törpi  x jax

I'd probably still adore you with your hands around my neck, or I did last time I checked

Hiába bámulom a telefonom kijelzőjét percekig, úgysem fogom tudni eldönteni, hogy vajon jó ötlet volt-e így alakítani ezt az estét. Tökéletesen józanul sem lennék rá száz százalékosan képes, így pedig, néhány vodkaenergiaital, valamennyi sör és egy jó adag tequila után az ősrobbanás elméletet is könnyebb lenne bebizonyítani. A döntésképtelenségre fogom azt is, hogy két perc alatt hatszor nézek bele a tükörbe, valamennyiszer megigazítom a hajam, és a pólómat is háromszor kicserélem. Az utolsó sorokat pötyögve ülök le a bejárati ajtó előtti lépcsőre, és szerencsére nem fér el egynél több gondolat a fejemben, ezért miközben rágyújtok, csak azon agyalok, vajon visszazártam-e a szobám ajtaját, miután kijöttem. Nem lenne kellemes meglepetés arra visszaérni, hogy már befoglalták. Tompán dübörög mögöttem a kiszűrődő zene, ami elég halk ahhoz, hogy a szomszédok ne akarjanak csendháborítást jelenteni, de elég hangos, hogy az újabb, kétségesebb gondolatfoszlányokat elűzze, mégis ott várakoznak sorban. Hamarosan elérem azt a szintet, ahol már nem sok minden fog számítani. Biztos jó ötlet ez? Akkor illannak csak el, mikor meglátom közeledni.
- Megmondtam, hogy én elérem, amit akarok, ugye? - magabiztos mosolyra húzom a szám, miközben felpattanok a lépcsőről, és automatikusan ölelem magamhoz köszöntésképp, bár fogalmam sincs, miért. Szinte sosem teszek ilyet, de most ez nem számít. - Tényleg rohadtul megnézném innen, ahogy bemászol az ablakomon, de akkor nem nézhetné végig mindenki, ahogy felcipellek a lépcsőn. Na gyere - lehajítom a félig elszívott csikket a térkőre, rálépek, miközben visszaindulok a házba. Józanul sem tudom megmondani, miért van az, hogy ha meglátom, minden kétségem elillan, de most még annyira sem.

Jax x Tay

“Make it count"

Nem tudom elhinni, hogy a lábaim tényleg a házuk felé visznek, hogy a maga süsü módján mégis rábeszélt, hogy változtassak útirányt. Pedig amikor elindultam még teljességgel megvolt a döntés, hogy hazamegyek. A pia is menet közben jött, minden más is. Igazából annyira elmerültem ebben az egész beszélgetésben vele, hogy észre se vettem, hogy több mint egy órát sikerült gyalogolnom és ebben még a kis erdőtúra is belekerült. Tuti szarul nézek ki és tuti nem jó ötlet most idejönni, be a sok bepiált idióta közé, tutira meg kellene fordulnom és lerázni valami hülye dumával. Ez lenne a helyes. És ahogy két percig nem jön üzenet lassulnak is a lépéseim. Pedig látom a házukat. Elhúzok...tiszta sor. Mégis megrezzen az átkos, a számat rágva olvasom mit ír. Hülye, hülyén mosolygok. Folytatom az utamat. Remélem nem jön le és bemászhatok úgy, ahogy mondtam.
Már akkor félhülyén nézek amikor kiszúrom a lépcsőn. Tényleg kijött elém. Szép komótosan sétálok elé, mögüle felém szivárog bentről a basszus dübörgése, a röhögések.
- De csak az Arctic Monkeys miatt. - visszamosolygok, nem fogok atomjaimra esni. Meglepve ölelem meg, fenébe. Sose szokott megölelni ha köszön. - Tényleg be tudnék mászni, de ezt nem hagyom ki. - rámosolygok nevetve. - Vezessen miszter! - most szeretnék mondjuk a pólója alá bújva bemenni, mert az ajtó után már jönnek a tekintetek. Tőlem meg kb. egy intésre telik. Holly felé meg majdnem egy beintésre. - Baszki, jó sokan vannak!

törpi  x jax

I'd probably still adore you with your hands around my neck, or I did last time I checked

- Egyszer a sírba fog vinni az Arctic Monkeys. De mindenképp meg kell hallgatnod velem azt a számot, amint rájöttem, mi a címe - kinyitom előtte a bejárati ajtót és megvárom, amíg bemegy. Ittasan általában még az olyan számokat is szeretem, amit egyébként baromira nem hallgatnék józanul csak úgy. Azok a számok, amiket valamiért egy adott pillanatban közösnek könyveltünk el, valahol a két állapot között foglalnak helyet. Már csak azért is, mert nem vagyok oda azért, ha csak úgy eszembe jut, még akkor sem, ha elég sokszor fordul elő. - Oké, oké, én hiszek neked. Attól még nem mondom, hogy egyszer majd nem hajtom ezt be rajtad - természetesen elkerülhetetlen, hogy beérve a legtöbb tekintet felénk forduljon. Úgy általánosságban leszarom a rólunk terjengő pletykákat, de tudom, hogy rengeteg van. Holly arca abszolút megérne most egy gúnyos vigyort, ha akarnék egy másodpercig is vele foglalkozni. Vetek egy jelentőségteljes "tesótelepátiás" pillantást Mad felé, üzenve, hogy tartsa a frontot, és hogy holnap majd megbeszéljük, ha lesz kedvem beszélni róla. - Én mondtam. Kajak vannak, akiket nem ismerek egyáltalán. Elvileg egy-két thunderes is idetévedt - beszéd közben gondolkodás nélkül fűzöm össze az ujjainkat, és beljebb húzom az ajtóból, egészen a lépcsőig. - Mehet? - figyelmeztető kérdésnek szánom, mielőtt még válaszolhatna a derekánál fogva felkapom, és a combjai alá nyúlva tartom meg. - Baaszki, nem mondtad, hogy ilyen baromi könnyű vagy - vigyorgok rá, majd nem hagyja több bámészkodási lehetőséget a népnek, felcipelem a lépcsőn, csak a szobám ajtaja előtt rakom le, amíg előkeresem a kulcsot a zsebemből. - Csinos vagy amúgy -  végigbámulom minden procikáját, amíg a zárral baszakszom, majd újból előre engedem, miután sikerült kinyitni az ajtót. Véletlenül sem azért, hogy hátulról is megismételjem az előző terepszemlét.

Jax x Tay

“Make it count"

Nem szeretném felvilágosítani, hogy pontosan tudom mi annak a dalnak a címe. Keresse csak, szeretem amikor elmélyed valamiben. Egészen ádáz arcot tud vágni közben. Azt az úgy is megoldom arcot, amit valószínűleg a tudósok is szoktak egy-egy komolyabb kísérletnél. Meg mi, lányok amikor 2 hónap nassolás után a farmerünk nemet mond a fenekünknek. Megoldjuk.
- Mindenképp meghallgatom, ha már ez volt a meghívód alapja. - lassan mosolyodom el, nem tudom konkrétan ez volt-e, de köze van hozzá. Kicsit katyvasz, lehet kevesebb narancslének álcázott vodkát kellett volna innom ma és akkor a végletekig logikusan csavargathatnám a beszélgetésünk fonalát. Mhm..
- Csak szólj és tiéd a rejtett Pókember énem. - halkan nevetem el magam, azt a napot azért megnézném amikor bemászom az ablakán, mert egyébként ott az ajtó és egyedül lakik, tehát nem indokolná semmi sem igazából, hogy ez így legyen.
- Nagyon durva, nem is tudom hányan nyüzsöghetnek itt. - úgy kulcsolódnak össze az ujjaink, mintha valami törvényszerű, egyetemes bevonzásban lennének és egyébként ezt csinálnánk mindig. Óvatosan lépek utána az emberek között, intve az ismerős arcoknak és még nagyon utol sem érem magunkat agyban, mikor jön a kérdés és - Mi? - meg a nevetve elemelkedés, muszáj a vállaiba kapaszkodnom. Tényleg minket figyelnek, engedek a kicsinyes, szarrágó énemnek és egy beintés után leintegetek annak a ribancnak is. Bámulj csak.. - Vagy csak még nem érzed a súlyom. - jóízűen nevetek és nagyon nem nézelődök szét sem, mert minden lépésével inog alattunk a talaj, vagyis úgy tűnik és mikor sóhajjal érkezem le a földre, még a felsőm is el kell rendeznem. - Te sem panaszkodhatsz. - döntöm a fejem az ajtófélfának egy mosoly kíséretében. Úgy iszom be a látványát mintha sose láttam volna ezelőtt. Némileg királynősen vonulok be és veszem le a dzsekim. A táskám a vodkával az asztalán landol. - És lám, csak ideértem. - fordulok felé egy mosollyal.

törpi  x jax

I'd probably still adore you with your hands around my neck, or I did last time I checked

Valószínűleg vagy egymillió évbe fog telni, mire megtalálom azt az egy számot, főleg, hogy egyébként egyáltalán nem szokásom Arctic Monkeyst hallgatni. Ebbe beleszámolom a szándékos időhúzást is, hiszen már csak azért sem fogok egyből nekiállni, és kikötöm, hogy addig nem mehet el, amíg meg nem hallgattuk. Ha ez azt jelenti, hogy a tetőre kimászva fogjuk végignézni a napfelkeltét, az... az baromi nyálasan hangzik, de olyan dolog, amit vele ezerszer szívesebben csinálnék, ha már kell, mint mással.
- Sőt, addig haza sem engedlek, amíg meg nem hallgattuk - vázolom elé az imént beugrott tervem. Nincs elég agyi kapacitásom ahhoz, hogy felmérjem, vajon miként fog erre reagálni. Egyszerre tudom elképzelni, ahogy elküld a faszba, és közli, hogy addig marad, amíg akar, vagy azt, ahogy szétterül az arcán valami örömszerű az ötlet hallatán.
- Most egy elég badass kép jelent meg a fejemben a rejtett Pókember énedről, úgyhogy abszolút ki nem hagynám - nevetek vele, miközben nem bírom kihagyni, hogy ne csodáljam a mosolyát. Ilyenkor szokott kitörni minden olyan érzés, amit általában mélyen elnyomok, és elkezdek rá ugyanolyan csodálattal nézni, ahogy sokszor nála is érzékelem. Ahogy egyébként is néznék rá, ha nem rejteném saját magam előtt is egy méternyi vastag betonfal alá az összes érzésemet iránta.
- Az én lelkemnek jobb, ha nem is tudjuk. Holnap így is öröm lesz takarítani - sóhajtok egyet, de valójában most egy kicsit sem tudok foglalkozni a holnappal. Egyébként sem szoktam igazán a másnapi takarításra gondolni. Most még annyira sem. Lopva hátrapillantok még, miután felkaptam. Nem gondoltam, hogy különösebben érdekelni fog, ki nézi, de mégis végigfut rajtam egy furcsa elégedettség. Már majdnem ahhoz tudnám hasonlítani, mintha mindenki tudtára adnám, hogy ő az enyém, az sincs kizárva, hogy a többség ezt kifejezetten így is értelmezi. Ahhoz azért még le kéne futnunk pár kört.
- Én is csinos vagyok? - rávigyorgok, és kendőzetlenül őszinte tekintettel nézek rajta újra végig, ahogy bemegy a szobámba. Becsukom magam mögött az ajtót, majd visszazárom kulcsra, hogy véletlenül se akarjon betévedni senki. Most gyűlölném a legjobban, ha megzavarnának.
- Örülök, hogy itt vagy. Tényleg - a tekintetembe engedek néhány érzelmet, ahogy a szemeibe nézek, és az utolsó pillanatban indítok vissza a nyelvem hegyéről egy kicsusszanni készülő "hiányoztál"-t. Ennyire azért legyél már észnél, Kingsley!

Jax x Tay

“Make it count"

Valójában nem a dallal vett rá, egyszerűen ahogy írtunk valahogy erre sikerült kanyarognom, bizonyára a kozmikussá nőtt balfaszságom eredménye ez is. Mert normális ember nem megy át önkínzó állatba attól, mert a virtuális vonal másik végén éppen jó kedvükben vannak, vagy benyomva, vagy hát esetünkben most mindkettő igaz. Igazából tökre megígértem magamnak, hogy megpróbálok az a barátja lenni, akire szüksége van és...nem belelátni többet a dologba. Úgyhogy már csak komollyá kell vernem magamban ezt az elhatározást...meg úgy egyáltalán elhinni.
- Azért csak nem tart reggelig egy dal megtalálása.. - elmosolyodom, az ördögöm a vállamon ücsörögve suttogja, hogy ne is segítsek neki benne, legfeljebb kénytelen lesz beletekergetni a youtube-on fellelhető összes Arctic Monkeys dalba, hogy megtalálja amire gondolt. Végtére is ráérünk. Ha pedig már csináltam egy ekkora kerülőt, akkor tegyük is ráérőssé. Úgyis keveset vagyunk együtt mostanában.
- Húú, avass be! - felnevetek - Nem mintha hirtelen le tudnék akasztani egy latex jelmezt, de megteszi a farmer is, nem? - nézek végig magamon jobb híján, mert ami az ő szeméből kiolvasható, az teljességgel összezavar. Már megint képzelődöm, megint mást látok mint kellene és ez megint nekem lesz szar érzés. Sóhajtva nézek mögé, az ajtóra ahol a rengeteg mumus rejtőzik, akikhez semmi kedvem, de ha már úgy esett, hogy a ribanc beesett...hát miért is ne dörgölnék némi jelenléti örömet az orra alá..ez még nem tilos.
- Fogd be Caint és Madet bejárónőnek, hárman mint a pindúr pandúrok olyan gyorsan meglesztek. - valójában felajánlanám neki, hogy segítek, de a holnap olyan, mintha nem is létezne, sőt talán nem is teszi. Most csak szeretnék a mai napban lenni, nem tegnapokban és holnapokban. Ez akadályozza meg a legtöbb dolog nettó élvezeti értékét. A jelen bohósága pedig az, hogy felkap mintha tényleg súlytalan lennék és leszarva pár kérdő tekintetet beinthetek annak a szőke picsának is. Ó, tudom én, hogy be akarna jutni abba a szobába. Hát..így járt.
- Az vagy. - mosolygok, erre a kérdésre, bemondásra nem lehet mást csinálni. És még mindig okos keretek között vagyunk, szóval semmi olyat nem mondunk ami határt lépne át, baráti dicséret, nem feltétlenül baráti töltetű tekintetetekkel lekísérve. Kapaszkodjunk hát a kimondott szavakba. Kedvem lenne ugrani az ajtózár kattanásától.
- Elég meggyőző tudsz lenni ha éppen olyanod van. - marad a mosoly, annyira látom a szemén, hogy igazat mond. Tudom, hogy örül..én is teszem. Teljesen kényelmes módiban veszem le a cipőmet. - Istenem, erre várok legalább egy órája! - nem mindenféle terepre van tervezve a drágám, úgyhogy a szőnyege most felér egy terápiával. Nem kérdezem meg leülhetek-e az ágyára, egyszerűen csak megteszem. - Hoztál fel poharat? - a sóhajom kényelmes, a fenekem meg boldog amiért végre ülünk. - Szóval mi az a nagy tiitok, amit csak személyesen lehetett elmondani? - nézek rá kíváncsian.

törpi  x jax

I'd probably still adore you with your hands around my neck, or I did last time I checked

Nem, alapjáraton tényleg nem tartana reggelig egy dal megtalálása. Kivéve, ha pont azt akarom, hogy addig tartson. Amúgy sem gondolhatja komolyan, hogy kifejezetten csak a dal miatt könyörögtem ide. - Ja, hát erre azért ne vegyél mérget. Kábé pont egy-másfél pohár valami után leszek azon a szinten, ahol kétpercenként elfelejtem, mit akartam csinálni éppen, szóval csak akkor lesz meg hamar, ha nagyon nyaggatsz - attól függően, mennyire sikerül tudatomnál maradni, valószínűleg még rá is fogok játszani a csigatempóra. Ha csak tenném a hülyét, és pontosan tudnám, mi a címe, gyorsan összeraknék egy hadseregnyi Arctic Monkeys dalból álló lejátszási listát, amelyiknek éppen pont az utolsó számára várunk.
- Először is nem, minden követ megmozgatnék azért, hogy találjak neked egy szexi latex póknő jelmezt. De még így is baromira félek attól, hogy inkább lenne para, mint menő, ahogy mászol be, én meg itt állok és nézem. Főleg, ha mások is látják - egy béna, zs kategóriás horroralapnak talán elmenne, vagy valami hasonló paraméterekkel megáldott fétispornónak, tekintve, hogy az én fejemben a latexruha a szobám padlóján landolna utána.
Éppen nevetni lenne kedvem, amint megemlíti Cain és Mad nevét, elvégre eközben mindketten félgyilkos tekintettel próbálnak lyukat égetni a hátamba, tudva, amit én most nem - megint teljesen elment az eszem, és holnap nekik fogok nyavalyogni, hogy ezt most mégis hogyan oldjam meg a lehető legkevesebb sérülést okozva neki. Most talán ők is azt remélik, hogy ez most valamiért máshogy lesz.
- Hát oké, akkor köszi. Rohadt csinos vagyok - vigyorogva húzom ki magam, látványosan megnézve magam a szekrényemen lévő tükörben. Ja, az a nyolcvanhat pólócsere meg a száztíz hajigazítás totál megérte. Ha lány lennék, még kétszer újra is sminkeltem volna magam egy vakolókanállal, mielőtt ideér. A maradék józan eszem alakot ölt előttem, és úgy néz rám, ahogy a basic-ribancok nyilvánítanak véleményt egymásról egyetlen pillantással.
- Persze, még magamnak hoztam véletlenül kettőt, amikor bezárkóztam, aztán végül nem használtam egyiket sem. Jól esett az üvegből is - kirakom az asztalra az ágyon hánykolódó poharakat, aztán leülök mellé az ágyra, egész véletlenül éppen nem annyira közel, hogy az már komoly nyomulásnak tűnhessen. - Azt nem mondtam, hogy személyesen mikor. Nem úgy megy ez, nem nyöghetem ki egyszerre csak úgy, akkor nem lenne titok. Egy kicsit minden titkot azért találnak ki, hogy húzzák vele valaki agyát, én meg kifejezetten imádlak kicsinálni. Amúgy meg nem is emlékszem, mire gondoltam éppen akkor - sikerül olyan idiótán vigyorognom rá, mint egy tizenhárom éves kislány az első játszórandiján. Persze, hogy nincs semmiféle titok. Csak kellett valami, amivel iderángatom, mert semmit sem akartam jobban, mint azt, hogy velem legyen.

Jax x Tay

“Make it count"

Felvont szemöldökkel nézek rá, na most vagy tényleg nincs abszolút fogalma sem a dalról, vagy csak a rájátszásra bulizik, pedig egyszerűbb lenne ha megkérne, hogy maradjak itt mit tudom én meddig. Nem, helyette játszunk. Kérlek kedvesem, szívesen felveszem a másik ütőt, ezen ne múljon...
- Mhhm, hát majd elfoglalom magam valamiképpen amíg a YouTube-ot túrod. Lehet nem is ugyanarra a dalra gondolunk hirtelen. - felé dőlök mintha súgni óhajtanék neki. Talán így is van. - Több Arctic Monkeys dal is lett a miénknek bélyegezve. - egyenesedek ki egy mosollyal. Valójában ő is tudja, hogy eljöttem volna enélkül is és én is tudom...csak könnyebb nem ezt mondani, meg úgy csinálni mintha nem így lenne. Óuuhh mindegy!
- Már miért lenne para ahogy bemászom? - pislogok rá nagy szemekkel - A jelmez viszont jól hangzik, feltétlen szólj ha beszerezted. - elmosolyodom hamiskásan, persze még önmagában ez nem jelent semmit, de hé, mindig imádtam beöltözni. - Bízz a képességeimben! - bólogatok komoly arccal, bár a szám sarkában mosoly bujkál. Mondjuk kövüljek meg, hát miért para ha mások látnak? Nem igazán értem ezt a gondolatmenetet. Sem bent a tömeget, amiről oké szólt, csak mégis meglepő. Madet gyönyörűen kizárom a látómezőmből, mert betakarja Holly aurája. Úgyhogy kifejezetten jól esik, hogy úgy visz fel a szobájáig mintha tényleg valamit csinálni mennénk és senki más nem számítana. Hahj..Főleg mert bókol és mert én is bókolok és kényelmesen ülve az ágyán mosolyogva mérhetem végig hátulról is. - Azz vagy Jaxie. - halkan felnevetek, hát lehet, hogy ezt még nem hallotta magára, de hát ha egyszer igaz rá a szó...nem tudok mit tenni. - Óh, tényleg..nem is figyeltem! - de az én agyamnak kell kísérő a vodka mellé, különben a végén totál kiütöm magam és itt alszom el keresztbe fordulva az ágyában. Ami határozottan nem egy álomnős húzás. Megtámaszkodom a kezeimen és érdeklődve pillantok rá. ANNYIRA TUDTAM! Hirtelen dőlök előre, hogy elérhessem Mr. Mindent Megmagyarázok Úr szép ívűre metszett száját és ráfektessem az ujjam. - Tudtam, hogy már megint szivatsz. Szinte ééreztem! - odahajolok és nyomok az arcára egy puszit, még magamat is meglepem, bár a lépés merészen szűziesen cuppan halkan a bőrén. - Bolond vagy. Határozottan bolond. - sóhajtva hajolok el és felállok a vodkáért meg a poharakért és a tonikomért természetesen - Kér, Mr. Kingsley? - mosolygok rá és felmutatom az üveget. - Szóval nincs titok, nem tudod a dalt...akkor rájöttél, hogy én vagyok a legjobb társaság? - ugratom egy kicsit, nekem ő hiányzott...bár ebben nincs sok újdonság. Nyilván ezért vállaltam be a gyalogtúrát. - Egészségedre! - döntöm le a lélekmelegítő felesem. Pedig nincs min izgulni.