A kirándulás alatti történtek hatása alatt vagyok még mindig, megtettem, amit nem lett volna szabad, de nem tudtam megálljt parancsolni magamnak. Megcsókoltam, annyi mindent tehettem volna, mondhattam volna, de nem, én megcsókoltam, és rohadtul elfelejtettem, hogy hol vagyunk. Nem gondoltam a következményekre, arra ami történt, hogy valaki ránk nyithat, ott abban a pillanatban, ahogy karjaim közt tartottam nem tudtam semmire se gondolni csak rá, és arra amit mondott. Sokkal többet jelentesz nekem, mint egy barát... Mindig vissza-visszatérnek a gondolataim ide, nem tehettem akkor annyira rosszat. Nem? Csak nem rontottam el most én mindent azzal, hogy megléptem ezt, csak nem utál, és azért nem láttam mióta visszajöttünk. Nem sok idő telt el, de mintha nem akarna látni, bár én sem szaladtam, hogy beszéljünk. Nem tudom mit mondhatnék. Bocsánatot kellene kérnem? De nem akarok, nincs miért, egy pillanatig sem sajnálom a csókot, és azt amit mondtam, mert mindent komolyan gondolok, és csak arra vágyom, hogy azt mondja ő sem bánja. De lehet ilyen nem lesz. Lehet ő nem így gondolta a több, mint barátot, én hülye meg megcsókoltam. Belerúgok a kőfalba, nem fáj, de egy picit azért jól esik, most nagyon haragszom magamra, nem gondolkoztam. Megint. Mellette annyira nehezen megy. Az ingem is így sikerült otthagynom a betegszobában, így most mehetek érte. Mondjuk amit kölcsönvettem azt úgyis vissza kell vinnem, szóval veszteni nem vesztek semmit, csak bekopogok, és a válasz hallatán nyitok be. - Elnézést, csak... - nem tudom befejezni, mert Hyet pillantom meg, és már meg is állok a mozdulatban. Talán egy pillanatig állok ott teljesen megrökönyödve, de aztán be is csukom az ajtót magam mögött, és nekidőlök. Hirtelen úgy érzem magam, mintha a sivatag közepén lennék, kiszárad a szám, és nem tudok egy értelmes mondatot sem kinyögni, csak őt nézni, ha van itt valaki rajtunk kívül, az sem tűnik fel. - Én visszajöttem az ingemért, meg hoztam ezt - emelem meg az inget, amit még ő adott nekem, és ő segített levenni a másikat. Megremeg a kezem, ha arra gondolok, hogy mégis mi történt ott a bulin. Annyira szeretném újra magamhoz ölelni, de csak az ajtóban állok, egy kisebb pánikot leszenvedve magamban. Gondolataim cikáznak, sokkal jobban, mint az utóbbi időkben. - Te hogyhogy itt vagy? - most először teszem meg azt, hogy körbepillantok, de nem látok senkit sem, így elengedek egy sóhajt, nem lát minket senki, talán nem lehet baj.
Shin Hyerim
thunder bay
⋪ ⋫ :
⋪ posts ⋫ :
131
⋪ age ⋫ :
21
⋪ your place ⋫ :
Thunder Bay
⋪ face claim ⋫ :
Kim So-hyun
⋪ ⋫ :
⋪ i need ya here ⋫ :
Re: silence ringing inside my head ⋪ ⋫ 17.06.21 18:23
▲_______▲
Hye & Tae
▼
A kirándulás óta csak az ott történtek járnak a fejemben. Annyi érzés kavarodik bennem, hogy egyszerűen nem tudok átjutni rajtuk. A vita utáni kétségbeesés érzete nem múlt el teljesen, mert túlzottan megrémített, hogy most talán végleg elvesztettem. Azt nem tudnám feldolgozni. Aztán ott van az a tökéletes csók, ami annyira váratlanul ért. Teljesen összezavart. Mindig azt hittem, hogy egyáltalán nem tetszem neki. Azt hallani tőle, hogy sokkal többet jelentek neki, mint egy barát, annyira álomszerű volt. Minden az volt és másnap már nem is voltam biztos abban, hogy nem csak álmodtam az egészet. Hiszen sose mutatta jelét annak, hogy kedvelne, ÚGY. És most, miközben fertőtlenítővel törlöm át a doki asztalát, hála annak, hogy „asszisztensi” státuszt kaptam, másra sem tudok gondolni csak rá. Nyugtatom magam, hiszen eddig legalább Tae barátja tartotta a száját. Ha Ceo tudná, az már kiderült volna, ő nem tartja magában a haragját. Reggel úgy viselkedett, mint máskor, ebből gondolom, hogy legalább az, hogy ránk nyitottak nem okoz gondot. Vagyis csak remélem. Jó ez a munka, jól jön az egyetemi jelentkezéshez, egyedül lehetek Ceo nélkül, ráadásul szinte semmit sem kell csinálnom, csak segíteni, ha olyan van és itt lenni mikor ő nem tud. Ez igazán nem nagy dolog. - Nyitva – szólok szórakozottan a kopogásra, oda sem nézve, mert bármit is akar, biztosan elmondja anélkül is, hogy könyörögnék. Már épp mondanám, hogy a doki nincs itt, mikor az ismerős hangra mégis odakapom a fejem. Köszönés helyett azonban csak hosszan nézek rá, azokba a csodás, sötét szemekbe, amik mindig elvarázsolnak. Pár pillanatra még a zavaromról is megfeledkezem. Szívem azonnal erőteljesebb ritmusra vált és mintha még a tenyerem is izzadna, túl meleg van, iszonyatosan meleg. Úr Isten, mióta nem veszek levegőt? Zavartan, lassan próbálok meg levegőért kapni, olyan észrevétlenül, ahogy csak lehet. – Persze, az.. szóval… a szekrénybe, igen, a szekrénybe kéne betenni. – De nem mozdul és én sem teszem, csak az akcentusom árulja el idegességem. Lefagytam, a csók gondolata vibrál a fejemben, pedig tudom, hogy tennem kellene valamit. - A tiéd, a széken van, a szatyorban. -Kényszerítem magam, hogy rendesen formáljam a szavakat és arra is, hogy ne dadogjak, mint egy óvodás. Épp ma reggel hoztam vissza az inget, miután kimostam. De nem volt merszem odaadni neki. – Kisegítek, tudod a doki kedvel és jól jön az egyetem miatt. – De most épp nem érdekel ez a kis munka, vagy az ing, sőt még az egyetem sem. Csakis Ő!
Szószám:396 ♥ Tőlem, csak neked...
Ryeo Taeyang
thunder bay
⋪ ⋫ :
⋪ posts ⋫ :
187
⋪ age ⋫ :
21
⋪ your place ⋫ :
thunder bay
⋪ face claim ⋫ :
song kang
⋪ ⋫ :
⋪ i need ya here ⋫ :
Re: silence ringing inside my head ⋪ ⋫ 17.06.21 21:57
hye && tae
Talán nem volt életem legjobb ötlete, hogy megcsókoltam, talán bánni fogom az idők végezetéig, és láttam egy hangányi esélyt arra, hogy lehet én is jelentek neki valamit, valami többet. Muszáj volt megragadnom, de rohadt önző voltam, nem gondoltam arra, hogy valaki benyithat, pedig egy rohadt iskolai esemény volt. Azóta is korholom magam miatta nem is kicsit. Csak azt nem értem, hogy nem esett le, hogy az ő hangját hallom a betegszobából, csak miután már benyitottam. Pedig nem keverhető össze a hangja máséval, nekem mégis sikerült már nem először. Nem figyelek eléggé. - Abba ott? - mutatok arra, ahonnan elővette a múltkor, vagy legalábbis azt hiszem, hogy onnan vette elő, nem igen voltam aznap magamnál, ahogy most sem vagyok. Tekintetem akaratlanul téved le ajkaira, és eszembe jut mennyire finom és puha volt a csók, és még egy pillanatig éreztem is, hogy viszonozza, csak Lee megzavarta a dolgokat. Lehet így volt a legjobb, nem tudom. - Édes az akcentusod, még sose hallottam - tényleg nem, és most valahogy még inkább hevesen ver a szívem, kezem pedig remeg, pedig nem vagyok ideges. Inkább csak zavart vagyok, de az nagyon, félek, hogy mi lesz most. Remélem nem bántottam meg, hogy nem bánta meg, hogy hagyta, mert annyira szeretném ha nem így lenne. Ha mégis, én azt is megérteném, és megpróbálnék megaszuper legjobb barátként helyt állni mellette, amennyire csak lehet. - Köszi - ejtek meg egy apró mosolyt arra, hogy hol találom az enyémet, de nem mozdulok azonnal, mintha földbegyökerezett volna a lábam. Kell pár pillanat, hogy el tudjam róla fordítani a fejemet, és tekintetem elszakítsam a látványától. A szekrényhez lépve kiveszek egy vállfát, és el is terítem rajta, és mivel a többi be van gombolva, így csak felakasztom, hogy mindkét kezem tudjam használni. - Értem, ez tök jó. Mármint tényleg jó lehet a jelentkezésin. Merre szeretnél tovább menni? - próbálok teljesen nyugis beszélgetést kezdeményezni vele, nem tudom, hogy lehetne rendes beszélgetésbe kezdeni. Hé figyelj, emlékszel az újévi csókra? Nagyon jó volt, nem szeretnéd megismételni? Nem, ilyet nem lehet, sőt, ez illetlen is lenne baromira, nem tehetem ezt meg vele. - És... hogy vagy? - teszem el az inget a szekrénybe, amint begomboltam minden kis gombját, és be is csukom oda. Visszafordulok Hye felé, és csak most tűnik fel, hogy mennyire közelebb vagyok hozzá, itt amennyire az ajtóban voltam. Az illata szinte azonnal megcsap, az a finom kellemes, és édes illat. Édes istenem, elvesztem.
Shin Hyerim
thunder bay
⋪ ⋫ :
⋪ posts ⋫ :
131
⋪ age ⋫ :
21
⋪ your place ⋫ :
Thunder Bay
⋪ face claim ⋫ :
Kim So-hyun
⋪ ⋫ :
⋪ i need ya here ⋫ :
Re: silence ringing inside my head ⋪ ⋫ 19.06.21 11:07
▲_______▲
Hye & Tae
▼
Szilveszter óta rengeteget gondolok arra a csókra, ami olyan rövid ideig tartott, hogy talán meg sem történt és mégis, fantasztikusabb volt az eddigi összesnél együttvéve. Sose gondoltam, hogy ez lehet ennyire intenzív, ilyen csodás. Nem pusztán ajkak egyszerű érintkezése, hanem valami sokkal több annál, két lélek találkozása az ajkak által. Valami olyan, amibe bele lehet veszni és minta a szíved egy darabkája is feloldódna a pillanat hevében, mint azok a fura illatú fürdőbombák. Csakhogy túl hamar véget ért, olyan hamar, hogy azóta sem vagyok biztos abban, hogy egyáltalán megtörtént e, vagy csak álmodtam. De még ha álom volt is, akkor is életem egyik legszebb élménye marad. Azzal együtt is, hogy ránk nyitottak és azóta is félek attól, hogy kitudódhat. Nem magam miatt, az nem érdekel, ha Ceo mérges lesz rám, vagy mások pletykáknak rólam. Csakis miatta. A fiú miatt, aki most itt áll előttem és én lélegezni is elfelejtek a látványától. - Igen. – Annyira zavarban vagyok, most már nem csak a csók miatt, vagy attól, hogy legutóbb rádöbbentem arra, hogy mennyire mélyek az érzéseim iránta, hanem a buta akcentusomtól is, ami mindig a lehető legrosszabb pillanatokban jön elő. Hosszan nézem őt, gyönyörű szemeinek ragyogását, de amint ajkamra pillant a csókra gondolok újra, arra, amit én csak csodaként tudok emlegetni és akaratlanul is elönti orcáimat a pír. - Szerintem inkább szörnyű – olyan vagyok tőle, mint egy beszédhibás. Sose szerettem, sokat gúnyoltak miatta. Nem akartam, hogy pont Ő, valaha is hallja. Mégis hangosan dobban a szívem attól, hogy azt mondta édes. Már az ilyen kis dicséretek is hatással vannak rám tőle. Annyira összezavar, hogy már magamat sem értem. Csak azt tudom, hogy rettegek attól, hogy megbánta, ami történt. Mégsem hozol fel a témát, épp ahogy ő sem. Tekintetem követi, ahogy a szekrényhez lép, hosszú pillanatokig csak nézem, ahogy hatalmas kezeivel helyére teszi az inget. Majd nem is tudom miért, az ajtóhoz lépek, zsebemből kiveszem a kulcsot és elfordítom a zárban. Így a biztos, még akkor is, ha mindjárt elmegy. Csak ezek után térek vissza az asztalhoz. - Még nem tudom. Sok gondolatom van ezügyben, de még nem döntöttem. És te? – A hatalmas zavar mellett ismét görcsbe rándul a gyomrom és észre sem veszem, hogy kezeim enyhén remegni kezdenek. Bármit megadnék, ha nem menne el túl messzire, vagy ha vele mehetnék. - Nagyon zavartan azt hiszem – és ez még egy enyhe kifejezés. Izzadt, remegő kezeim próbálom elrejteni és a hangom kordában tartani. - És te?
Szószám:399 ♥ Tőlem, csak neked...
Ryeo Taeyang
thunder bay
⋪ ⋫ :
⋪ posts ⋫ :
187
⋪ age ⋫ :
21
⋪ your place ⋫ :
thunder bay
⋪ face claim ⋫ :
song kang
⋪ ⋫ :
⋪ i need ya here ⋫ :
Re: silence ringing inside my head ⋪ ⋫ 23.06.21 8:51
hye && tae
- Oké, köszönöm - ejtem ki a szavakat kicsit mintha nehezebben tenném, mint szerettem volna, de nem tudok nem rá figyelni, nem tud tekintetem nem ajkaira tévedni, egyszerűen csak vonja a tekintetem. Annyira puhák voltak, és édesek... Egész éjjel csak rá tudtam gondolni, amin persze Lee egy kicsit sem segített, mert csak kérdezősködött, pedig én sem tudok sokat. Még azt sem értem, hogy sikerült, hogy történt meg... Azt sem tudom, hogy mi volt az ami végül rávett arra, hogy megtegyem, de nem bántam meg, bármikor megtenném újra, hiába tudom, hogy mennyire nem lenne szabad, hiszen neki ott van Ceo, és én meg csak egy szerencsétlen vagyok. - Butaság, nagyon aranyos, és pozitív, mármint érted... Te megtanultad ezt a nyelvet, ha valakinek nem tetszik, akkor tanulja meg a tiéd, lássa meg milyen nehéz lehet - én szerintem legalábbis ennek így kellene mennie, mert ha ő megtanulja az számít, és itt úgy várják el a használatát, mintha az anyanyelve lenne, de ha ők mennének Koreába, akkor mindenki kedvesebb lenne, és nem zavarná őket az akcentus. Kedvesebbek arra az emberek úgy tudom, mint itt. Szóval nem értem miért bunkóznak, máshol sosem szólnak, ha nem megy jól a nyelv egyeseknek. Próbálom lefoglalni magam az inggel, hogy ne nézzem annyire erősen őt, mert már inkább olyan voltam az előbb is, mint aki értelmi fogyatékos, és csak épphogy nem folyik ki a nyála bámulás közben. Pedig nem akartam én annyira illetlenül nézni, de nem tudom mit mondhatnék, nem találom a szavakat sokszor, ha vele vagyok, és most is így jártam. Ilyenkor bánom, hogy nem maradtam olyan, mint az általánosban... Az ajtó bezárásának kattanására, felé fordulok és csak őt nézem megint, ahogy visszasétál. - Nem fogsz kapni azért, mert zárva találják az ajtót? - fogalmam sincs mivel lehet itt bajba kerülni, és mivel nem, de nem szeretném, ha ő úgy járna. - Mikben gondolkodtál? Én nem igazán tervezgettem ezt mostanában - pillantok le kezemre, nem volt tervben az egyetem, hiába akartam korábban sok mindent. Mindenről le lettem beszélni, és az igazat megvallva az se volt biztos, hogy addig életben maradok. - Én is... - még nem nézek fel, csak pár pillanat múlva, úgy érzem mondanom kell. - Figyelj a múltkori az a.... Ha szeretnéd elfelejthetjük, mintha meg sem történt volna - nem tudom mit szeretne, de kellemetlen helyzetbe sem akarom hozni. Tudnék úgy tenni, mintha meg se történt volna? Nem hiszem, de érte megpróbálnám.
Kezdőlap
