Jax & Xinie

- Te meg mit keresel itt? - fonom össze a karjaimat magam előtt, amikor a bejárati ajtón belépve megpillantom Jax-et lesétálni az emeletről a földszintre vezető lépcsőn át. Rá aztán abszolút nem számítottam az előszobánkban, amikor elindultam hazafelé a táncpróbáról.
Persze, miért ne lehetne itt, a házunkban, végső soron mégiscsak a család tagja, mint ahogy az pár hónapja kiderült, az édesapám pedig szereti tartani a kapcsolatot a rokonsággal bár eddig ezt a vonalat nem igazán követte Kingsleyékkel kapcsolatban, de előbb tudnám elképzelni Babyt egy rokonlátogatáson nálunk, mint az iskola egyik fenegyerekét. Abszolút nem előítélet meg az életstílusának nincs sok köze a rokonsághoz, de annak már igen, hogy amióta megtudtuk, hogy unokatestvérek vagyunk, egyikőnk sem nagyon kezdett el teperni a másiknál egy jó kapcsolat reményében. Ezért is lepődök meg annyira a látványán. - Apánál voltál? Nem is tudtam, hogy ennyire jóban lettetek... Nem mintha más tartózkodna az épületben kettőnkön kívül, a kérdés tehát hülyeség, a feltételezés meg inkább csak érdekes lehet, de egyikünknek valahogy el kell kezdeni a beszélgetést. Bármennyire abszurdnak is látszik most ez az egész.

xinie  x jax

blood in the water

Ha ki kellene emelnem egyetlen életbölcsességet, amit a szüleimtől tanultam, biztosan az lenne, hogy a rokonaidat nem válogathatod meg, azokat úgy dobja a gép. Épp ezért nem próbálkozom visszafojtani egy percig sem a gúnyos nevetést, amit az unokahúgom szavai idéznek elő.
- Én is baromira örülök, hogy látlak, Maxine - lesétálok a lépcsőn, és töretlen vigyorral állok meg előtte. Érdekes az ilyesmi. Amíg nem tudtam, hogy rokonok vagyunk, egészen közömbös volt számomra a létezése. Azóta szinte lehetetlen elnyomni a késztetést, hogy folyamatosan beszólogassak, és teljesen magamévá tegyem annak az unokatesónak a szerepét, aki a legfurább módon bunkó, ő jegyzi meg elsőként, ha híztál, vagy ha szar a hajad, táncol az összedőlt házad romjain, de azért számíthatnál rá, ha gondod lenne. Ez utóbbit persze soha az életben nem akarnám így kimondani. - Szívesen visszakérdeznék, hogy kölcsönös legyen a "nemörülökneked" érzés, de itt laksz. Bár kifejezetten azért indultam, mert apád marasztalni akart vacsorára, most talán meggondoltam magam - összefont karokkal dőlök a lépcsőkorlátnak, és bár nem igazán volt kedvem ma családozósat játszani, tényleg újragondolom az ajánlatot. A hűtőmben jelenleg lejárt szalámin kívül nem sok minden található, és még egy kis bájcsevejt is könnyebben viselnék, mint a pizzát a héten már ötödször.
-  Nem, a szobanövényeiteket locsolni voltam fent. Persze, hogy apádnál voltam. Áthoztam neki pár cuccot, amire szüksége volt - legalábbis mindig ez az alibiszövegünk arra az esetre, ha valaki furcsállná a hirtelen jött szoros kapcsolatunkat, ami a színfalak mögött inkább marad az üzlet keretein belül.

Jax & Xinie

Más körülmények között biztosan örülnék egy unokabátynak, de a hirtelen történt családegyesítés és az azóta sokasodó látogatások miatt inkább furcsállom az egészet, minthogy pozitívan álljak hozzá és Jaxhez. Arról meg ne is beszéljünk, hogy amit Taylorral művel, az sincs igazán ínyemre, hiszen mégiscsak a barátnőm és látni, ahogy hétről hétre kikészül miatta, abszolút nem szép látvány.
Így megengedem magamnak, hogy alanyi jogon továbbfolytassam a köztünk folyó látszólagos ellenségeskedést. - Tőlem aztán maradhatsz vacsorára - vonom meg a vállaimat, bár azért azon eléggé meglepődök, hogy apámnak ma pont van ideje egy családi étkezésre. Milyen érdekes... - Csak aztán nehogy hiányolni kezdjen Sinclair, ha nem érsz haza időben. Való igaz, hogy ritkán látni őket egymás nélkül és akkor még nem beszéltünk a másik bandatagról, akik folyton velük lógnak.
- Mostanában kicsit sokszor hozol neki cuccokat, nem? - kérdezek vissza kíváncsian, csak egy szemforgatással reagálva a növényekkel kapcsolatos megjegyzésére. - Legközelebb nem kell vele fáradnod, ha odaadod az iskolában, én is el tudom majd hozni neki - ajánlom fel a segítségemet, abszolút nem önzetlenül. Napról napra egyre jobban kezd érdekelni, hogy mi a franc folyik apám dolgozószobájának falai között.

xinie  x jax

blood in the water

Úgy igazán sosem tudtam, hogyan álljak a rokonaimhoz, legyen szó bármelyikükről, bárhonnan. A társadalom általában elvárja, hogy jóban legyetek, még akkor is, ha tényleg az egyetlen egy közös pontotok a vér, és ezen kívül semmi más. Az nekem messze nem elég, nem véletlenül akad kevés olyan ember, akit a falaimon belülre engedek.
-  Nem is azért mondtam, hogy engedélyt kérjek - forgatom a szemeimet unottan. Az alaptermészetembe van kódolva a bunkó, szarkasztikus viselkedés, mások erőteljes kizárása és ellökése, aki pedig mindezek ellenére fennakad a rostán, azt talán beengedem. Eddig négy ember volt képes rá. Pedig sokat ismerek. -  Házasságig azt csinálok, amit akarok, még csak jegyesek vagyunk - gúnyosan röhögök fel, mint általában, ha bárki kifigurázza a Maddel való kapcsolatomat. Tény, hogy sokat vagyunk együtt, az is, hogy valóban néztek már minket romantikus kapcsolatban lévő párnak, erre pedig előszeretettel játszunk rá szándékosan, a saját szórakoztatásunkra.
Ami Maxine-t illeti, az ő esetében baromira zavar, hogy valamilyen szinten be kell engednem. Egy darabig nem is tudtuk, hogy rokonok vagyunk, így ismertem meg, ennek megfelelően tartottuk távol magunkat a másiktól, mert semmi okunk nem lett volna jóban lenni. Most azonban akaratomon kívül is egész könnyedén megtudhatna rólam olyan dolgokat, amikről még a falon belül lévő négy embernek sem beszélek. Ez az, ami nem hagy nyugodni.
- Ellenkezőleg, ez az első ilyen alkalom. A múltkor a számlákkal segített - megvonom a vállam. - Biztosan nem fogom az iskolába cipelni anyám cuccait. Ha meg annyira zavar, hogy itt vagyok, van saját szobád, nem kell bámulnunk egymást - színlelt csattanással reagálok, talán anyámat szóba hozva rájön, hogy nem kellene feszegetni a témát. Sosem okozott gondot, ha hazudnom kellett, úgy bármiben. Lazán megy, szemrebbenés nélkül, és még soha senki nem kételkedett. Tom kifejezetten kérte, hogy Maxine egyáltalán ne tudjon meg semmit az üzletünkről, ami nekem is fontos, hiszen egyúttal én is lelepleződnék. Így is eleget pletykálnak már a kétes ügyeimről.

Jax & Xinie

Na, igen! Ha akár egy másodpercre is azon lettem volna, hogy elengedjem az ellenérzéseimet vele kapcsolatban, mert azért mégiscsak az unokabátyámmá avanzsált egyik napról a másikra, a család meg minden körülmény között család, Jax soha sem arról volt hírhedt, hogy megkönnyítené bárki dolgát is saját magával kapcsolatban. A személyes stílusán kívül az a bizonyos hangnem, ami mára már a védjegyévé vált, csak még jobban felhergeli az embert egy szándékos visszacsapásra, egyszerűen lehetetlen neki ellenállni. - Én meg nem azért mondtam, hogy engedélyt adjak. Kétlem, hogy valaha is volt rá szükséged az eddigi életedben - vagy csak szimplán teljesen hidegen hagyta, hogyha mégis. - Felőlem. Csak aztán ne verd ránk éjszaka a bejárati ajtót, ha féltékenységében mégis eldugja előled a verandán a lakáskulcsot - térek át a Sinclairrel való kapcsolatára, mert az tényleg egy olyan téma, amit nap mint nap feszeget valaki azok közül az emberek közül, akik legalább egyszer hallották már a két fiú nevét egy mondaton belül. Az igazság az, hogy attól függetlenül, hogy a legjobb barátnőkkel rendelkezek már régóta, Jax és Maddox kapcsolata mindig is egy csodálatra méltó példa volt előttem, bármennyire is igyekszem ennek nem hangot adni. Ritka az olyan barátság, mint az övék, ezt szerintem mindenki más is nagyon jól tudja, de az már egyszer biztos, hogy nagyon is irigylendő.
Azt viszont akkor sem tudom elképzelni, hogy Maddox hogy a francba tudja hosszútávon elviselni az unokatestvérem természetét. Nekem már két perc is elég hozzá, hogy megpendítsem bennem valamit, amiért a legszívesebben lekevernék neki egy nagy pofont, de amint az édesanyját említi, az előbbi gondolatot csírájában elfojtom magamban. - Csak segíteni akartam, de nem erőszak a disznótor, Kingsley - húzom fel az orrom, pedig szándékomban nem állt elővenni a sértődékeny kislány szerepét. - Mondd csak, ez a fajta rúgjuk fenéken az egész világot szindróma mennyire ragályos?

xinie  x jax

blood in the water

Rengeteg dolgot köszönhetek apámnak, de az összes tanítása közül mégis van egy, ami mindig is kiemelkedett, olyannyira, hogy szinte minden nap újra és újra elmondta. A család az család. Persze nyilvánvaló, hogy ezt nem a szó szoros értelmében vett családra értette, hiszen az nekünk soha nem volt igazán, sokkal inkább vonatkozott a bandára, most viszont akarva-akaratlanul is alkalmaznom kell a tényleges család esetében. Elvégre a Tommal való üzletelést is baromira le kéne szarnom, van nekem elég gondom nélküle is. Maxine nélkül meg pláne. - Ebben igazad van, akkor se zavartatnám magam, ha úgy kajálnék itt, hogy apád nem ajánlotta fel. Nincs ma túl sok humorom két napja lejárt felvágottat enni száraz kenyérrel - sokan azt gondolják, hogy baromi nagy királyság egyedül lenni egy hatalmas házban, hogy minden nap hülyére bulizom magam, de közben a valóság ennél sokkal magányosabb, meg egészségtelenebb, ami az étkezést illeti. Mivel főzni nem tudok, marad a gyorskaja, meg a bolti szarok, amióta felfedeztem, hogy nem csak alkoholt lehet a hipermarketekben kapni. - Ne aggódj, egész könnyen be tudok mászni az ablakon. Mondjuk az más kérdés, hogy ha otthon megy, akkor itt is, de nyugi. Nem szeretek máshol aludni - de legalábbis véletlenül sem lennék akkora nagy balfasz, hogy a verandán tárolom a bejárati ajtó kulcsát, amikor bizonyos körökben köztudott, mennyi fegyver és drog van a házunkban. Hetente változtatom a biztonsági kódot, így nem lehetetlen, de elég nehéz lenne még nekem is bejutni az ablakon keresztül, ha maradunk a sztorinál. Pláne, ha tényleg szerzek egy bestiakinézetű kutyát, ahogy már hetek óta tervezem.
- Nagyon cuki vagy, már majdnem meg is hatódtam, de tényleg nem nagy fáradság átjönni. Főleg, ha hozzávesszük, hogy idegesít a jelenlétem - nem titok, hogy mindig is szerettem idegesíteni másokat, de ez egy hirtelen jött, átlátszó indok a jelenlegi helyzetben. Ha például Tayről lenne szó, akkor bárki elhinné, hogy tényleg azért lógok ott egy héten többször is, mert ahhoz van kedvem, egy hirtelen jött rokonságról ez viszont már kevésbé mondható el. Hozzá kellene szoknom komolyabb indokok felállításához, ha már Tom nem tartja a hátamat ebben túl kreatívan. - Miazhogy, szerinted miért felgmul be mindenki fél perc alatt, aki szóba áll velem? Ez egy elég tapadós életérzés tud lenni, olyan, mint a hernyó, ha egyszer kipróbáltad, nem tudsz leállni - próbálok egy "de nyugi, én nem hernyózom" félpillantással rendet tenni a lehetséges pletykaalapok közt, miközben előkeresem a cigisdobozom a nadrágom zsebéből, és nagylelkűen nyújtom az unokatesóm felé, mielőtt elindulnék a teraszra. - Kell egy szál?

Jax & Xinie

Furcsa kettősséget érzek, ha a családra gondolok: édesapámat ugyan a végletekig szeretem, az anyámat viszont finoman szólva sem kedvelem. A frissen felbukkanó családág iránt pedig még mindig nem tudom, hogy hogyan kellene, hogy érezzek. Pláne azért, mert az éppen előttem álló srác helyett eddig csak Kingsleyt, Taylor barátnőm vágy- és rémálmát, illetve az iskola hírhedt rosszfiúját láttam, akitől - a pletykák alapján legalábbis - mindenki jól teszi, ha távol marad, nem pedig az újdonsült unokabátyámat. Ettől pedig azért igencsak nehéz elvonatkoztatni.
- Érthető. Ahhoz nekem sem lenne - nem mintha általában mást ennék a jól bevált rizs, csirkemell és zöldség kombinációnál, de egy kicsit azért megsajnálom Jaxet. Még a ma esti menüt is megosztom vele, csupán embertársi kedvességből. - Azt hiszem ma fűszeres fogasfilé lesz roston, zöldségkörettel - mondom, mintha csak egy étlapról olvasnám fel. - Egy kicsit talán jobb, mintha harmadnapos szendvicset ennél - vonom meg a vállaimat, mert az is lehet, hogy hiába jártatom a számat és a srácot egyáltalán nem érdekli a felhozatal. Meg az én hirtelen jött kedvességem se. De aztán egész hamar visszatérek az eredeti felálláshoz, ami a társalgás hangulatát illeti. - Ó, értem. Sokat gyakoroltad már? - visszakérdezek, mert eszembe jut, hogy Carla hányszor nyúzta ezzel Taylort, amikor Kingsley lehetséges hódításai kerültek szóba. - Van egy pár vendégszobánk a házban, apa meg lassan úgyis a dolgozószobájába költözik veled, szóval. Neeem, abszolút nem zavar, hogy az édesapám mostanában ennyire csak a munkájának él, meg az sem, hogy ennek elég sok köze van Jaxhez.
- Milyen kár, hogy nem mindig vagyok itthon, amikor éppen csak beugrasz hozzánk - ironizálok, erőteljesen megnyomva a két szót. Az eddigi mínuszban lévő látogatásai után már heti 2-3 nap is sokat nyom a latba.
- Akkor ez egyben a fétised is? Szereted, ha mástól is azt kapod, amit te adsz neki? - ami a felettébb szúrós természetét illeti. A kábítószer említésére pedig inkább nem is mondok semmit: kicsit sem lenne képmutató, ha beszólnék neki miatta. - Nem szokásom - rázom meg a fejemet, de csak azért is veszek egy szálat a dobozból. Nem egyszerű rajtam eligazodni, ez tény.
- És mára mi volt a nagy terv a bácsikáddal? - kérdezem a teraszon állva, rágyújtva a cigarettára. Ha azt hitte, hogy majd felhagyok a kíváncsiskodással...