Persze szerencsétlen vagyok, és képtelen arra, hogy ne szúrjon ki, de a hangja nem hangzik sorozatgyilkososan, sőt, inkább ismerősen cseng, így kicsit megnyugszom, de a szívem még azért egy kicsit zakatol. Mivel azt is mondja, hogy hol vagyok, és nem találja viccesnek, akkor azért előlépek onnan. Nem akarok én senkit sem megijeszteni, egyszerűen, csak nem tudtam ki az, így muszáj voltam óvatosban megközelíteni őt. Ő persze kimondja azt amire én is gondoltam, mikor láttam, hogy az arc is ismerős, és senki sem fog megölni itt ma senkit, max mi magunkat, ha szerencsétlenek vagyunk, de az már semmi. - Na és te? - akaratlanul is visszavágok a kérdésére, de nem olyan hangsúllyal, mintha megbántani, vagy beszólni akarnék egyszerűen csak ő is egyedül van itt, nem csak én. - Szerintem gondolkodásra, és egy kis magányra jó hely. Nem emiatt vagy itt te is? - döntöm el picit oldalra a fejemet, ahogy figyelem őt, nem ugrik be a neve, csak az, hogy ismertem, valahonnan biztosan.
- Nem akartalak megijeszteni korábban, csak féltem, hogy gyilkos vagy és a hullát akarod éppen elrejteni, azért bujkáltam - mutatok magam mögé, hiszen arra voltam, a fák mögött, de már nincs gond, úgy vettem legalábbis észre. - Baby vagyok amúgy, te pedig nagyon ismerős... Stonewallos vagy?  - és itt van, megérkeztem, már kezdek pofázni is, mint valami idióta, aztán lehet csak csendet akart itt, én meg belerontok itt. Baszki, ezt abba kellene hagynom.

Baby x Tay

“Fear has 2 meanings. Forget Everything And Run, or Face Everything And Rise. The choise is yours”

Az ember nem akar maga mellé közönséget amikor összeomlik, mint valami mocsárra épített váracska. Sose lehet, a suliban pletykálnának, nyilvános helyeken megint ennek áll fenn a veszélye, otthon a nyakamba ülne az anyám, hogy biztos amiatt sírok mert terhes vagyok, vagy terhes voltam és már nem vagyok. Nem, manapság a sírás egy olyan magánéleti csomag, amit nem bízhatunk a GLS alapokon működő embermasszára körülöttünk. Egyszerűen jobb, ha mindent lenyelünk nyilvánosan, abból nem származik egy csomó sajnálkozó üzenet az instán sem a spekuláció, hogy vajon mi bajod van. Mert ez amúgy kurvára nem szokott senkit igazán érdekelni. Dráma és kész, a többivel nem törődnek. Senki nem törődik semmivel, ami mély. Folyton besöpörjük a szőnyeg alá, vagy adunk rá egy maszkot és odáig sem jutunk, hogy végül rájöjjünk, már rég rohadásnak indult az egész és talán már túl késő levegőt bejuttatni, helyrehozni.
A lány - aki hál istennek nem a sorozatgyilkosok prototípusa - kizökkentett az önterápiám posványából. Úgy értem miféle önterápia ha annyira félek, hogy remeg mindenem és innom kell, hogy ez elmúljon? Mr. F nem mondta, hogy ez így működik, vagy hogyan lehetne vele kezdeni valamit. Az jó, hogy őt nem ismerem. Nincs nevem hozzá, közös történetem vele, semmi. Nem lesz benne a szimpátia szánalom pusztán azért, mert barátok vagyunk és munkaköri leírás az együttérzés.
- Szeretem a szar helyeket. - szipogok, azért bőgni mondjuk semmilyen indításnál nem sugározza a pozitív, erős csaj vagyok, hát beszélgessünk képet. Azt hiszem nem tudok még haragudni se rá amiért itt van, mert könnyen lehet, hogy neki ez valami tök pozitív, nyugalmat árasztó béke szigete, csak nekem a horror tanya. - Magam sem tudom. - kicsit szánalmasnak is érzem magam, hogy beloptam egy üveg ajándék vodkát mert kiborultam. Mi a következő szint? Nevetséges, de már mindegy. Ennek is mindegy. Mintha az elmúlt egy évem egy vadvízi evezés lenne, ahol váltakozik a fuldoklom és sikoltozok az örömtől. És csodálkoznak, hogy furcsa vagyok.
Felnevetek, kicsi elcsuklás elszínezi az öröm valódiságát ugyan, de ez az ártatlan egybeesés és közös gondolatmenet...nem tudom, vicces. - Különös, de nekem is ez volt az első gondolatom rólad. Azt hittem valami Jason fog kirohanni a fák közül hokimaszkban meg minden. - felnevetek megint. - Egyébként a hulla még esélyes is. Egyszer meghalt itt egy lány. Alig 8 éve. - persze balesetnek lett elkönyvelve, gyereket nem vádolnak be. Nem is tudta senki, soha nem tudják meg a valódi okokat, sem a körülményeket. Baleset volt, igen baleset. Elég sokáig ücsörögtem a gyerekpszichológusnál, hogy ezt velem is ki tudják mondatni. Felé nyújtom az üveget. - Vodkát? - annyira könnyen jön ez is, hogy ha az én napom elbaszódik, akkor a véletlenség ürügyén tegyem meg az övével is. Rákiáltanék, hogy ne fogadja el csak hagyjon itt, közben meg szeretném ha itt maradna. Akkor talán nem kap el ez a mumus ami 8 éve kerget.
- Tényleg így hívnak? - mármint mondhatná azt is, hogy ő Marilyn Monroe, ugyanolyan baromság lenne rákérdezni. - Taylor. Ja, az. - felvillan a veszélyjelző a fejünk felett. Egy suliba járunk, ki tudja kikkel lóg és...nem, pszt, kuss Taylor. Mindenkiről rögtön feltételezem, hogy Carlához hasonlóan egész nap instákat fésülget össze, legalább 8 álprofilon keresztül ellenőrizget embereket meg ilyenek. Weird. - A hajkoronád nekem is ismerős volt. Elég egyedi. - tökre mindig ilyen hajat szerettem volna. Vörös, dús, hosszú, gyönyörű hullámokkal. Ehhez képest tavaly óta az enyém nem ment a vállvonalam alá. - Nem akartam amúgy bunkó lenni, Baby csak önterápiázok. - meg rágyújtok, pedig nem kellene, vagyis Mr. F szerint ez csak egy hóbortom, nem vagyok dohányos lány. Marhaság. - Nem harmadikba jársz, ugye? - mert ha mégis azzal azért tisztában illene lennem. - Sokat lógsz itt? - mert akkor elég bátor szerzet, vagy én kezdek egyre gyávább lenni.

tay + baby

### ⋪ ⋫ zene ⋪ ⋫ szeretettel

Sajnos túlságosan is hosszúak mostanában a napok, és túl sok esemény történik egyszerre, amit már borzasztóan nehéz követnem. Persze, ha nem velem történik akkor is szeretem tudni, de ez inkább csak a kíváncsiság miatt van, nem azért, hogy bármi rosszat is tegyek bárkinek. Nem szokásom pletykálni, akkor sem, ha egyébként lenne rá lehetőségem, nem is kevés. Meghallgatom, ha olyan még el is gondolkozom rajta, de sosem adnék valami olyat tovább, amit nem szabadna. Nem érdekel, hogy a saját érdekeimben mit tudok majd felhasználni vagy sem. Addig nem témadok senkit se hátba, amíg az én hátamnak nem esik senki.
- Ha hiszed, ha nem, én is. Megvan a maguk varázsa  - természetesen a szipogása sok mindent elárul, de nem fogom szóvá tenni neki, gondolom nem az volt a terve, hogy egy ismeretlennel beszélje meg, hogy mi is a baja. Gondolom ezért is van itt egyedül, hogy ne igen lássák sírni, bár nem tudhatom biztosan, nem ismerem igazán. Én ezt az utat választanám, talán ez is benne volt a pakliban, hogy idejöttem, nem sírni, egyszerűen csak egyedül lenni, és ha esetlegesen az bekövetkezik, akkor így legalább teljes magányomban leszek. De ez se neki se nekem nem sikerült, és nem tudom, hogy most el kellene-e mennem, vagy nem bánná a társaságot. Mivel el ugyan nem küld, ezért óvatosan próbálkozom meg a szavakkal, nem akarok tolakodó sem lenni vele.
- Oh erről nem is tudtam - ez akkor egy igen szír poén volt, érzem én is, mert ha tényleg meghalt itt valaki, akkor a hulla az sanszos. Bár nem tudom mi történt, hiába éltem itt egész életemben, nem igen követtem ezeket a dolgokat, az inkább az én apám volt. Mint aki azt várta mikor látja viszont magát a tévében, vagy nem tudom. Nem a legmesésebb gyerekkor, de azért annyira nem is bánom, hiszen mégiscsak felnőttem, és nem lettem egy gyenge valaki, akinek bárki árthat. Fizikailag lehet nem is tudnának olyan könnyen, de lelkileg csak erősnek igyekszem tűnni. A fene abba, hogy mennyi szar volt már az életemben és még mindig nem tart össze eléggé. - Nincs ahhoz még kicsit korán? Bár vodkáról van szó... - ahhoz nincs korán, ha elmúlt dél, ha nem, de van egy olyan érzésem, hogy neki nagyobb szüksége lesz rá, mint nekem. - Majd ha nem megy egyedül besegítek  - remélem ez nem hangzik bunkónak, bár ha megissza azt az egész üveget, akkor lehet jobban a padlón lesz, mint gondolná. Vajon ki a francot hívjak, ha esetleg valahova el kell őt vinni?
- Igen, tényleg, a szüleim nagyon remekül választanak neveket  - nevetek egy kicsit, hiszen í húgom is egy gyümölcsről kapta a nevét. Nem túl kreatívak, de hát ez van. Amúgyis kezdek hozzászokni ehhez a remek névhez, amivel egy életre megáldottak. - Örülök Taylor  - minél barátságosabb igyekszem lenni annál jobb, nem tudom mi történhetett vele, hogy itt sír, de talán egy kis beszélgetés segíthet rajta. Ha nem, akkor is megpróbálhatom, bajom nekem aztán nem lesz belőle. - Igen, Stonewallos vagyok én is - talán a hajam nélkül is lerí rólam, hogy odajárok, mert általában tudni szokták, de róla nem. Ő neki csak az ara volt számomra túl ismerős, mintha már láttam volna valahol. - Ugyan már, egyáltalán nem voltál az. Ha gondolod akkor magadra hagylak, de csendes támogatód is lehetek a háttérből - nekem az önterápia sose ment, én mindig kevésnek éreztem magam ahhoz egyedül, és ő nem tudom, hogy van vele. Mindig is nagyon felnéztem azokra, akik megpróbálkoznak egyáltalán egy maguk az önterápiával, mert számomra az egy hatalmas dolog volt egész életemben is. - De... Azt ne mond, hogy te is mert akkor nem tudom, hogy a fenébe kerültelek el eddig - nevetek fel egy kicsit kínosan, mert ha mindketten harmadikosak vagyunk, akkor nagyon furcsa lenne, hogy igazén sosem botlottam bele. Bár megvan a magam társasága, és vannak olyanok, akiket szinte csak látásból ismerek, ettől függetlenül eléggé cikis lenne a helyzet úgy. - Nem mondhatnám. Ritkán keveredek el idáig. Te? Sokszor önterápiázol itt, egy vodka kíséretében?  - érdeklődve figyelem őt, minden kis vonását, nem tudom mi a terve, de talán nem zavarom annyira. Mivel kicsit korábban rágyújtott, így gondolom nem zavarja, ha én is, így ki is veszek egy szálat, és a számhoz emelem. Pillanatok alatt meggyújtom apám ezeréves zippójával, amit jó mélyen el is rejtek a zsebembe.
- Szabad megkérdeznem mi történt, hogy pont itt terápiázol?  - gondolom nem csak azért van itt, mert szereti a szar helyeket, sőt biztos vagyok benne, főleg mert a stég nem a legstabilabb szerkezet ezen a részen, így érdekes lehet.

Baby x Tay

“Fear has 2 meanings. Forget Everything And Run, or Face Everything And Rise. The choise is yours”

Lehet csak tényleg szeretem a szar helyeket, vagyis ha belegondolok elég creepy hely az is, ahol én tök jól érzem magam. Pont az esszenciája adja meg azt, hogy mások nem igazán szeretnek odajárni. Viszont én igen. Sokat mond, hogy 11 éves korom óta azon a régi roncstelepen lógok. Igaz, nem rángatom oda a fél iskolát magammal, de ha el akarok tűnni egy kicsit...akkor a legjobb. Most meg csak a fene tudja mi bajom van, talán Mr. F rengeteg tanácsa, amikkel sokszor nem tudok mit kezdeni. Könnyű úgy magyarázni, hogy harminc akárhányévesen nincs része az iskolai mindennapokban arról, hogy hogyan emelkedj felül ha beszólnak, hogyan ne reagálj le egy pletykát, hogyan kerüld ki a félelmeidet. Bólintok két szipogás között. Biztos szarul is nézek ki, de most valahogy nem érdekel.
- Ismersz még ilyen szar helyeket? - keserédesen nevetek fel, biztos van néhány. Na meg mindenkit másmilyen íz vonz egy helyre. Egyszer olvastam erről valami könyvet, hogy ahová az egyik fél bemenni, az a másiknak tökre természetes. Nem tudom akarom-e, hogy maradjon vagy inkább menjen el és hagyjon dagonyázni ebben a hülye önsajnálatban.
- Áh ahhoz képest kevesen tudják. Sima úszóbalesetnek hozták le a család kérésére. - csak mivel én itt voltam mint résztvevő, tudok róla. És basszák meg amiért azok a kis férgek nem bűnhődtek meg eléggé. Remélem mindegyiket belülről zabálja a lelkiismeret démona, vagy Gina visszajár őket kísérteni. Mondjuk ahogy így körbenézek a csikkekkel borított stégrésszel, nem csak én járok ide. Lehet valamelyikük. Azóta nem beszélek velük, engem átvittek másik suliba. Nyomorultak. Fú.
- Lehet, de kit érdekel? - meghúzom az üveget, ma már úgysem tervezek visszamenni a suliba, elvileg nem is kell. Így is bőségesen eleget teszek anyám kérésének. Csütörtökönként úgy esek haza, mint egy halott. Hát követelem magamnak a szabad óráim feletti teljes rendelkezési jogot. Mindent beleértve, a random délutáni vodkázásokat is. - Na? - felé nyújtom az üveget. Valahogy lehet a Sátán is ilyen beszélgetést folytatott le csóri Évával. Néha szeretném azt hinni, hogy nem húzok bele embereket a saját ámokfutamaimba. Viszont nemet mondani hiszem, hogy lehet. Mindig lehet és mindenféle körülmények között.
- Egyedi az biztos. Utoljára a Dirty Dancingben hallottam ezt a nevet. - elmosolyodom, hát a klasszik. Na meg ki ne szeretne olyan táncot lejteni egy nagy románcban mint azok ketten? Ugye! - Nekem apám uniszex nevet akart, hát azóta se világosodott meg, hogy a Taylor és a Tyler nem ugyanaz. - felnevetek, apám egy barom. Egyszerűen nem a realitások talaján mozog. Azt mondta telefonon két napja, hogy még mindig nem tett le arról a thaiföldi szexturizmusos dologról. Ráraktam a telefont, nem akartam ezt hallgatni egyszerűen. Nem is értem anyám miért nem zarándokol el a bíróságra.
- Tudtam, hogy ismerős vagy! - legalább még nem lankadt le a figyelmem ennyire. Mert néha úgy érzem, hogy a suliban csak arcok masszájában rohangálok, futtában felcsipegetek ezt-azt, mert elkísér az a bura amit a haverjaim jelentenek. - Maradhatsz, az önsajnálatban dagonyázásban nem lehet megzavarni senkit szerintem. - vagyis talán nekem jobb ha itt marad, néha szeretnék magamon is eligazodni, hogy mikor mire van szükségem. Ha menne, de hát nem megy. - Amúgy egyszerűen, valószínűleg nem ugyanazokkal az arcokkal lógunk. Az a suli elég nagy. - vagy csak ennyire nem figyelünk egymásra már, mindenki a telefonját bújja. Azt hiszem ha jövőre írom az esszét az egyetemi jelentkezéshez valami ilyesmi lesz benne. Ez az útvesztő, amiben mind kanyargunk folyamatosan és talán nincs belőle kiút, csak a halál. Rágyújtok.
- Nem, valójában ez most véletlen. A közelben szervezünk bulit és valahogy erre keveredtem. - vállat vonok - Na meg azt a tanácsot kaptam, hogy néha nem árt egy kis önsegélyezés, hogy ne egyen meg a szar dolog. - vagy lehet Mr. F nem pont így értette, de akkor meg bassza meg a homályos tanácsokat. Nem végeztem pszichológia szakot. Nekem ezt így sikerült értelmeznem igazság szerint és...ez van igazából. Lehet orbitális faszság. - Akkor hogy kerülsz ide? Elég távol van a part népszerű pontjaitól. - nézek rá kérdőn és leülök a stég szélére, a fél seggem a füvön hagyom. A felfázás meg ilyenek messze vannak most. - Itt voltam a vízben amikor az a lány meghalt. Ahhoz az oszlophoz voltam kötve. - mutatok a bal szélső felé - Csíny volt, egy szopatás. Sose féltem még annyira, abban a két órában. Amikor ő elnémult és itt maradtam tőle pár méterre. - meghúzom a vodkát - Ez a szar a mumusom. Azóta a vízbe sem merek bemenni. Hát ezért. Hagytam meghalni valakit, bassza meg! - jézusom, rázúdítottam egy idegenre az egészet. Hirtelen máshogy kezd el verni a szívem. Mintha ezer éve ez nyomott volna, hogy beszélhessek róla, kimondjam végre, hogy igenis megtörtént basszák meg! - Hát ezt jól rád sikerült öntenem, Baby. Bocs. Bocs. Bocs. - újra meghúzom az üveget, de a világ összes vodkája sem képes memóriát törölni. - Na és mi a te mumusod?

tay + baby

### ⋪ ⋫ zene ⋪ ⋫ szeretettel

Nem teljesen értem őt, mármint, ha tényleg szar helynek gondolja miért van itt? Mi vonzotta ide, amikor nem leli örömét abban, hogy itt lehet. Bár nem tudom, van aki szeret szenvedni, így lehet ezért van itt. Én mondjuk inkább kihagyom ezeket, de ami nekem izgalmas lehet, az neki ijesztő is. Mármint, és szeretek olyan helyeken lógni olykor ahova senki se megy, ritka, de élvezem a csöndet. Talán még egy kísértet járta helyre is elmennék csak azért, mert szükségem lenne az adrenalinra, amit az adni tud nekem. Lehet keresnem kellene egy olyan helyet, ott lehet élő emberbe nem futnék bele, akit megzavarok valamiben. Majd kiderül őt mennyire zavarartam meg, mikor unja meg, hogy itt közbeléptem és zavar el messzire.
- Az otthonom? Hasonlóan szar, csak hozzá kell csapni a piaszagok is - úgy igyekszem mondani, mint aki viccel, de a hangomból érezhető talán, hogy van benne egy kis igazság is. Sajnos nem kevés van benne, de igazából nem igen érdekel már. Amilyen keveset vagyok otthon, felőlem toxikus gázok is keletkezhetnek ott, az se tűnne fel. Bár anyám maga egy toxikus személy, ha ő ereget gázokat, az is elég arra, vagy ha csak kinyitja a száját. Nem értem ezt a nőt, esküszöm logikátlan amit művel néha. Azt mondja mennyire okés az életünk, meg ő nem iszik már, tiszta évek óta, aztán tessék. Megfulladni lehet csak abban a lakásban, mást nem.
- Szegény család. Elhiszem, hogy inkább annak szerették volna tudatni - bár van az a helyzet, amikor tudni lehet, hogy nem az volt, de ha mindenhol balesetként emlegetik olykor még az is elhiheti ezt, aki amúgy szemtanú volt. Én szerencsére ilyet még nem tapasztaltam, balesetet láttam, meg letakart halottakat, de konkrétan egy hullát sem, és igazán nem is tudom, hogy reagálnék egy ilyenre. Megijednék? Biztosan! De, hogy mégis milyen lenne az igazi reakcióm, azt nem tudom. Mindenki adja a keményt, hogy oh, őt nem viselné meg, sőt, még meg is bökdösné, vagy lazán elásna egy hullát ezért a haverért vagy azért... Én arra nem lennék képes, és nem azért, mert nem szeretem az említett embert. Egyszerűen csak gyomorforgatónak találom a gondolatot, mégis az ID az a csatorna, amit szinte minden nap nézek. Az elmélet meg is van a hulla eltüntetésére, de a gyakorlat egészen más, ahhoz ténylegesen gyomor kell.
- Ez is igaz... - vonom meg a vállamat, de nem tudom, még nem nyúlok az üvegért, próbálom mérlegelni a dolgot. Igazából nem terveztem semmit mára, ha hazamennék is, ez lenne a vége, így viszont mégiscsak van társaságom, az nem alkoholizmus. - Na jó, legyen, köszönöm - nevetek fel halkan, mikor elfogadom tőle az üveget, és már iszok is belőle egy kortyot. Jó féle vodka, az biztos, kellemesen marja is a nyelőcsövemet, valamiért imádom ezt az érzést.
- Az a film örök - nevetek halkan ezen, hiszen én is szeretem azt a filmet, és szerintem nagyon sok nő van ugyanezen a gondolkodásmódon. Mindenki akart magának egy Patrick Swayze-t, aki majd mindenki előtt olyan csodaszép táncot lejt vele. A nálam fiatalabbak biztosan nem tudják már értékelni azt a filmet, hiába egy kincs igazából. - Szerintem illik hozzád a nevet, és szerintem szép is - én nekem kifejezetten tetszik a neve, és a csengése, ami már csak pozitív dolog lehet. ÉN sokszor a lelkem eladnám egy rendes névért, de a szüleim nem igen szeretnek ezzel vacakolni. A húgom is egy csodálatos nevet kapott, azt se tudom megtartotta-e. Én szerintem a helyében nem tartottam volna.
- Lebuktam! - Nem tudok ezen nem nevetni, hiszen nekem is ismerős volt, de nem akart leesni, hogy honnan. Pedig igen szép és karakteres arca van, amit nem könnyű se összetéveszteni más arcával, se figyelmen kívül hagyni. Mégsem sikerült a névvel összekapcsolva elmentenem, de most már megfogom, nem engedem el ilyen hamar majd. - Nagy a gond? A vodka se segít rajta? - nem tudom mi történhetett, miért érzi úgy, hogy most itt az önsajnáltatás kell, de az igazság az, hogy szeretnék segíteni neki. Nagyon jó hallgatóság vagyok, szóval nem lesz ezzel gond szerintem. - Az megeshet, elég sokan vagyunk ott, és sokfélék is - ettől függetlenül most mi itt összeakadtunk, és bármi lehet még ebből. Eddig nem tűnik gázos arcnak, de nem tudhatom, hogy igazán milyen is. Már pluszpont jár neki, amiért rágyújtott, így nem érzem úgy, hogy nekem nem szabadna. Amúgy is kérte már a tüdőm a nikotint.
- Oh én általában megvárom amíg ellep a sok szar, aztán próbálom kikapálózni magam onnan. Szóval szerintem te nagyon jól csinálod - mosolygok rá, hiszen már jobb az ellepés előtt rájönni, hogy nagy a baj, mintsem hagyni, hogy elnyeljen. Én addig tartogatom a dolgot, ameddig csak lehet, és aztán jön ami a nyakamba szakad. - Magányra vágytam, hogy kicsit gondolkodhassak, de nem vagyok a társaság ellen sem - az övé ellen nem vagyok ebben biztos vagyok, legalább kibeszélheti magát, ha szeretné, és ha úgy adódik én is. Más baja úgyis sokkal érdekesebb, mint az enyém. Az én bajomból már bőven elegem van, most inkább segítek valaki másnak. De mégsem számítottam arra, amit mesélni kezd, egyből lehuppanok mellé, és figyelem őt, hallgatom, ahogy mesél. Jézusom... Mindig is tudtam, hogy olykor szoktak a csínyek elfajulni, de nem hittem volna, hogy ilyen módon is véget érthet egy poén. - Ez nem a te hibád volt! Kikötöttek, te nem tehettél semmit  - ingatom meg a fejemet, hiszen biztos vagyok benne, hogy emiatt nem csinálhatott ő semmit sem. - Hol voltak a többiek? Akik a csínyt csinálták? - nem tudom elhinni, hogy bárki képes volt egy ilyen viccet kitalálni, és nem figyelni arra hogy mi történhet, hogy mi lehet egy ilyennek a vége. - Ugyan, semmibaj, nagyon szívesen segítek, ha tudok. Már az is sokat tud segíteni, ha kiöntheted ezt valakinek, nem? - pillantok felé, és picit megsimítom a vállát biztatóan. Velem sose történt ilyen, nem tudom, hogy hathat ez bárkire, de abban biztos vagyok, hogy ez hatalmas trauma. - Az anyám, és talán egy kicsit az apám is - még én sem tudom pontosan melyik szülőm az, amelyik nagyobb törést okozott bennem valaha.
/div>

Baby x Tay

“Fear has 2 meanings. Forget Everything And Run, or Face Everything And Rise. The choise is yours”

Nem gondoltam, hogy ezt a választ fogja adni. Mostanában annyira megszokott lett, sőt az elmúlt években lett az, hogy senki nem beszél róla, hogy mi van otthon. Szokásos, apám fasz, anyám bolond és el van felejtve az egész. Nem ismerjük egymás szintjeit csak biztonsági játékot játszunk és feltételezzük, hogy ami nekünk a borzalom arra a többiek is bólogatni fognak. Viszont folyamatosan falakba ütközöm, úgyhogy a nagy elhatározásaimat mindig muszáj a kukába hajítanom amikor sablonválaszok érkeznek.
- Sajnálom, nem akartam kellemetlen témába belekérdezni. - az én sablon válaszom ez a hülye, örökös sajnálkozás. Nem tudhatom neki mi van otthon, talán ez, igen, hogy iszik az anyja, az apja, sőt talán mindkettő. Nekem egyik sem. Anyám ha véletlenül több bort iszik max George Michael dalokat énekel és csendben próbál szipogni a szobájában, hogy mi ne halljuk meg. - Mindkettő vagy csak az egyik? - muszáj mégis megkérdeznem mert az a helyzet, hogy tényleg érdekel. Félreértés ne essék, nem panaszkodom a saját életemre...csak a fene se tudja, valami mindig van..
- Valami ilyesmit mondhatott Éva Lucifernek is. - halkan felnevetek míg átnyújtom az üveget. Pedig nem szoktam elrontani magam körül az embereket. Illetve remélem, hogy nem. Mr. F szerint csak magányos vagyok és azért képzelek be mindenféle hülyeséget, amik a valóságban egyébként nem léteznek.
- És az a dal is! - emelem az üveget, mintha tósztot mondanék Swayze-re és Babyre. Amúgy tényleg király neve van, úgy értem egyedi. Erről mindig meg fogják ismerni őt, bááár elég sok félreérthető helyzetet is behúz magával. Nem mindegy ki mikor és milyen hangsúllyal ejti ki ezt a kis különleges nevet. Csórikám. - Megszoktam, de te miért nem változtatod meg ha nem szereted a sajátod? - nézek kérdőn, persze biztos egy rohadt vagyon...de hát legalább ezt megengedi szép hazánk, hogy megtehessük.
- De akkor, hogy-hogy mi még nem? Ez nagyon fura, Baby. - ennyire vakon járkálnék a suliba, vagy lehetséges, hogy láttam csak nem beszéltünk és ennél fogva egyszerűen nem fennakadt a tésztaszűrőmön amit bájosan agynak hívunk, hanem átjutott rajta szép csendben a hátam mögött.
- Bár segítene basszus! - igazából arra tök jó, hogy ne legyek képes feltétlenül gondolkodni, vagy inkább értelmes dolgokon gondolkodni. Olyanokon, amik bántanak és szarul érzem magam utánuk napokig, hetekig. Talán vissza kellene néznem néha a pszichológushoz, de ott meg sosem erről beszéltem. Helyette apámról, anyámról, a kedvenc sorozataimról....hiába voltak az irányított kérdések, vannak amiket nem kell basztatni. És ez pont ilyen szerintem. Biccentve gyújtok rá, hát tőlem ebbe is csatlakozhat. Én aztán igazán nem ítélkezhetek senkinek a szokásai felett. Felnevetek, iszom egy jó nagy korty vodkát, legalább átmelegít.
- És addig kivárod mi lesz, vagy hátha mégsem lesz akkora mint gondoltad? - na erre tök kíváncsi vagyok, mert én meg görcsösen akarok minden szarra pontot tenni és minél hamarabb túl lenni rajta. Valószínűleg ezt az elmúlt egy évem moslék döntései idézték elő. - Ah.. - fújom ki a füstöt - ...mindig olyan jól tudok időzíteni. - és ez a lány nem küld el, nem hagy itt. Miért nem hagy itt a szarban? Nem is értem, hogyan lehet ennyire más mint a körülöttem lévők. Carla már itt hagyott volna, hogy akkor sajnáljam csak magamat nyugodtan és majd ha megint eszemnél leszek, hívjam fel. Talán Jax...már ha beszélnénk ami ugyebár nincs így, és erről nem is tud, úgyhogy teljesen mindegy. Valószínűleg az 1 évében rájött, hogy még barátoknak sem vagyunk jók. Ő is bassza meg nyugodtan.
- Lehet, hogy lehetett volna, nem tudom. Végig azt hittem, hogy visszajönnek röhögni és kihúznak minket. Csak kurvára nem jöttek vissza. - sóhajtva hunyom le a szememet. - Nem ők voltak akik kiszedtek. Egy fickó talált meg, gondolom meghallotta a kiabálást. - kicsit kusza ez nekem - Aztán a szüleimet megkeresték azoknak a szülei és egyszerűen tudjuk hogy megy ez. Nekik van lóvéjuk. - lehajtom a fejemet, pedig azok érdemelték volna meg a javítót, utána a börtönt. Lehet ezért vagyok ilyen elbaszott, hogy azt se tudom mit akarok, mikor akarom, kitől vagy épp kivel. Most még a néma hüppögős sírás is jól esik. - Igazából annyira el akartam már mondani valakinek...csak erről egy szar beszélni. - megtörlöm a szemem - Ezért jövök ide néha, azok a görények meg talán el is felejtették az egészet. Talán a szüleik megóvták a fekélyes lelki világukat a tettüktől. Nem tudom. - amúgy sincsenek neveim, csak arcok..gyerekkori arcok csupán. Bólogatok, az érintése vigasztaló és más, nincs benne érdeke, ez a lány jó és kedves és bassza meg miért nem ismertem őt eddig? Megtörlöm a szemem és az orrom és próbálok nem bömbölni, tényleg, szóval iszom helyette a vodkát, mert az legalább még a földbe is tud döngölni. - Ennyire gáz a helyzet otthon? Vagy téged is bántanak nem csak a...környezetüket vágják tönkre? - fordulok felé, tényleg érdekel. Basszus, komolyan. És azt hiszem ez...jó dolog.

tay + baby

### ⋪ ⋫ zene ⋪ ⋫ szeretettel

Miért teregetem ki a szennyesem ismeretleneknek? Nem tudom, igazából nem találom olyan szennyesnek a dolgot. Manapság alig találkozni olyan emberrel, akinek ne lenne otthon gondja, az meg, hogy nálam egy alkoholista van, lehet nem is olyan meglepő. Mondjuk szépen elcseszi a pénzt vodkára, mit ne mondjak, csak remélem, hogy egyszer leszokik erről, és összeszedi magát. Már sikerült évekig tartania.... Lehet ez a közeg, ami itt van viszi mindig vissza? Vajon én is olyan leszek, mint ő? Nagyon nem akarom azt...
- Ugyan már, nem kellemetlen ez - legyintek mosolyogva, nem mondom el mindenkinek, de igazán soha nem is titkoltam a dolgot, a fene tudja, hogy mi lesz ennek a vége. De az biztos, hogy olyannak nem tűnik, aki fogja és szétkürtöli, hogy mit hallott a minap, amíg a stégnél magányoskodott. - Csak az anyám, de ő kitesz kettőt - nevetek halkan ezen, akaratlanul is, anno még viccesnek is gondoltam, kicsit olyankor mindig jó kedve volt, de már átesett a ló túloldalára, és már nincs jó kedve, csak utálkozik, hisztizik, és rombol. Mindegy igazából, ő fizet mindent, a tönkretett, bútorokat, poharakat, és elektronikai eszközöket is. Én inkább ráhagyom, addig marad a békesség.
- A szimbolikus alma előtt, vagy már utána? - amiről ráadásul mostanában azt súgják, hogy nem is alma volt. Mivel a szex volt tiltott, így az a bizonyos tiltott alma lehet a szex volt Luciferrel, amit Éva megszegett. Ezután lefeküdt Ádámmal is, ami még szentségtelenebb, és az lett a vége, hogy kirakták őket. Nem tudom, hogy ebből mennyi lehet igaz, és mennyi nem, de az biztos, hogy az a nő nem akart senki alárendeltje sem lenni. Bár ha így nézzük ezt a sztorit, akkor Szűz Mária sem akárhogyan eshetett teherbe, bele sem akarok gondolni, mi történhetett. A vodkába beleiszok, hiszen mégis csak odaadta, jólesően marja a torkomat, szeretem ezt az érzést, és nem is hagynám semmiért sem el. Bár remélem olyan alkoholista nem leszek, mint az anyám, ha annak meglátom egy kis jelét is, azonnal eldugok minden piát, és inkább rájuk sem nézek.
Nevetve bólogatok vele egyetértésként, mert igaza van! Az a film minden kis mozzanatával ikonikus, és szerintem sose fogja senki sem elfelejteni. - Igazából amennyire utálom, annyira hozzászoktam már. Csak a sok idióta megjegyzés ne lenne - és egyébként se jut jobb az eszembe. Sarah? Nincs olyan fejem, de még a Lois is hülyén jönne ki a family guy miatt. Nem igazán tudnék más nevet elképzelni, így együtt élek az enyémmel a továbbiakban, aztán meglátjuk mi lesz.
- Lehet nagyon nem ugyanarra mozgunk - de ha nem erről van szó, akkor én sem értem, hiszen mégiscsak egy évfolyam, és egy iskola.
- Tyű, ha a vodka sem segít, akkor nagy a gond - mondom ki az egyértelműt, mert ha a pia nem feledteti el, akkor nem fogja semmi sem. Hacsak nem tudja gyorsan megoldani a dolgot. Mondjuk nem tudom, én ha alkohollal oldom meg, az nagyon sokáig nem tart sajnos, pedig egyszerűbb lenne. Lehet ezért piál annyit az anyám, mert akkor sose múlik el a hatása...
- Így van. Addig nem teszek ellene, amíg ki nem derül, hogy a vége mi lesz. De néha jó a sok szar alatt ücsörögni, addig sem a többin agyalok, csak azon ami a legjobban nyom - mindig azzal kezdek, mert akkor a kis szarok még maradhatnak addig, amíg meg nem unom, hogy vannak. A kicsit azért is érnek rá, mert több kicsi kell ahhoz, hogy betemetve érezzem magam, mint nagy, így azokat el tudom tolni. Mondjuk az is relatív, hogy kinek mi a nagy probléma. Nekem most az anyám, apám. - Ugyan már, lehet ennek pont így kellett lennie, mert egyedül nem tudjuk megoldani, vagy valami - mosolygok rá, engem nem zavar, hogy nem egyedül szenvedek meg ezzel, gondolkozni ketten is lehet, így legalább nem csak az én bucim töröm, és fájdítom meg, hanem másét is.  Igaz, nem az a fő cél, hogy megfájduljon a feje, de ennyi gondot, amit mostanában összeszedtem...
- Oh bassza meg... Legalább kaptak valamit? Egy jó kis fejmosást, vagy bármit? Esküszöm, hogy ezeket a gyerekeket szerintem direkt így nevelik - nem hiszem, hogy egy normális szülő gyereke megtenne ilyet. Bár nem tudom, én sem normális szülőkkel nőttem fel, mégsem tettem volna ilyet. - Vagy az is lehet, hogy mindet megszállta az ördög - nem igen tudok erre magyarázatot, nem hinném, hogy normális gondolkodásra vallana ez, mert még viccnek sem tűnik. - Sosem értettem a pénzzel, hogy lehet mindent megoldani - bár nekem nincs, mégis mindent megtudok oldani, lehet nem a legjobb módon, ahogy apám sem tette. Az biztos csak, hogy én nekem ha lenne sem az lenne az első dolog amihez nyúlnék. - Azt elhiszem... de nyugi, én senkinek sem fogom tovább adni - mosolygok rá egy kicsit bíztatóan, eszem ágában sincs, így ettől sem kell félnie. - Csúnya azt mondani, hogy remélem, hogy nem? - megérdemelnék, hogy egy egész életen át viseljék a terhét annak, hogy megöltek valakit.
Egy zsepit nyújtok neki, mert nagyon törölgeti a szemét,. amit teljesen megértek, de még én sem tudom, hogy pontosan miként is segíthetnék neki, de gondolom, ha már meghallgatom is tud segíteni a számára. - Azt kéne még... Kezet sosem emeltek, csak a környezetet cseszik el, és a lelkivilágomat. Fizikailag úgy nem bántanak - vonom meg a vállamat, de persze nem csak ennyi ez. - Amikor elváltak, még a húgomtól is elszakítottak, mert őt állami gondozásba adták - és én azóta is annak a következményeit is nyögöm. A húgom nagyon fontos volt nekem, a legjobb barátnőm, és azóta sem találtam senki olyat, akivel olyan közel lennék, hiába vannak barátaim.

Baby x Tay

“Fear has 2 meanings. Forget Everything And Run, or Face Everything And Rise. The choise is yours”

Nem..nagyon nem tudom most ezt az egészet hová elrakni. Itt van ez a lány teljesen véletlenül, tök egyedül és semmi késes gyilkosos baromság nincs körülötte, ráadásul küzd pont elég démonnal otthonról, ami még szerencsére nem hagyott nyomot azon a szép arcán, de fog..mert mindig fog, mert igenis a szülők elbasszák, rengeteg-millió esetben elbasszák és sosem vállalják érte a felelősséget. Apám olyan simán itt hagyott 12 évesen, hogy vissza sem nézett, nem akart magával vinni. Egyszerűen nem kellettem neki. Itt hagyott anyámnak, mintha nem is számítanék...mintha valami ostoba szobor lennék a béna gyűjteményéből.
- Viszont brilliáns és illik hozzád. Baby.. - ízlelgetem a nevét, bele se akarok gondolni, hogy mennyi disznó, rohadék névviccnek lett ezáltal a céltáblája. Istenem mindig rohadékok vagyunk egymással. Engem alsóban Tylernek becéztek, mert tökre szerettem a rövid hajat amit a sok ostoba srác persze nem értett, szóval kellett pár év mire átlendültem a történeten...de meghajoltam és megnövesztettem a hajam.
- Aham, tényleg fura...mármint ezer százalék, hogy találkoztunk már csak nem vagyunk egymás radarján rajta. - vagyis beleolvadtunk a tömegbe a másik szemében, ami manapság már majdnem teljesen normálisnak minősül. Úgy értem van olyan az életemben akit hiába szeretek, nem áll velem szóba sem, sőt levegőnek néz. Akkor érthető talán, hogy miért nem ismerjük egymást ezzel a lánnyal egyáltalán.
- A vodka semmin sem segít...mintha sebtapaszt nyomnék a nyílt sebre, de legalább klasszul elbódít. - fáradt sóhajjal elmosolyodom, tényleg nem segít semmin. Nem gyógyítja be a szívem baját, nem oldja meg a dolgaimat, nem megy helyettem suliba, vagy írja meg a tengernyi házimat és legfőképpen nem játssza meg mindenki előtt, hogy annyira faszán van. Igazából lehet, hogy a saját szaros nyomorom elkerülése végett húzom magammal az embereket a hülyeségbe. Mekkora szánalmas már...ezért utálom a napokat Mr. F társaságában néha, mert tökre beforgat ezekkel a témákkal. Persze önismeret, meg segít majd...jó, de mikor?
- Érdekes meglátás, mondjuk ha kapálózol ellene, lásd én...akkor is ellephet, szóval lehet talán a te módszered a tökéletes. Had jöjjön...nemde? - nézek rá kérdőn, meghúzom a vodkát, még a szemeimet is muszáj tőle összeszorítanom, pedig lehet, hogy nem is annyira szar csak már elképzelem tudod, hogy az. Felé nyújtom az üveget. Újfent. Mondom, hogy magammal rántom az éppen aktuális hangulatommal a körülöttem lévőket, hát mondom!
- Hiszel az ilyen kozmikus, karmikus cuccokban? - megint kérdőjeles az arcom, ami mondjuk tán normális ha ilyen derült égből témák merülnek fel úgy 5 percnyi ismeretség után. Elég üdítő, de tényleg. Ha most ezt elhisszük, hogy univerzum, csillagok vagy a nagybetűs Sors, netán az Élet nevű ikertesója volt, akkor talán nem véletlen, hogy pont most és pont itt találkoztunk össze.
- Amennyire én tudom semmit. Betudták balesetnek, mert hát az volt..egy szaros baleset, csak épp nem vállalták a felelősségüket benne. Magát nem tudja odakötözni senki ahhoz a szarhoz. - megrázom a fejemet, annyira régóta beszélni AKAROK már erről, kimondani ezen a tetves szent helyen, hogy igenis az összeset fel kéne húzni egy fára, amiért valakinek a halálát okozták engem meg elláttak egy annyira izmos fóbiával, hogy nem győzök retardált hazugságokat legyártani arról, hogy ugyan miért is nem megyek be a tóba.
- Tényleg mindent meg lehet oldani ha van rá pénzed...a világ a tiéd és a lábaid előtt hever. - mormogok, gyűlölöm ezt az érzést és talán ha egyszer láthatnám valamelyik szemében azt a rettegést, vagy csak hallhatnám a kétségbeesést a hangjában, akkor megkönnyebbülnék...akkor éreznék egy kis elégtételt. - Tudod Baby, a pszichológus óta te vagy az egyetlen akinek ezt elmondtam. - szaggatottan sóhajtok fel és kibámulok a vízre, nem értem magamat. Ismeretlenül is a nyakába zúdítottam a szaromat, ami talán..mondom TALÁN megérthető lenne mondjuk egy név nélküli chatszobában arcok, sóhajok és pillantások nélkül, de nem a való életben. A való életben ugyanis az őszinteségért nem jár más csak a szívás.
- Valahol én is remélem, hogy nyugtatókon élnek és azóta is kísérti őket ez az egész...de könnyen lehet, hogy nem is emlékeznek rá. Vagy már el is költöztek innen..a gyerekek elméje furcsa, néha egyszerűen csak beépítik a rossz dolgokat..és mintha nem is emlékeznének rájuk.. - elfogadom a zsepit, basszus nem akarok bőgni tízezredjére is, de olyan rohadt igazságtalan. Én nem tudtam elfelejteni, sosem tudnám és sosem tenném. Remegő kézzel gyújtok rá, mert ha egyszer ezt a sírást kiengedem, lehet, hogy soha többé nem fogom tudni abbahagyni..vagy csak ha már bevittek a zártra és telenyomtak mindenféle csodabogyóval. Ennél erősebbnek kell lennem. Sokkal-sokkal erősebbnek.
- És..hogy tudod magadban elnyomni, hogy ne emésszen fel ami otthon történik? - kérdésem teljesen kíváncsi, a végén még tényleg el kell ismernem, hogy a kulcs valójában Baby..mert jobb bármilyen szaros önterápiánál amivel úgyse jutok semmire csak a bőgésre és a többi negatív gondolatra amit saját magammal kapcsolatosan építettem fel. - Váárj-várj! - gyors korty, hogy könnyebb legyen a beszéd...meg is van, ezért iszom. Jobban és könnyebben kommunikálok tőle. - Ha elváltak és te maradtál, akkor őt miért adták állami gondozásba? Egyáltalán ki tesz ilyet? És miért? - nem értem, teljesen értetlenül pislogok rá. - Tudod hol van most? Hogy mi van vele? - ezaz, beszéljünk az ő életéről, had segítsek, had halljam..nem tudom. Bármi, csak ne a saját szarjaim, mert beleugrom ebbe a hullámzó fosba itt előttünk...és többé nem fogok kijönni onnan.

tay + baby

### ⋪ ⋫ zene ⋪ ⋫ szeretettel

- Köszönöm - mosolygok rá mikor azt mondja, hogy illik hozzám a nevem, de ebben van valami, a másik változatot valahogy nem érzem az arcomhoz illőnek, így sokkal nyugodtabb vagyok, ha Babynek hívnak az emberek. Könnyebb.
- Az biztos, megjegyeztelek volna már ha rendesen találkozunk - mosolygokm rá, biztos vagyok ebben, hiszen olyan csinos pofija van. Ha nevet, hangot, és egy beszélgetést kaptam volna tőle, akkor nem kételkedem abban, hogy megjegyeztem volna. De ha van is közös barátunk, vagy bármi akkor is megeshet, hogy ő másfele járkál, mint én. Mindenkinek megvan a saját köre, ami nem ütközhet mindig, hogy mindenkiről tudjuk merre szokott járni. Vannak feltűnőbbek akikről meglehet mondani, ez biztos, de nem mindenkire igaz, hogy feltűnésre menne.
- Időszakos megoldásnak a legjobb, még akkor is ha kell pár óra, hogy biztosan hasson - nagyjából ugyanannyi ideig, ameddig várja az ember a hatását, de az is valami. Én is szeretem vodkával megoldani a dolgaimat, de csak mértékkel, igen csúnya lenne, ha az anyám lábnyomaiban járnék, amikor elítélem, őt, oda valahogy nem szeretnék sohasem eljutni.
- Elvileg a futóhomok is akkor nyel el, ha kapálózol. Lehet, hogyha kicsit lelazul az ember, akkor nem lepi el olyan gyorsan a sok szar - de bölcselkedhetek én itt, többet én sem tudok, mint ő. Engem is ellep olykor minden aminek nem kellene, és a sok szar igen rossz kedélyállapotot tud teremteni. A felém nyújtott üveget elveszem tőle, és bele is iszok, még mindig imádom az az erős meleg érzést amit maga után hagy az alkohol.
- Nem hiszek, de nem is zárkózom el tőlük igazából. Miért? - nem szoktam horoszkópokat sem olvasni, valahogy mindig úgy voltam vele, hogyha lenne ilyen, akkor nincs értelme küzdeni, úgyis megvan a maga útja nekünk az életnek. Aztán lehet tévednék és kiderülne, hogy semmi sem próbál segíteni, vagy egyengetni. Szóval igazából nekem mindegy, de szívesen meghallgatok minden teóriát, valahogy szeretem azokat.
- Ez egy vicc... Nem hiszem el, hogy tényleg olyan világban élünk, ahol ilyen lazán ki lehet kerülni egy ilyet... - baleset. Meg a nagy lószart! Sosem értettem, hogy az, hogy valakinek több pénze van, mint másnak, az miért oldhat meg így mindent, és ez el os van fogadva társadalmilag. Nem normális aki ilyenekbe megy vele, de értem, hogy nem akart bajt hozni a fejére a család. Én biztos kikötöttem volna ugyanide őket, hogy pusztuljanak éhen és szomjan azért amit tettek. Nem vagyok túl erőszakos ember, de ha ilyeneket hallok, valahogy kijön belőlem a dolog, és mint egy vadállat tépném le a fejüket. Gusztustalan.
- A legszomorúbb, hogy ez mindenki szerint teljesen normális - horkanok fel, rühellem, ha valaki a pénzével érvényesül. Persze van amikor én is örülnék, ha lenne, elköltöztem volna már anyámtól is réges-régen, de ez nem így működik sajnos... Ezeknek az embereknek is át kellene élniük valami ilyesmit, hogy megértsék mennyire mocskos dolog pénzzel elintézni. - Senkinek sem fogom soha elmondani, ígérem - mosolygok rá kicsit bátorítóan és megsimítom a hátát. Hatalmas dolog akkor, hogy elmondta nekem, és borzasztóan jó érzés, hogy valaki ennyire ismeretlenül úgymond "érdemesnek" talált arra, hogy megossza velem ezt. Ha sokat nem is tudok segíteni, de meghallgattam, és meg is fogom ezt tartani magamnak.
- Azt megérdemelnék... De igen, a gyermeki elme szereti eldugni a dolgokat, hogy aztán egy pszichológus később kiássa - én nekem olyan nem volt amit el kellett volna dugnom, én legalábbis úgy tudtam, de amikor elmentem egy pszihonyuszihoz kitalálta, hogy mennyi sok bajom van, apám meg csak pislogott. Bár bulisak voltak a bogyik amiket felírt, apa hamar eladta őket, azóta meg magamtól oldok meg mindent. Alkohol jöhet, drogok ritkábban, de semmitől sem zárkózom el, és ez szokott segíteni.
- Igazából annyit teszek, hogy nem járok haza. Vagy legalábbis csak annyit, amennyit muszáj, és azt is akkor, amikor tudom, hogy anyám vagy nem tud a világáról sem, vagy nincs is otthon - kerülöm a vele való találkozást, ami azért sokat segít a dolgokon, ha nem látom, nem tud idegbajt hozni. - Választhattak, hogy vagy mindketten megyünk államiba, ahol valószínűleg nem együtt fogadnak minket örökbe, vagy csak az egyik lányuk. A válásnál anyától minden jogot elvettek a beszámíthatatlansága, és a közveszélyessége miatt, apám meg nem igen dolgozott rendesen. Így megállapították, hogy csak egy gyereket tud eltartani. Néha még én is azt kívánom bár gondozásba kerültem volna - imádtam apámat, de nem volt olyan a helyzet vele ami gyereknek való. Nem igen volt gyerekkorom, hiába igyekezett szegény. - Oh ez a vicces rész! Azt mondták, hogy elvitték innen messzire nevelőszülőkhöz, erre kiderült, hogy akkorát hazudtak, hogy csoda, hogy nem szakadt be a föld alattuk - én emiatt haragszom apámra, mert benne megbíztam, nem úgy, mint az anyámban.

Baby x Tay

“Fear has 2 meanings. Forget Everything And Run, or Face Everything And Rise. The choise is yours”

Tényleg érdekes, hogy még nem lett nekem bemutatva..vagy én neki...de azt hiszem ezen kár túlságosan sokat merengeni, hiszen így alakult. Vagy az is lehet, hogy egyszer megtörtént aztán tökre nem vettünk a másik létezéséről sem tudomást és cső...magamból már bármit képes vagyok kinézni ilyen téren..a névmemóriám meg rettenetes. Közös élményünk tuti nem volt, mert az arcokra viszont emlékszem...általában.
- Nálam általában hirtelen hat, mire már eleget ledöntök, hogy hát hasson már. - elmosolyodom, különös de most, hogy beszélgetünk már a félelmeim se akarnak egyben lenyelni és megemészteni. Nyilván Mr. F nem így értette az önterápiát, mert azt egyedül kellene lefolytatni, amire úgy látszik én nem vagyok képes. Vagy ez egy jel, hogy nem is kell egyedül megoldanom mindent, hiába szeretném elhinni, hogy tökre képes vagyok rá.
- Eez egy elég bölcs gondolat Baby, lehet meg kellene fontolnom az erre való átállást. - végül is tényleg igaza van, a fenének kapálózni meg küzdeni ha egyszer a szar már nyilvánvalóan körül is vesz. Elkerülni pedig úgy sem lehet attól még, hogy stresszelsz rajta. Meghúzom a vodkát, az én szarságaim...nem is tudom meddig tarthatóak a maguk kis dobozkájában.
- Mert lehet, hogy most ez egy kozmikus dolog. Mármint, hogy pont itt és pont most találkoztunk mi ketten. - pillantok rá, ez is különös, hogy eszembe sem jutott mást felhívni vagy másnak üzenni, hogy kiadjam magamból azt, amiért itt vagyok. Magát Mr. F-et sem akarom hívni, túlságosan kérdőjeles és megint azt akarná, hogy menjek el hozzá, beszéljük meg.
- Pedig ki lehet. - húzom össze magamon jobban a dzsekim, Én is nehezen hiszem el, hogy nem történt semmi...de erről senki nem beszél azóta sem, az agyamon pedig van egy olyan jótékony fátyol , ami elfed innen-onnan részeket. Nem mindenre emlékszem, hetekig nem mentem haza sem a kórházból. Kisütötte az ép gondolataimat az egész. - Vagy legalábbis a szüleik annak gondolták...annak a lánynak a családja nem sokkal utána elköltözött a környékről is. - sőt, talán az országból is. Nem tudom hogyan voltak képesek rá, hogy folytassák az életüket. Jesszusom, hát nekem még a nagyszüleim is élnek. Akkor egyszer ...nem, nem kellene most erre gondolnom. Megborzongok. Olyan sokszor mondták, hogy nem az én hibám, hogy nem tehettem semmit. De..honnan tudják? Mi van ha tehettem volna és mégsem tettem? - Köszönöm, Baby. - bólintok, nem tudnám megmagyarázni sem a lányoknak sem másnak, hogy erről miért nem beszélek..vagyis nem beszéltem soha.
- Hát remélem az én fejemben többet nem fognak pszichológusok vájkálni. Jó helyen van minden ott, ahová elásódott. - sikerül fel is húznom magam, ez gyengeség talán és pont ettől labilis lehetek, akkor meg az a szar amit emlegettünk egyszerűen elnyel. Kapálózás ide vagy oda.
- És hol vagy akkor? Hová mész? - meglepődöm, igazából nem is tudom milyen nehéz lehet neki. Anyám csak az első időkben ivott, amikor annyira maga alá volt esve, hogy azt se tudta hogyan kell egy villanykörtét kicserélni a házban, hisz mindent apám csinált. Aztán ott maradt két gyerekkel és megbolondult. De Baby anyjának mi a mentsége? Mi az indoka...nem értem. - Ez borzasztó lehet. - és tényleg az. - Tehát...választottak? Csak így? - nem is leplezem a meglepődést. Anyám szerint egy szülő sem dönthet két gyereke között, hisz mindkettő ugyanolyan fontos neki. Baby szülei...istenem, nem tudom...a kisebbik rosszat választották vajon? - Várj..ha elváltak, akkor most hogy hogy anyukáddal vagy? - nézek kérdőn, mármint lehet, hogy túlságosan indiszkrét a kérdésem..és ehhez aztán végképp nem sok közöm van, vagy nem is akar róla beszélni. - Ne haragudj, néha tahó kérdéseim vannak... - rágyújtok, nem is tudom mit éreznék ha Dee nem lenne egyszercsak. - Tudod hol van a húgod? - megdöbbenek rajta - Találkoztál is vele?

tay + baby

### ⋪ ⋫ zene ⋪ ⋫ szeretettel

- Én nálam szokott egy kis előjel lenni, de a lényeg, hogy nem elég pár korty, sokat kell inni - olykor órákba telik, mire megiszok annyi vodkát, hogy igazán érezhessem a hatását. De kire mi, lehet anyámtól örököltem ezt, ahogy a vágyamat is arra, hogy túl sokat igyak olykor, és ezzel akarjak megoldani mindent. Pedig nem megoldás, én is tudom, mégis nem csinálok mást ilyenkor. Ha túl sok a szar sajnos kell, abba bele se gondolok, hogyha egyszer tényleg túl sok lesz, akkor mi a jó istent fogok tenni. Nem akarok olyan lenni, mint az anyám, sohasem akartam erre a sorsra jutni, de most, hogy megint látnom kell, még inkább ezt érzem. Mégis mit csinálok, ha megkínálnak vodkával? Iszok, természetesen. Nehéz menet lesz ez már érzem én is.
- Egy próbát minden megér, nem igaz? Aztán ha nem megy, segítek neked kimászni belőle - mosolygok rá, de magam sem tudom, hogy tudhatnék segíteni neki, mert még magamon se tudok. De megtenném, ez teljesen biztos, aztán kiderülne, hogy ment. Annyi biztos, hogy pszichológusnak nem szabad mennem, ilyen tanácsokkal hamar elveszíteném a betegeimet, és biztosan buknám a melót is. Bár valószínűleg már meg se kapnám amennyi bajom van, inkább azt mondják nagyobb szükségem lenne nekem rá, mintsem másoknak rám, mint az orvosuk. Jogos mondjuk, de akkor is.
- Lehet, akkor köszönjük meg az univerzumnak, hogy ez megadatott - nem elpoénkodom, komolyan gondolom, eddig nm volt esélyünk úgy beszélgetni, de most sikerült, és nem mondom, hogy nem örülök neki, sőt! Amúgyis, mi hoz jobban össze két embert? Egy óra amin beszélgetnek egymással egy kicsit, vagy egy tök random hely, ahol egy vodka mellett megbeszélik a problémákat? Szerintem ez, így egyáltalán nem bánom, hogy itt lyukadtam most ki, még a végén jól sül el. Ami nem ártana a sok szar mellett, nem ártana ténylegesen egy barátnőt találnom magamnak, akivel nem csak a hello hogy vagy, jól, mert én is beszélgetés megy le.
Nem tudok hirtelen mit mondani, szerintem borzalmas, ha egy ilyen dolgot a pénzzel intéznek el, és bele sem gondolnak abba, hogy mennyi olyan dolgot hagynak hátra, amivel csak tönkretesznek mindent. Nem akarom, hogy valaha én is ilyen helyzetbe kerüljek, mert anyám is lehet igent mondana. Pénzért? Neki minden mindegy, csak alkoholt vehessen belőle, de én nemet mondanék. Nincs az a pénz amiért befognám a számat, és teljes kussban elsiklanék egy ilyen dolog felett. - Valahogy megértem őket, valószínűleg én is leléptem volna innen, amint csak lehet - maradna itt a halál egy ilyen eset után, nem hiszem, hogy bárkinek is arra lenne szüksége. Annak a családnak sem volt erre, és megtették a lépéseket. Ilyenkor irigylem az embereket, hogy olyan könnyű elmenniük máshova, én nem tudnék, már csak a pénz miatt sem valószínűleg. Na így viszont lehet van az a pénz, ha megtudok szabadulni vele anyámtól. A fene se tudja, hogy lépnék, de az elveim szerint nem fogadnám el. - Nagyon szívesen bármikor - simogatom a hátát vigasztalóan, nem szeretem, ha valaki olyan miatt szomorú, amiről nem tehetett, és ez kicsit sem az ő hibája, hiába hiszi azt. Mondom ezt én aki mindenért magát hibáztatja, de az egészen más.
- Ebben adom a véleményedet, én is szeretem ott a dolgaimat ahol vannak - nevetek fel, mert az én kis szemeteim is jó helyen vannak a fejemben, és nem kell, hogy valaki újra előássa őket. Úgyis tudom mit mondana, a pesszimizmusom a szüleim miatt van, gyerekkori trauma volt a számomra anyámat majdnem halálra inni magát, és az is, hogy végig néztem, ahogy apámat, és a húgomat is elviszik tőlem életem valamely pontján. Már eskü úgy mennék oda, hogy csak adja a bogyót, jót fog tenni.
- A barátomnál Chadnél általában, ha ott nem lehetek, akkor csak sétálgatni szoktam, míg ki nem üti magát az anyám - vonom meg a vállamat, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Már az, megszoktam, hogy nem igen szoktam otthon lenni, anyám is el van a maga kis világában, én is, és ha véletlenül ütközik a kettő, akkor muszáj váltanunk néhány szót. Általában abból is midig én jövök ki rosszul, mint a múltkor, amikor hozzám vágta a poharat. Arra, hogy borzasztó nem válaszolok, mert az, de számomra már természetes, megszokott, és nem hiszem, hogy addig változni fog, amíg vele egy légtérben élek. - Igazából felajánlották nekik, hogy vagy mindketten megyünk, vagy csak a húgom, mert én vagyok az idősebb, és a fiatalabbak könnyebben megszokják ezeket a helyzeteket. Ami szerintem faszság, mert nem volt köztünk sok sohasem, de mindegy. Apám azt választotta, hogy akkor a húgomnak keressenek egy jobb családot, engem meg felnevel ő - anyám mivel nem volt hajlandó rehabra menni, így teljesen elvesztette a lehetőségét is, Peach meg sokkal jobb helyre került, a tudomásom szerint. Már legalább tényleg tudom, hogy jó helyen van és szeretik őt. - Ugyan, nem az, logikus kérdés igazából -bólintok arra, hogy mit mond, miután apámról is kérdez, na ez a nehezebb téma, annyira szerettem, erre... - Börtönben csücsül apum, így csak az mentett meg a gyámügytől, hogy anyám jó pár évig tiszta maradt, és így megkaphatta a szuper anya plecsnit, és engem is. De hát nem tartott túl sokáig - húzom el a számat, már megint ugyanott vagyunk, az ivásnál, csak már elég nagy vagyok ahhoz, hogy megpróbáljam leszarni. - Véletlen találkoztunk, még tavaly évvégén. A thunderbe jár, sose volt messze - ez ami fáj, hogy végig itt volt, végig mellette lehettem volna, de nem engedték meg nekem, mert eltitkolták őt.

Baby x Tay

“Fear has 2 meanings. Forget Everything And Run, or Face Everything And Rise. The choise is yours”

- Ezt egy bölcs alkesz is mondhatná Baby. - elmosolyodom, sajnos magam is tisztában vagyok vele, hogy a pár korty az csak a filmeken néz ki jól. Még idegnyugtatónak sem lehetne nevezni, ott is egyszerűen csak szériakellék és semmi más. - De azt hiszem amúgy mindenkinek megvannak a maga praktikái ha sietni kell. - nevetek, mert hát ehhez nem kell 40 évesnek lenni, csak bulizni járni. Vagyis hát...nekünk most még ennyi se kell hozzá. A világ szar.
- Azt mondod segítenél, így minden nélkül? Önzetlen természet lehetsz. - félmosollyal nézek rá, hiszen nem is ismer igazság szerint, tehát éppen gondolhatnék én most arra, hogy elkövettem egy kettős gyilkosságot ami kicsit bántja a lelkem, vagy lehet épp egy újabbra készülök...és ha meghallgatja akkor meg onnantól bűnrészesség. Néha tényleg nem éri meg kedvesnek lenni. Jó most nyilván nem erről van szó..de LEHETNE, szóval ehhez is adhatna az ég valami baszott nagy jelzést, hogy hééé vele ne dumálj mert beteg az agya. Lehet, hogy ad is...és most épp Babez úgy veszi, hogy felettem nem villog semmiféle tábla. Felnézek az égre és emelem az üveget is.
- Héé univerzum, köszi, hogy ide vezérelted Babyt pontttt ma! - kiabálok fel az égre, hátha ez a "valami" tényleg hall minket, meg tényleg vár néha némi köszönetet ha már valami jót csinál. Nem mondom, hogy rossz barátaim vannak..dehogy. Sőt, kifejezetten imádom, hogy vannak nekem. Viszont az új ismeretségekért egyszerűen odavagyok és ha már egy suliba járunk, ráadásul ugyanarra az évfolyamra, akkor ez törvényszerűen jó. És amúgy is hálás vagyok, mert nem érzem azt, hogy valami picsa lenne mint mondjuk Holly és a kis crew-ja.
- Néha én is kurvára elvágyódom innen oda, ahol nem ismerek senkit és engem sem ismer senki. - másfél év és talán..mondom TALÁN összejöhet, hogy ez teljesüljön is. A lelkem egyik fele rohadtul ezt szeretné. A másik fele meg itt maradni azokkal, akiket szeretek. Látni, hogy milyenekké válnak ha dolgoznak, férjhez mennek, nősülnek és gyereket nevelnek, hogy lesz saját házuk, lakásuk, meg csupa nyálas dolog aminek igazából akkor kéne eszembe jutnia ha már elmúltam 55 és számot vetek a nyugdíj előtt, hogy most akkor jó volt az összmérleg vagy nem volt jó.
- De tényleg köszi! - sóhajtok fel a simogatására, már a bőghetnékem is elmúlt. Egész jó kis lélekemelő kúra a tópart-Baby-vodka triumvirátus mit ne mondjak. Álmomban sem gondoltam, hogy elég ha valaki...meghallgat. És nem csak a napi dolgok, hogy anyám megint fasz, hogy ez nem megy és az nem megy. Ez volt a titkom és életemben másodjára megosztottam valakivel.
- Na erre iszunk! Semmi pszichodoki! - meghúzom az üveget és odaadom neki. Ha valóban mindenki pszichodokihoz járna, lassan kötelezőbb lenne mint laborra meg háziorvoshoz mászkálni, hiszen mindenki élete tele van valami szarsággal ami amúgy elbassza az életét meg a dolgait.
- Ó, hát úgy azért más. Legalább van kihez menned. Régóta vagytok együtt? - gyújtok rá, na ez az amit a magam részéről full esélytelennek érzek. Na a vodkától aztán mindig a kiábrándító gondolataim jönnek. Egyszerűen is járhatnék együtt valami hülyével, néha randiznánk, szexelnénk és kajálnánk mint mások, elvinne az év végi bálokra aztán elköszönnénk egymástól. Elég defekt, hogy csak a kifogásokat keresem valami lázálom miatt aminek akkora valóságalapja van, mint egy űrinváziónak.
- Borzasztó nehéz lehetett egy ilyen döntést meghozni. Baszki... - fejcsóválva fújom a füstöt a víz felé - Egyáltalán miért nem maradhattatok mindketten apátokkal? Nem hiszem el, hogy az állam nem tud valami faszom segítséget nyújtani ilyen esetekben. Engem is egyedül nevel anyám a húgommal évek óta. - és oké néha mind akarjuk, hogy a testvérünk eltűnjön a faszba és többé ne nyúlja le a cuccainkat, meg ne veszekedjünk vele a kaján...de soha nem tudnám elfogadni, hogy Dee...nem, az lehetetlen. Nem is tudom mit érezhet Baby. - Ó, a picsába... - sóhajtok fel, erre nem gondoltam, hogy az apja börtönben ülhet és ezért visszakerült az anyjához, tehát megint ott tart ahonnan elindult. És azóta a gyámügy nyilván mossa kezeit. Bár ...nevelőszülőknél vajon jobban érezné magát? - MICSODA? - ide jár a másik gimibe?? - Hát ez súlyos...és anyád tudta, hogy itt van?? - meg úgy amúgy, mi ez a rendszer? Nem azt szajkózzák mindenhol, hogy a gyerekeket messzire viszik az igazi családjuktól, nehogy baj legyen? - Megkerested? - annyira evidens a kérdés és most én ölelem őt át kis béna-sután, mert van amikor elhagynak a szavak és nem tudod egyszerűen kifejezni amit akarsz, mert nem is lehet. - Basszus, basszus...És most mihez fogsz kezdeni Baby? - kérdezem pislogva - Nem gondolkodtál még az önállósodási kérelmen? - de ahhoz meg meló kell, picsába.. - Semmi, felejtsd el.

tay + baby

828 ⋪ ⋫ zene ⋪ ⋫ szeretettel

- Hát, valamit csak tanulok otthon - kicsit keserédes a helyzet, tényleg egy alkoholistával élek, de én legalább bölcsebbnek tűnök olykor emiatt. Na nem mintha olyan jó dolog lenne, hogy egy ilyen nővel osztom meg az életemet, de nem igen tudok tenni ellene. Amíg nem vagyok nagykorú sajnos hivatalosan vele kell élnem, és még abból is baj lehet, hogyha nem engedi meg, hogy elmenjek. Volt már, hogy részegen elfelejtette, hogy elengedett, és rám hívta a rendőröket, akik persze hazavittek. Hiába mondtam én bármit, az ő szava az enyém ellen, és ő a felnőtt, nem látták rajta, hogy ittas lenne. Kár, pedig az szép kis ügy lehetett volna, csak ne tudná meg a gyámügy. Utolsó évemre, nem akarok nevelőintézetbe kerülni. - Persze, én ha sietek nem küldök mellé kísérőt, és nem eszek előtte - meg közben sem, nem tudom neki mi, de én erre esküszöm.
- Miért is ne? Nem veszítek semmit, ha megpróbálom, ahogy te sem, csak akkor veszítünk, ha most elköszönünk, és itt hagylak egyedül vodkázni - az is egy opció, ha esetlegesen arra vágyna, de nem szívesen hagynám egyedül, félő, hogy valami baja eshet. Nem hiszem, hogy a víz baráti lenne, egy részeg lánynak, teljesen egyedül, olyan messze, ahonnan még meg se hallják, ha segítségért kiabál. Valahogy nem bírnék a bűntudattal, ha most tényleg arra kérne, hogy hagyjam itt, és egy picit sem tiltakoznék ez ellen.
- Bizony, ezer meg egy hála neked! - mosolyogva nézek fel, ahogy kimondom, de tényleg örülök neki, hogy idetévedtem. Úgy hiszem, hogy vannak véletlenek, nem hiszek annyira az ilyenekben, mint ő, de azt el tudom hinni, hogy valamennyire ez időszerű volt. Mégiscsak sok a közös kis szálunk, mégsem ismerjük igazán egymást. Sőt semennyire sem, még az arca sem olyan nagyon derengős, de tudom, hogy láttam már, csak nem igazán tudtam mit csatolni hozzá. Bár szerintem Maxine és Carla fele láthattam, ők még jó társaság, szóval tényleg nem bánom ezt.
- Egy teljesen tiszta lap sosem árt szerintem, az egyetemmel meg igazán jó kis tiszta lapok jöhetnek, nem? - mert ott tényleg lehet nulla ismerettség, ha elég messzire megyünk, és senki sem tervez éppen oda jönni. Remélem nem sok mindenki lesz ismerős, na nem mintha rossz baráti köröm lenne, de azért nem bánnám, ha nem hívnának az alkoholista ribanc lányának. Néha meglep mennyien tudják, pedig én senkinek sem mondtam el, de ez nem jelenti azt, hogy nem láthatták máshol őt illuminált állapotban.
- Bármikor, megadom a számom aztán ment el lelkisegély néven - mosolygok rá, de nem veszem el még a kezem, tényleg örülnék neki, ha kicsit jobban lenne, és legalább a vodka nem csúszna le csak neki, hanem inkább hagyná meg egy részét, hogy összeszedhesse magát. Én nagyon is imádom az alkohol varázserejét, de biztosan tudom, hogy vannak olyan alkalmak amikor mégsem az a legjobb módszer. Most... Biztosan kell az alkohol, de nem az a legjobb szerintem.
- Csak nem rossz tapasztalatok? - átveszem tőle az üveget miután ivott, és én is meghúzom. Nem volt bulis időszak annyi éven át járni oda, és még a mai napig is megvan a visszhangja a dolognak. Azt hiszem jobban járok, ha mostantól elkerülöm őket, és máshogy keresem meg magamnak az "antidepresszánsokat". Vannak ezekre is már egészen jó alternatívák.
- Lassan egy éve, de ez nem jelenti azt, hogy olyan hű de remek minden - valahogy mostanában ilyen érdekesen viselkedik, kicsit mintha már nem kellenék neki annyira, mintha nem lenne olyan jó velem a szex sem, pedig abban inkább ő a bénább fél, az igen rövid menetekkel. De még mindig vele vagyok, talán a "biztonság"? hogy mindig van kihez mennem elég erőt ad ahhoz, hogy ezt még tarthassam. Csak meddig...
- Csak gondolom anyudnak rendes stabil munkája van. Apám abból élt, ami volt, a keresete nem lett volna elég két kisiskolás eltartására, amit meg az államtól kap, azzal kb kitörölhette volna. AZ alkalmi nem rendesen bejelentett melók, nem nyújtottak elég biztonságot két gyerekre - pedig biztosan jobb lett volna együtt felnőni, és élményeket szerezni, de jobban járt a húgom. Ő neki így volt egy nyugodt élete, egy családja, ahol elvileg mindent megkapott, amit csak lehetett. Én nem kívánok neki olyan gyerekkort amit én kaptam, nem szeretném, hogy olyan rossz élményeket kapjon, mint én. - Elvileg mindketten nagyon jól tudták. Anyám is járt látogatóba hozzá, amint sikerült egy kicsit összeszednie magát. Most nem tudom mi a helyzet, mikor megemlítettem neki hozzám vágott egy poharat - vonom meg a vállam, mintha ez a világ legalapabb dolga lenne, hogy anyád poharakkal dobál. Nem talált el, szóval nincs gond. - Meg, vagyis hát inkább megtaláltam - megsimítom karját, amivel átölel, nagyon jól esik, hogy valaki most így reagál erre, mert elmondani eddig senkinek se nagyon mondtam. - Fogalmam sincs, várok a csodára, hogy megmondja mit tehetnék - mert magamtól nem tudom, fogalmam sincs merre kellene elindulnom. - Ne, várj! Mi az az önállósodási kérelem? - erről valahogy még nem hallottam, bár lehet okkal nem, de már nincs sok, két év, ennyit kell kibírnom, hogy aztán leléphessek innen, és soha a büdös életbe ne láthassam többet.