Imádom, ahogy vékony ujjaiddal babrálod a gombokat, miközben öltözködsz vagy mikor egy fárasztó nap után eldőlök a kanapén és te hozzám bújsz, mint egy imádnivaló macska. Azt is nagyon szeretem benned, hogy noha tudod mennyire nem szeretem azokat a salátás cuccokat, mégis mindig úgy huppansz le mellém, hogy az majszolva végül én sem tudom megállni, hogy ne hajoljak oda tátani a számat. Pedig tudom, hogy nem ízlik, sosem fog. Szeretem benned, hogy azt hiszed nem látom, de alkalomadtán a fotelbe szórt felsőmbe szagolsz, és bugyutagságnak gondolod, ezért zavarodban mindig elmosolyodsz, pedig amikor te vagy távol, én is ugyanezt teszem. Imádom, hogy csak az enyém vagy, csak nekem. Hogy bár állítom megszelídíthetetlen vagyok, az illatodat érezve, a szemeidbe nézve teljesen elgyengülök. Ez a te különleges képességed.
Tudd, hogy nem volt ez mindig így. Sőt! Az első találkozásunkra én nem is emlékszem. Részeg voltam és bőrig áztam, míg nem jöttél te és bár nyilvánvaló volt a számodra, hogy egy nagyszájú, piás barom vagyok, mégis megosztottad velem az esernyőd.
Egy kicsivel később botlottunk ismét egymásba, de akkor is csak egymásra pillantottunk. Érdekelni kezdtél, ezért nyomozni kezdtem utánad és akkor derült ki, hogy nem is lakunk olyan távol egymástól. Egy darabig követtelek is, legalábbis látatlanban mindig a közeledben voltam. Mégis pont akkor vettem a bátorságot, hogy rád köszönjek, mikor teljesen más ügyben jártam.
Emlékszem éppen akkor pillantottalak meg a buszon leghátul, mikor már zárta az ajtóit, de még pont feljutottam. Nem vettél észre, mert úgy tűnt nagyon el vagy kenődve, de én simán belöktem az útban lévő kapaszkodókat az ülők ölébe, hogy utat törjek magamnak hozzád, aztán lehuppantam melléd. Megszeppentél, mint egy kislány, amin én jót mosolyogtam. Én már tudtam a neved, hogy hol laksz, ismertem a családod, maroknyi barátod, de a személyiséged nem. Ahogy azt sem, hogy akadnak korabeli elleneid, akik terrorizálnak a munkahelyeden vagy a suliban. Ezt is csak nehezen szedtem ki belőled, mert irtó zárkózott fiú voltál. Viszont másnapjára mindet a kórházba küldtem, noha azt nem tudtad, hogy én kezdtem el játszani az őrangyalod.
S bár nem avattalak be életem sötét részeibe, elkezdtünk összebarátkozni, eleinte amolyan bromance kapcsolatban voltunk, de sok időt töltöttél nálam. Aztán egy alkalommal... történt ez az... A legcsodálatosabb pedig az volt benne, hogy zárkózottságod ellenére te kezdeményeztél.