stonewall
⋪ ⋫ : ⋪ posts ⋫ : 107 ⋪ age ⋫ : 21 ⋪ face claim ⋫ : andy biersack ⋪ ⋫ :
| Jax Kingsley ⋪ ⋫ 19.02.21 9:03 | |
| Jackson Belial Kingsley andy biersack | Család Az apám sosem volt mintapolgár. A nagyanyám megrögzötten hitt abban, hogy a fogantatásakor valószínűleg maga az ördög is jelen volt, csak így tudta megmagyarázni, miért lett a szigorú neveltetése ellenére egyre csak züllöttebb. A mesék alapján - melyeket már kívülről fújtam, mert sosem emlékezett, hogy már hatszor említett egyet - rengeteg erőfeszítés után, de beletörődtek. Nem érdekelte már őket, honnan, a lényeg az volt, hogy vitt haza pénzt, sokszor többet, mint amennyit a nagyapám egész életében látott. Sokféle jelzőt rá lehet aggatni apámra, de azt nem, hogy bármikor is megingott a családja iránt érzett tisztelete. Állítólag kiskorában rendőr akart lenni, ennek ellenére alig lehetett húsz, mikor már elismert tagja volt az alvilágnak. Anyámat annak idején az emberek földre szállt angyalként jellemezték. Remekül tudta mások problémáit a sajátjai elé helyezni, semmi más nem fájt neki jobban, mint az, ha nem tud segíteni. Épp ez volt az a tulajdonsága, ami miatt két szempillantása alatt a maffia karmai közt találta magát. Apám sokáig próbálta eltitkolni előle, hogy valójában sosem dolgozott fegyőrként a Stonewallban, de elég volt csak egyszer belesnie a garázsba egy metszőollót keresve. Sehogy sem lehet kimagyarázni, hogy egy szimpla fegyőrnek miért vannak mesterlövész fegyverei, és egyéb kemény katonai felszerelései. Amint megértette, mi a helyzet, szorgosan segített pénzt mosni, drogot csomagolni, egy darabig még a kuncsaftok adatait és ő rögzítette. Végül pontosan ez volt az, ami felemésztette. Ráeszmélt, hogy az addig makulátlanul tiszta, tejfehér lelke koromszínűre mocskolódott. Azóta sem láttam még annyi vért egyetlen fürdőkádban. Életcél Utoljára talán valamikor tízéves korom előtt lehettek céljaim. Akkor is a legfőbb vágyam volt apám nyomdokaiba lépni, de amint megértettem, mit jelent ez, rájöttem, hogy valójában ez nem cél, hanem sors. Sosem lebegett előttem más, csak az, hogy olyan legyek, mint ő. Egy körrel már meg is előztem, ő sosem volt javítóban. Meghatározó pillanat Valószínűleg mindenki, aki hozzám hasonlóan szemtelenül fiatalon látta bármelyik szülőjét holtan, azt ide sorolná. Nekem eszembe sem jutna, mert valójában az életünk nem nagyon áll másból, mint meghatározó pillanatokból. Mondhatnám azt, amikor először kísértem el apámat drogot eladni, vagy amikor először néztem végig, a mesterlövész puska hatását az emberi testre, amikor megtanultam lőni vele, amikor a Scarlet Cross nagykutyái egyértelművé tették, hogy számítanak rám a köreikben, amikor az iskola folyosóján csaknem szétvertem egy kölyök fejét, amikor a javítóban kevesen nem rezzentek össze, ha beléptem valahova, vagy a megkönnyebbülés a szemükben, mikor kiderült, hogy jó magaviselet miatt egy év után kiengednek. Minden egyes napban van valami, ami meghatározó, mindegy egyes perc formál. |
wormtail ⋪ ⋫ 69 Anyám egy időben foggal-körömmel próbált küzdeni az ellen, hogy olyanná váljak, mint az apám. Ennek érdekében többször megpróbált elküldeni pszichiáterhez is, de csak egyszer engedtem a nyomásnak, mert nem bírtam elviselni, hogy olyan kétségbeesetten nyaggat. - Fogalalj helyet, Jackson, légy szíves! Kényelmesen ülsz? - Ja. - Remek. Mesélnél nekem egy kicsit magadról? - Nem. - Hm. Akkor kérdezek, jó? Miket szeretsz? Csinálni, vagy enni, vagy esetleg hallgatni... - Semmit. - Ha semmit nem szeretsz, akkor elmondanád nekem, mit utálsz? - Mit utálok? - Igen. - Utálom, ha huszonhat késszúrás után még mozog valaki. Szerencsére a pszichiáter ezt inkább provokálásnak, mint őszinte vallomásnak vette egy tizenkét éves kisfiú szájából. Anyámat azonban semmi sem rémiszthette volna meg jobban. Félt, hogy ha csak ilyeneket fogok mondani, a pszichiáter hamar rájön, közel sem vagyunk olyan mintacsalád, mint amilyennek a laikusok felé mutatjuk magunkat.
Most nehéz elhinni, hogy az általános iskolai második évéig messze nem tartoztam a legpopulárisabb rosszfiúk körébe. Túl vézna voltam, egész helyes arccal, de a Harry Potter szemüveg túlságosan eltorzította a látványt, és hiába szerette akkoriban mindenki a Harry Pottert, ha az a kicseszett kör alakú cucc egyedül rajta néz ki jól. Engem utáltak, még úgy is, hogy mardekárszínű sállal próbáltam megmutatni, hol van a helyem. Abban a két évben szinte mindennapos dolog volt számomra a vécébúvárkodás. Ugye, ami nem öl meg...
...attól azt kívánod, bár halott lennél. A harmadik év előtti nyáron apám nem bírta nézni, ahogy minden nap kék-zöld foltokkal megyek haza. Én úgy döntöttem, hogy látom én a táblát a Harry Potter szemüveg nélkül is, ő megtanított verekedni, amitől talán még egy kis izom is ment rám. Az első napon bevonszoltam a vécébe azt a srácot, aki általában az én fejemet nyomta le. Onnantól kezdtem el használni a középső nevem, miután megkérdeztem apámtól, valójában mit is jelent. A teljes nevemet írtam a dolgozatokra, a füzetcímkékre, beírattam a névsorba, mintegy jelzésként - persze az általános iskolás gyerekek nem sokat értettek belőle, a tanárokat viszont annál jobban botránkoztatta meg.
Tizenöt évesen még baromi cikinek tartottam, hogy a lányok seggén kívül a fiúkét is nagyon szívesen megnézem. Akkor is, ha a mostani tapasztalataim alapján kijelenthetem, hogy a társadalmunknak minimum fele biszexuális, még ha titkolják is. Úgy éreztem, hogy muszáj egy barátnő, mielőtt a srác, akit akkoriban néha lesmároltam a mosdóban, túl komolyan veszi a dolgokat. Hamar rájöttem, hogy nem bírom elviselni, ha tartozom valakihez. A család más, nem tudnám büszkébben viselni azt, hogy az apám fia vagyok, a banda pedig tulajdonképpen egy tágabb körben értelmezett család minden belső ember számára. De képtelen lennék odaláncolni magam egyetlen emberhez, akinek a világot kellene jelentenie számomra, képtelen lennék szerelmes lenni. Számomra ami egy kicsit is rózsaszín és csillámporos, attól hányni tudnék.
Ha a magam és a társadalom közé épített falat egy házként vizualizáljuk, és én vagyok az egyetlen szobájába bezárva, a külvilág pedig a kertkapun kívül, az apám és a testvérként szeretett bajtársaim a nappaliban, akkor egyetlen személy van, akit beengedtem az előszobába. Azt, akit a nagy barátnőláz közepette fel akartam szedni. Általában a lányok szoktak fiúkat friendzone-olni, nálunk ez teljes mértékben fordítva történt. - Jax? - Mi az, Törpe? - sokan azt hiszik, hogy ő mégis csak az egyetlen lény ezen a világon, akit képes lennék szerelemmel szeretni, az alapján, ahogyan nézek rá, de én akkor is képtelenségnek gondolom. Törődöm vele. Mint egy húggal. Csak talán egy fokkal annál még jobban. - Te fasz, mondtam már, hogy ne hívj így! - belebokszol a mellkasomba. - Elkísérsz a buliba este, ugye? Ott lesz az exem, és nem akarom, hogy megint szegény Chris keveredjen bajba miattam. A múltkor is úgy megverte, amikor még nem voltál itt. - Persze, kicsi, ott leszek. Délután időpontom van a faterhoz, még nem tudtam bemenni hozzá, amióta itthon vagyok, utána átmegyek, arra viszonylag legyél kész, légyszí'.
Egy év után visszatérni az iskolába a javítóból pont olyan volt, mint gondoltam. Senki nem néz rám máshogy, valójában pedig mindenki. Egy fokkal jobban tisztelnek, a Stonewallban így működik a hierarchia, minél balhésabb vagy, annál feljebb állsz. Próbálják nem mutatni, hogy jobban tartanak tőlem, mint azelőtt, de magamtól is tudom. Nekem itt már nincs kitől félnem. Innen csak lejjebb van.
- Üdv újra itthon, fiam! - apám arca sugárzik a boldogságtól a golyóálló plexi mögül, és hiába torzít sokat a telefon, amin kommunikálunk, hallani a hangján a meghatottságot. - Ja, nem mondom, hogy megszakad a szívem, amiért nem kellett két évet bent rohadnom - egyszerre nevetünk fel. Neki még hátravan négy. Csekély, amit rá tudtak verni a hekusok, de azért igyekeztek a lehető legtöbb évet adni, amit lehet. Így lett belőle öt. Mivel csaknem egy időben tartóztattak le mindkettőnket, én pedig a javítóban betöltöttem a tizennyolcat, épp elkerültem, hogy állami gondozásba vegyenek. - Annyit kérek, hogy ha lehet, ne nagyon csesszétek szét a házat, amíg elvagyok - kacsint rám cinkosan, majd egy pillanatra elkomolyodik. Akkor szokta ezt csinálni, amikor kódszavakon kell gondolkodnia, hogy mások ne értsék, amit beszélünk. - Tegnap beszéltem telefonon Nate kuzinommal, azt mondta, látogasd meg, ha hazaértél, kapsz egy zöldet. Magabiztosan bólintok. Bár apámnak tényleg van Nate nevű rokona, akkor szoktuk elővenni, ha mások előtt kell beszélni Nico-ról, a főnökéről, aki úgy tűnik, most már az enyém. A zöld pedig azt jelenti, hogy kapok egy beosztottat.
Valószínűleg, ha most döntenék úgy, hogy mégis kell a Harry Potter szemüveg, senki nem kötne belém. A mardekáros sálamat pedig még azóta is előszeretettel hordom. Pedig azóta sem lett rajtam sokkal több izom.
|
|
Admin
⋪ posts ⋫ : 45 ⋪ your place ⋫ : safe place ⋪ ⋫ :
| Re: Jax Kingsley ⋪ ⋫ 19.02.21 13:02 | |
| elfogadva üdvözlünk köreinkben! IMÁDOM! Téged, a lapodat, vagy a pofid? Mindet egyszerre! Olyan jó újra olvasni, amit írsz, és ahogy írsz, a mai napig nem tudok betelni azzal, hogy mennyire szépen fogalmazol, és teszed magadévá a karaktereket. Át tudtam élni, minden szavadat faltam, és észre se vettem, hogy nem egy rövid részletet kaptam, hanem egy igen terjedelmes lapot. Ettől függetlenül igenis olvastam volna tovább. Erre még lesz lehetőségem, tudom, mert el is foglak ám rabolni egyszer, erre készülj Nem olvadozom itt tovább, majd máshol folytatom, de figyellek ám majd :3 |
|