carla x jax

so don't try to tell me, that I should go softly. just look me in my eyes and feed me your sweet lies

Amikor az utolsó hónapban már láttam a végét, elkezdtem azon gondolkodni, mit fogok csinálni majd az első szabad napomon. Ez a kifejezés is átértékelődött többek között. Azelőtt azt jelentette, hogy nem dolgozom, nincs suli, azt csinálok, amit akarok. Az elmúlt egy évben csak ilyen volt, mégis a legátvittebb értelemben sem voltam szabad. Azt hittem, bármi jobb lenne az akkori helyzetnél. Bármit szívesebben csinálnék, mint a falat bámulni, vagy random szövegeket firkálni, amíg nem veszik el újra a füzetem, vagy az ebédlőben üvölteni a szomszédaimmal, hogy végezzék már a dolgukat a földön, mert kurvára unom a falnak ütődő ágykeret ütemes hangját. Bármit, kivéve az adminisztrációt a suliban. Egy darabig fogalmam sem volt, hogy visszavesznek-e egyáltalán, vagy hagyják, hadd csináljak, amit akarok ebben a szar helyzetben. De kiderült, hogy rájuk se vetne jó fényt egy olyan diák, akit javító miatt csaptak ki. Ezért vagyok itt ahelyett, hogy otthon lazulnék a srácokkal, akik hiába próbálták elrejteni a nyomokat, mikor beléptem, baromira leesett, hogy "welcome home" bulit szerveznek estére.
Az igazgató kicsit lagymatag, kicsit remegős, de erősen kínos megrovó beszéde után, rengeteg "ugyenemfogilyenelőfordulnitöbbet?" után megkönnyebbülve lépek ki az irodából, de az elém táruló látványtól kedvem támadna azzal a lendülettel visszalépni. Most lehet ebédszünet. A diákok nagy része az ebédlőben, az udvaron, vagy a mosdóban tartózkodik, de legalábbis biztosan nem az igazgatói iroda környékén, gondoltam én. Sok elképzelésem volt az első napomról. Ő azonban biztosan nem szerepelt köztük.  - Carla - biccentek felé egy gúnyos mosoly kíséretében. - Micsoda öröm újra látni - legalább akkora, mint mikor egy sniperrel mellkasba lőnek, baszki.

jax + carla

A kattogást hallgatom. Biztosra veszem, hogy képes lenne hipnotizálni annak a rohadt órának a hangja, ahogy egyenletesen ontja magából azt az átkozottul idegtépő hangot. Szívem vágya, hogy rögtön felkeljek és kimenjek végre elszívni egy szálat a táskámban lapuló dohányáruból. De 15 percnyi szenvedés, és a matek tanár vörös hajkoronája áll az utamba. Kétlem, hogy ismét ki kellene húznom nála a gyufát. Még mindig eléggé meg van sértődve a viselkedésem miatt - mert, hogy állítása szerint tiszteletlen és nagyszájú vagyok, szerintem meg egy vén kurva ,akit otthon nem elégítenek ki rendesen ezért a frusztrációt rajtunk vezeti le; íme amit mindenki gondol, de én voltam az a hülye aki ezt a fejéhez vágta az első adandó alkalommal. Csoda, ha vért izzadok egy nyamvadt elégségesért? Nem. Szemétség, amivel igazolja az állításom? Határozottan. Vén banya.
A csengőszó most még egy orgazmusnál is többel ér fel. Elsőként pattanok fel, és a nyelvemre kell harapnom, hogy kifelé menet ne ejtsek el egy túl csípős megjegyzést, de sikerül. Sértetlenül jutok ki onnét, és semmivel sem törődve vágtatok a cél felé, amikor valaki hirtelen elkapja a karom. Remek időzítés!
- Igazgatói - na ná, hogy a kicsit sem dögös vörös. Egyenes úton tessékel az iroda elé, és miután motyog valamit arról, hogy várjak el is tűnik. Ide kellett volna láncolnia, mert amint eltűnik a folyosó végén már indulnék is. Csakhogy ekkor megcsapja valami a fülem, és abban a pillanatban szinte vágyom a vöröskére.
- Mi van Jax, vissza mertek engedni az emberek közé? - félig felvont szemöldökkel, és a lehető leggyilkosabb pillantásommal mérem végig tetőtől talpig, de már cikázik előttem Taylor neve, pirossal, áthúzva, rengeteg felkiáltójellel, és a harsona is kérve kér, hogy húzzak be neki egyet. Igazából megtehetném. De kétlem, hogy megérné.
- Ha tudnád mekkora. Úgy örülök neked mint Héra Zeusz szeretőinek - a szemeimet forgatom - Szóval, velem osztod meg először az öröm hírt, hogy újra errefelé rontod majd a levegőt? Ez olyan szép tőled - annyira szép, hogy már már hányni tudnék. Az iránta érzett utálat mondhatni a porcikáimba van vésve. Mélyen, jó mélyen.

carla x jax

so don't try to tell me, that I should go softly. just look me in my eyes and feed me your sweet lies

Van az önuralomnak az a szintje, mikor már csak egyetlen egy apró, foszlásnak indult cérnaszál tart vissza attól, hogy szilánkosra törd valakinek az orrát. Carla esetében ez a cérnaszál tulajdonképpen csak annyi, hogy nő, arra a szintre pedig soha nem süllyednék le, akármennyire érdemelne meg néhány helyrerázó ütést. Idegesít a hangnem, amit megenged magának, idegesít, hogy úgy tesz, mintha egy trópusi nyaralásból jönnék, és kurvára idegesít, hogy két információnál többet nem képes feldolgozni rólam az egy maradék agysejtjével, de azt hiszi, ismer.
- Körülbelül hány évet kellett volna maradnom ahhoz, hogy mire kijövök, te már ne képzeld magad az univerzum közepének? -  sóhajtok lemondóan, és már készülnék arra, hogy kikerüljem, mert nem éri meg hagynom, hogy totál felbasszon, de egyre csak úgy tesz, mintha valójában ez lenne a célja.
- Persze, csak azért jöttem az igazgatóhoz, mert azt reméltem, hogy itt leszel. Úgy emlékeztem, hogy ennél azért jobbak szoktak lenni az oltásaid. Beteg vagy? - színlelt riadtsággal nézek rá, noha tudom, hogy ez valószínűleg csak olaj lesz a tűzre, és saját magammal cseszek ki. Ennyit arról, hogy nem hagyom magam felidegesíteni, hátrálok pár lépést, nem kerülök bajba. Erről beszélt a dilidoki a javítóban, nagyrészt neki köszönhetem, hogy nem rohadok már bent. Meg kellene tanulnom elengednem dolgokat. Csak a büszkeségem akadályoz meg abban, hogy el tudjak engedni a fülem mellett valami bántó beszólást, hiába gondolom világi faszságnak, attól még igaza volt. Elengedhetném, hogy Carla egy picsa, mert mindig is az marad. De egy részem egyszerűen csak nem tudja.
- A te érdekedben remélem, hogy te is csak miattam vagy itt, mert ezek szerintem nem mostanában fognak behívni  - mutatok az igazgatói ajtajára, hiszen még úgy is hagytam nekik egy jó doboznyi papírmunkát, hogy egy részét előttem csinálták meg.