tay x jax

all the roads we have to walk are winding, and all the lights that lead us there are blinding

Nem sok olyan tizenéves srác lehet, aki halálnyugodtan, talán még egy leheletnyi undorral is megspékelve nézi végig, ahogy az egyik haverja barátnője egy koncert közepén teljesen félreérthetetlen módon neki rázza a picsáját. A legtöbben, barátság ide vagy oda, fél karomat tenném rá, hogy kihasználnák a helyzetet, a többi vagy csőbuzi, vagy a kevesek egyike, akik tiszteletben tartják, ami másé. Nekem egyszerűen tényleg csak nem éri meg egy többéves barátságot elcseszni egy maximum középszerű szopásért a mosdóban, mert ilyen helyeken a tapasztalataim alapján sosem jobb. Más helyzetet örömmel használnék ki. Ez az este most arról szól, hogy végre normálisan ki tudjam ereszteni a gőzt, ne gondoljak a melóra, ne gondoljak a sulira, és ne otthon, egyedül igyam le magam, mint a lecsúszott alkoholisták nagy része. Mindez egészen addig jól is ment, amíg pár perce meg nem fordultam az éppen érkező friss adag sörömért, és meg nem pillantottam az egyetlen embert, aki képes megingatni nagyjából bármiben, amit teszek, vagy érzek. Különösen, ha olyasvalakivel látom, akiről még így, húsz méterről is iszonyatosan bűzlik, hogy mit akar tőle. Persze az én olvasatomban ez teljesen ugyanaz, mint amit bármelyik másik pasi akar tőle, de ez még innen is kétszer idősebbnek tűnik nála.
- Ne foglalkozz már vele, tesó! Bulizni jöttünk, hallod? Érezd már jól magad - ütöget vállba ököllel Mad, miután valószínűleg leesett neki, mitől fordultam be egy pillanat alatt. Nem beszélek nekik soha róla, jó eséllyel most azt feltételezi, hogy ő baszott el valamit, nem én, pedig én kerülöm szándékosan, amióta itthon vagyok. Kibaszottul szándékosan. Vadul bólogatok, mint aki érti, mégis úgy hajtom fel az egész üveg sört egy húzásra, mint mikor sík ideg vagyok, mielőtt kimennék rágyújtani. Most mi a faszt csináljak? Meséljem be magamnak, hogy tök mindegy, engedjem el, úgyis nyilvánvalóan jobb neki nélkülem? Az biztos, hogy egyből tud kihez rohanni, bassza meg! Még szinte el sem dobtam az elszívott csikket, mikor gyújtom a másikat, és a telefonomat előkapva kutakodni kezdek a nevek között. Hogy is hívják azt a ribancos barátnőjét? C... C... Claire, Chloe... Clara! Szerencsémre néhány csengés után még fel is veszi. Sietve szakítom félbe az összeszedetlen nyávogását.
- Adok tíz gramm füvet ingyen, ha elintézed, hogy Taylor ott legyen ma a bulin. Egy órád van, mi mindjárt lépünk a koncertről. És ne tudja, hogy mi csináljuk, kösz - lendületesen csapom vissza a telefont a helyére, majd visszasietek, hogy szóljak a srácoknak. Túlságosan felpörget a dolog ahhoz, hogy most itt megüljek a seggemen, amíg vége a koncertnek. Legalább mire odaér, lesz már jó pár ember, nem feltétlenül fog leesni neki, hogy én mozgattam el idáig a szálakat. Baromira bármit megtennék azért, hogy úgy legyünk, mint azelőtt, erről neki viszont egyáltalán nem kell tudnia. Túl gyáva vagyok csak úgy elé állni, bocsánatot kérni, meg elmagyarázni, hogy szerintem jobb neki, ha nélkülem van. Rengetegszer volt már ilyen, rengetegszer próbáltam már elengedni, de olyan, mint egy vízálló ragtapasz - kurvára fáj, ha megpróbálod eltávolítani.
Alig egy óra múlva már a szokásos be-akarok-kúrni-vodkaenergiaitalomat hajtom lefele, leginkább azért, hogy lenyugodjak, ne járkáljak folyamatosan fel-alá, és talán még normális ábrázattal dumálni is képes legyek valakivel. Ez az Alex gyerek amúgy egy világi fasz, de jó erős piát tud keverni, azt meg kell hagyni. Már épp röhögni is lenne kedvem a rohadt gyerekes smash or pass játékukon, ami az itt felsorakozott nőegyedekre vonatkozik, mikor megpillantom őt leérni a lépcső aljára, és mindez átcsap egy idióta vigyorba. Néha baromira utálom azt, amilyen hatással van rám.
- Cső, Törpi - felhajtom a poharam maradék tartalmát, majd Alex kezébe nyomom, jelezve, hogy ha már így nyalja a seggem újabban, figyelheti is buzgón, mikor kell újratölteni. Próbálom a laza arcomat elővenni, miközben leülök mellé. - Túl hamar vége lett a koncertnek, amit kinéztünk, még beinni se tudtunk rendesen, szóval pótoljuk a dolgokat. Veled mi a helyzet? Unatkoztál otthon? - próbálok teljes mértékben úgy beszélni vele, mintha a világon semmi fogalmam lenne róla, mit keres itt, hogy került ide. Az egy év javító legalább egy vérhűsítésnek jó volt, azelőtt már kiszedtem volna belőle a csávó elérhetőségeit, és elindultam volna kitörni a nyakát.

Jax x Tay

“We're all like the slaves in the fields now, putting on the front that says 'Everything's fine, boss' while we worry about how to make ends meet.”

Tisztában vagyok vele, hogy a jövő és egyebek szempontjából le kéne mérsékelnem ezeket a kihágásokat, csak egyszerűen szükségem van rá. Arra, hogy a barátaimmal legyek, hogy gyűljenek a hülye sztorik amiket még mindig naplózok. Nem véletlen van eldugva az összes, azt hiszem nincs olyan ember a földgolyón akinek a kezébe kívánnám juttatni bármelyiket. Általában jobb szeretek mondjuk felkészülni folytatásokra, de a spontaneitás fog meg és ugyan nem tudom mire az after, de tökéletes lesz lezárásnak. Szerencsére a klubnál senki nem látta ki ül a kocsiban csak a csajok, szóval legalább a ferdén néző basztatási faktor lejjebb vehető. A nyaklánc bejön, igazi ajándék amit igazából nekem szánt valaki. A legtöbb srác a fáradtságot sem vette rá, hogy megpróbáljon belém gondolni, mégis minek örülnék. Ő pedig meglepett és váratlanul. Hah, néha a szar napok rengetegében is felcsillannak fénysugarak. Bár előre látom szomorú végem a mosdóban. Mire ezt a [You must be registered and logged in to see this link.] lerángattatom magamról, be fogok pisilni. Csúnya részlet, nem érdekel.
Hálálkodom magamnak, hogy nem seggelek le egyáltalán a lépcsőn, szerencsére mivel ittak és mivel Clara morális kútja valahol a Föld középpontjánál van, nem kezdi forszírozni sem, hogy mégis minek piálok a tanárommal egyébként hétvégén. Mr. F úgy siklik ki odalent a fejemből, mintha nem is léteznének. Mit keres itt Jax? Mostanában sehol nem találkozunk, még a leghajmeresztőbben nyilvánvaló helyeken sem. Erre egyenesen az ő pillantásába akadok bele, ami lebénít és kedvem lesz tőle magam elé rángatni egy tükröt, hogy biztos minden rendben van-e, úgy nézek-e ki ahogy szerintem gondolom, utána lepofoznám onnan, hogy bassza meg amiért baszik felhívni néha. Aztán megölelném, mert hiányzik, minden nap hiányzik, de ő tart tőlem távolságot. Pedig én..mindegy, ez egy buli és nem akarok kattogni. A törpizésért egyszer tökön fogom vágni, a hölgyoszorúja legnagyobb bánatára. Szinte elkezdem keresni őket, hát mindig annyira körüllengik mintha legalábbis aranyból lenne a farka vagy valami. Na nem mintha erre szoktam volna gondolni, istenem, ne magyarázkodjak már legalább magamnak!
- Jax! - biccentek neki, de közel jött. Szeretek a közelében lenni, közel hozzá de már annyi lepattanóm volt, hogy lassan tényleg el kell fogadnom, hogy köztünk sosem lesz semmi több ennél. Vagyis a jelen helyzetnél azért lehetne több. Kapok italt és rögtön ledöntöm ahogy kimondja a koncert szót. Nem láttam ott, biztos egy másikról beszél. Majdnem könnybe lábad a szemem, ezt a löttyöt lehet nem nekem szánták. - És jó volt a koncert? - mesélje el, beszámolózzon, ne engem kérdezzen. Vajon megértené Mr. F és a köztem lévő barátságot? Felé hajolok egy cigivel, adjon nekem tüzet. - Nem otthon voltam, de Carla elég lehengerlő üzenetet írt, úgyhogy inkább nem mentem haza. - remélem nem fog kérdezősködni, lehettem akár moziban is. Nem tudom min aggódom. Normális baráti kapcsolatot ápolok valakivel, aki oktat. Ennyi. Nem úgy fest viszont, mint aki tudja én hol voltam, szóval nem egy helyen voltunk. Jó, maradjunk így. Nem tudom miért, nincs semmi rossz a dologban. - Apropó, tartozol két bármilyen itallal amit kérek, buktál egy fogadást. Rose rányomul Madre. - teljesen hátradőlök, hogy átlásson mellettem a pulthoz. Rose rendes csaj, csak a felmenőit valószínűleg máglyán égették meg. Egyébként bátorra nyomta magát, mert sose merte megközelíteni sem Jaxéket, most meg olyan nyilvánvalóan simogatja a srácot, hogy szerintem még a pultos is meglepődik. - Szóval? - fordítok a fejemen, hogy Őt lássam. - Hogy állsz anyagilag szépfiú? - igen, rúgjunk be és hülyéskedjünk megint, mint régen. Feledtesse el velem, hogy szarik a fejemre nagy ívből. Szinte zsong a fejem mellette, miért ilyen nehéz ez? Miért?

tay x jax

all the roads we have to walk are winding, and all the lights that lead us there are blinding

Tudat alatt valahol tisztában vagyok azzal, hogy nem valami helyénvaló passzív-agresszívan elfojtott féltékenységi rohamot rendezni egy idősebb tag miatt, ha egy olyan lánnyal látom, akinek néha legszívesebben még a létezését is letagadnám, legfőképp saját magam előtt. Tőlem megszokott és természetes reakció lenne, ha beszólnék neki valami hülyeséget a fazon korára nézve, aztán hagynám, hadd csinálja, ami neki jólesik, mert semmi közöm nincs hozzá. Miért lenne? Nem érdekel, hogy Jade éppen kivel kúrogat, pedig hozzá még egyébként valamivel szorosabb barátság is fűz, és valószínűleg hallgatna is rám, ha azt mondanám valakire, hogy vele inkább nem kéne. Ezzel szemben ő olyan, mintha a falnak beszélnék. Folyamatosan. Egy ideje bármilyen szituációban képes vagyok higgadt maradni, nem robbanni egyetlen perc alatt, ha hallok valamit, ami nem tetszik. Bármikor, kivéve, hogy róla van szó.
Mindig szívből gyűlöltem a romantikus filmeket, úgy egyáltalán bármit, aminek köze van egy rózsaszín vattacukorfelhős érzéshez. Valamiért mégis egészen élénken él bennem a kép arról, amikor a két főszereplő közül az egyik belép egy helyiségbe, a másik meglátja, és minden más körülöttük egyszerűen kizáródik, a zene lehalkul, mintha egy pillanatra nem létezne más, csak ők ketten. Hiába nem hiszek benne, hiába fordul fel a gyomrom tőle, attól még valami ilyesmit érzek mindig, ha meglátom. Azzal a különbséggel, hogy liftezik a gyomrom az idegtől.
Ja, rohadt jó volt a koncert, baszd meg, egészen addig, amíg meg nem láttalak egy idősebb fasszal. Cérnaszálon függ a nyelvem hegyén a mondat, legalább annyira szívesen vágnám a fejéhez, mint amennyire késztetést érzek, hogy jó szorosan megöleljem. Hiszen még meg sem tehettem, amióta kint vagyok.
- A koncert nem volt rossz. Úgy összességében jól esik egy kicsit elengedni most mindent. Csak sokan voltak ott, akiket nem feltétlenül szerettem volna látni - enyhén összeszűkül a szemem, ahogy ezt kimondom, ha ő ebből nem jön rá, hogy láttam valamit, ami baromira nem tetszett, akkor semmiből. Valamennyire felengedek, kicsit enyhül a haragom, amint meghallom Carla nevét, meg az üzenetet. Bíztam benne, hogy ha valaki, akkor ő el tudja intézni, amit akarok. Eredetileg azt gondoltam, hogy nem fogom bírni, muszáj lesz szembesítenem a látottakkal, de ez most megdőlt. Az utóbbi egy évben az összes beszélgetésünk nagyjából annyi volt, mint azelőtt egy sima hétköznapnyi.
- Aha, látom - bólintok elismerően, ahogy hátrébb dől. - Fura, sose gondoltam volna, hogy hozzá mer szólni egyáltalán, bár ahogy láttam, már ivott valamit - Mad sem az a srác, aki egy kezén meg tudja számolni, hány lányt szedett már fel életében, de a normálisabb, nem ribancnak minősíthetőek általában kisebb ívben elkerülik a néha kissé túl gyerekes viselkedése miatt. Két italnál többet is tettem volna rá, hogy Rose sem fog soha a közelébe kerülni, hiába jön be neki elég nyilvánvalóan. De az a két ital nem a világvége.
- Elég faszán, kösz a kérdést - nézek vissza Tayre, miután kibámultam magam, egy büszke vigyorral az arcomon. Nem mondom, hogy nem szórom, de legalább van mit. Spórolni amúgy sem tanul meg az ember egyik napról a másikra, ha azelőtt sosem ment. - Azt iszol, amit akarsz, Törpi. De ahhoz meg kell ígérned, hogy egész éjjel együtt leszünk, ennyit csak megérdemlek, amiért hetek óta nem szólsz hozzám. És amiért egyébként egy évig nem láttalak - utalok arra, hogy egyáltalán be sem jött hozzám, amíg ültem, pedig mindenki más ott volt, akinek egy kicsit számítok. Mi következik ebből, Kingsley? Kurva életbe.

Jax x Tay

“We're all like the slaves in the fields now, putting on the front that says 'Everything's fine, boss' while we worry about how to make ends meet.”

Ha ezt tudom...ha csak utal Carla, akkor, akkor mi lenne? A számra rágok és úgy imádkozom egy egész alakos tükrös fél pillanatért mint a filmeken, amikor csak megállítod az időt és van időd kilépni a vonat elől, újra feldobni a sminkedet, rendezni a hajad. Szóval mi lett volna ha tudok a jelenlétéről? Valószínűleg már hamarabb ideértem volna, kár ezen a kérdésen feszengeni. Pedig ezerkétszázszor megígértem magamnak, hogy nem úgy lesz és független meg erős meg a fene se tudja, hogy mi vagyok amikor ilyen mosolyokat akaszt a Beetlejuice stílusú karácsonyfánkra. Megfutamodás ha kitérek a pulthoz és úgy teszek mint aki vak és hülye, rögtön be fognak jelezni a kis szenzorai, hogy sumákolok. És kurvára igaza lenne, pedig nem kéne. Mr. F nyaklánca érzem, hogy átégeti a felsőmet, hogy egy hiba. Közben csak két taktusnyi időm marad ki a gondolkodásból és pár szűk másodperc önfelkészítés, Carla hangja már rögtön vissza is pakolja az arcomra a mosolyomat. Nem, nem azt amelyik az ő vonásait szívja magába. Remélem nem villog a fejem felett a HIÁNYOZTÁL tábla, pedig hideg lett a kezem, kótyagos a fejem és jegesen hullámzik a koponyámban a felismerés is. Kapaszkodom az ép agysejtjeimbe, hogy ne kiáltsak rá, húzzon már arrébb, így nem tudok figyelni a világra, az alapvető funkcióimra..semmire. Kiszárad a szám, vakon húzom le az ajándék piát, amit meg is könnyezek majdnem. Könnyeden görgetnék felé szavakat, mismásolást ami elbarikádozza a lényeget. Olyan illékony a változás az arcán, hogy talán más észre sem venné, de én igen és pontosan tudom is, hogy mit jelent.
- Igazán? - kutatom őt a fejemben, pedig tudom, hogy nem láttam. Akkor nem úgy alakult volna az estém. Nem lehetett ott. - Na és kinek sikerült elrontani a kedvedet? - kíváncsi tekintetet függesztek rá, mintha kezet nyújtanék egy újabb kűrhöz. Nem tudom, hogy ez az amire szükségem van-e, vagy csak szeretném ha miattam sötétedne el a tekintete. Ezerszer lefutottuk ezt a meccset. Kérlek, még ne, még várjunk! - Áh, pszt! - ráfektetem a mutatóujjam az ajkaira, amitől csak úgy kétezer volt ugrik át belém, a szívem őrülten próbálja követni, hogy most mi van. Lehessentem, semmi, a szokásos. - Odanézz! - el kell irányítanom a figyelmét a seggfej Madre és Szent Rose-ra, valami pitire és emlékeztetőre, hogy mielőtt kitépték őt az életemből nagyon is aktívan dolgoztunk a közös élményeink gyűjtögetésén. Például fasz fogadásokkal, mint amilyen ez is. - A vodka bátorságot ad, nem hallottad még? - átfordulok, hogy őt lássam. Mad valahogy nem az a látványosság ami után sóvárog a lelkem. - Amúgy meg sose becsülj le egy csajt! - olyan könnyen jön vissza a mosolygásom rá, mintha nem telt volna el ocsmányul sok idő mióta utoljára találkoztunk. Mármint nyilván láttam, mindig látom és minden rohadt nappal egyre szarabb érzés, hogy köztünk tátong ez a szakadék. Egy év, Jax...olyan hosszú volt..Innom kell!
- Akkor? - biccentek a pult felé, ne ücsörögjünk...menjünk, fogjuk kézen ezt az éjszakát és felejtsük csak el a koncertet, Mr. F létét meg minden mást is.
Hülyeség, tudom...TUDOM, de ledermedek, mert valami részeg lázálomban mondott nekem hasonlókat, persze a végét kivéve és persze nem a piálás volt a fókuszban. Most a törpit is megbocsátom neki ebben a szent 3 másodpercben. Szóra nyitom a számat, becsukom. A homlokához döntöm az enyémet. - Egész éjjel. - Isten bocsássa meg, pedig el kéne már fogadnom, hogy mi van. Ilyenkor viszont elfelejtek mindent. Minden megelőző szót, egymáshoz vágott szarságot, szopatást, beszólást...mindent. - Kerestelek, Jax. Mikor kijöttél. - hisz válasz is jött, hogy nem alkalmas. Máskor. Sóhajtva hajolok el, hogy fel tudjak állni és ne a nyakába borulva motyogjak neki butaságokat. - Gyere! - nyújtom a kezem, pedig nem kellene talán. Mindenki itt van és el sem fogja fogadni, meg amúgy is. Megindulok a pult felé, ott is célzom a szélét. Kettőnket úgyis észre fog venni a pultos még ebben a tömegnyomorban is. Égbekiáltó nőiességgel támasztok az egyik bárszékhez és térdelek fel rá, játsszuk biztosra azt az észrevételt. - Látni akartalak pedig. - húzom közelebb, hogy halljon is. Csakisazért. Aha. Azt hittem az önámító hazugságaimon már túl vagyok. Haha, nem. Ebből nem fogok jól kimászni. - Amúgy te se keresel. - ezt már csak úgy, mert muszáj. Nagy levegőt veszek. - Vodkát meg sört. - fektetem a kezem a pultra, nem bírom tovább kell egy cigi. - Azt mondták nem akarod, hogy mindenki bejárkáljon. - ezt én összetettem Mad lebaszásával, hogy az én hibám, hogy bekerült. Kifújom a füstöt és ránézek.

tay x jax

all the roads we have to walk are winding, and all the lights that lead us there are blinding

Nem tudom, mennyire kellene retardált, fogyatékos idiótának lennem ahhoz, hogy ne vegyem észre, milyen hatással vagyok rá, hogyan változik az arca, a mozdulatai, a szemei, az egész kisugárzása, amint realizálja, hogy én is ott vagyok, ahová éppen megérkezett. A bandában az alapkövetelmények egyike a kiváló emberismeret, a jelek, jelzések, önkéntelen és önkéntes mozdulatok, gesztusok, mimika pillanatok alatt történő értelmezése, ez a képesség bennem is megvan, és apámnak köszönhetően totyogós korom óta fejlődött. Értem, hogy mit miért csinál, ismerem a reakcióit, majdnem azt is tudom, mit érez. Csak kizárom. Nem feltétlenül tudnék tisztán, üres fejjel állni a közeledéséhez, a szándékosan véletlen érintéseihez, vagy bármihez, ami felém irányul, ha nem próbálnék minden egyes porcikámmal egyszerűen nem tudomást venni ezekről a jelekről. Ha beengedném az összes ingert, körülbelül két pillanat telne el, míg behúznám egy félreeső sarokba, belecsókolnék minden érzést, mindent, amivel nem tudok megbirkózni, és egész éjjel le sem szállnék az ajkairól. Nem tudom megmagyarázni, miért.
- Legyen ez egy játék. Ha a buli végéig ki tudod találni, vagy ki tudod szedni belőlem, hogy mi volt, kivel, és miért akadtam ki rajta, akkor kérhetsz tőlem három dolgot, amit kötelező megcsinálnom. Bármit - szemtelenül kihívó mosoly veszi át a pillanatnyi düh helyét az arcomon. Valószínűleg még csak sejti, hogy ugyanazon a koncerten voltunk, de a javító előtti énem nem bírt volna a háttérbe szorulva kivárni. Előtte bármikor keveredtünk hasonló szituációba, mindig fél másodperc alatt mellette teremtem, belefolytam a beszélgetésbe, a figyelem középpontjává váltam, hogy megmutassam a csávónak, rajtam bizony rohadtul át kell préselnie magát, ha akar tőle bármit is.
Túl hirtelen lágyul el a tekintetem, ahogy az ujja az ajkaimhoz ér, és minden erőmet felhasználva is csak tettetni tudom, hogy arra figyelek, amit ő mutatni akar. Nem is érdekelhetne kevésbé, mit csinál egymással Rose és Mad, egyébként sem, most pedig még annyira sem.
- Annyira nem is a csajt becsültem le, inkább Madet. Néha ritkahülyén tud viselkedni olyan lányokkal akik nem csak megbaszatni akarják magukat vele. Mondjuk azokkal is, de azokat kevésbé érdekli - elég hamar fordítom vissza rá a tekintetem, jelezve ezzel, hogy ez volt az utolsó mondat, amit az iménti témával kapcsolatban kiejtettem a számon, innentől tőlem akár el is tűnhetnek a mosdóba. - Igen, akkor meghívlak bármire, amit szeretnél, nem kell megállnunk a kettőnél - forgatom rá a szemeim látványosan, bár nem mintha lenne bármi gondom azzal, hogy nekem kell finanszíroznom az estéjét. Addig is valamilyen szinten hozzám van kötve.
Bármennyire is akarok saját magamnak is hazudni vele kapcsolatban, a szívem azért kihagy egy ütést a közelsége hatására. Tekintetemet az övébe fúrom, hogy még csak véletlenül se tudjon lejjebb vándorolni, tök mindegy, mennyire erősen akarom megvizsgálni az ajkait ilyen közelről. - Tudom, hogy kerestél. Úgy döntöttem, hogy játszom egy kicsit a sértődöttet, amiért egy évig semmi nem volt. Azt hittem, hogy nem akarsz látni, hogy nem vagy kíváncsi rám - a vallomástól a magabiztosságom is lejjebb ereszt valamennyivel, sebezhetőbbnek érzem magam, ezzel együtt a stabilitás is megszűnik, elgyengülve pillantok le az ajkaira. Pontosan olyan, mint ahogy emlékeztem. Nem tudom, hogy a feltörő emlékek, vagy a vodkaenergiaital hatása, de szándékos véletlenséggel döntöm a fejem még közelebb az övéhez, majd hirtelen húzódom el, mielőtt az ajkaink éppen összeérhetnének. Nem tudom, hogy még mindig vele játszom-e, vagy már magammal.
A körmeimet erőteljesen a tenyerembe nyomom, hogy észhez térjek egy kicsit a fájdalomtól, mielőtt felállnék. A következő pillanatban, mintha a tudatom egyik fele egyszerűen csak leszarná a másikat, úgy kulcsolom össze az ujjainkat, és belerúgok néhány ismeretlen tag lábába, amíg a pulthoz nem érünk. Az a seggnyaló Alex ugyan tényleg szorgosan figyeli, mikor hol vagyok, és az orrom alá tol útközben egy újabb italt, azért viszont már elkapnám a nyakát, ha Taynek is ő akarná hordozni. Az már az én dolgom, tesó.
- Én is látni akartalak, baszki, szerinted nem? Első nap, amikor írtál, tényleg nem értem rá, be kellett mennem a suliba, akkor jelölték ki a pártfogómat, hozzá kellett menni, az ügyvédhez, hogy mi van apámmal, mi lett a vége, mikor mehetek be, miért nem adnak több engedélyt, mint havi egy... az egész hetem erről szólt, szinte nem is aludtam. Utána meg, nem tudom. Húzni akartam az agyad egy kicsit. Nem volt jó érzés egy évig nem hallani felőled, basszus - mélyet, hangosat, gondterheltet sóhajtok, majd követve a példáját én is rágyújtok. - És ez szerinted rád vonatkozott? Nem akartam, hogy mindenki - a mondatom közben jelentőségteljesen biccentek a vészesen közel vonagló lánytáborra. - bejárkáljon. Ők a mindenki, rohadtul nem te - ingatom a fejem, közben akkorákat slukkolva, hogy csaknem elfogy a cigim fele. Nem tesz túl boldoggá, ha bárhogy is, de közéjük sorolja magát. Még akkor sem, ha valójában van rá oka. - Mindegy. Felejtsük el ezt, legalább mára, oké? Baromira hiányoztál amúgy - a szemeibe nézek, a lehető legkomolyabb és legérzelmesebb tekintetemmel, amit csak tudok produkálni. Minden egyes nap kurvára hiányzott.

Jax x Tay

“We're all like the slaves in the fields now, putting on the front that says 'Everything's fine, boss' while we worry about how to make ends meet.”

Kicsit úgy érzem, hogy hátat kellene fordítanom és egyszerűen elmenekülni innen, de akkor tökre megátkoznám magam azért, hogy gyáva vagyok. Úgyhogy előbb lepofoznám arról a fotelről ahol ül, elmondanám, hogy milyen rohadtul szarul esik, hogy levegőnek néz itt is meg ott is meg amott is és amúgy is, aztán felszegett állal vonulnék ki innen és majd csak út közben borulnék ki, amikor már nem küzdök a tekintete súlyával. Ezt kellene tennem, határozottan. Mr. F azt mondta a múltkor, hogy ha magamat és a saját helyemet kérdőjeleznem kell valaki érdekében, akkor nem ajánlott folytatni semmit. Néha tökre felbasz a közhelyekkel, mégis a szavain gondolkodom. Kár, hogy úgy esik be minden a kukába mintha soha el nem hangzott volna és mindent az Ő idióta mosolya miatt felejtek el, meg amiatt, hogy lenullázza az intimszférámat a jelenlétével. Ilyenkor szeretném leüvölteni, hogy ne csinálja, hagyjon levegőhöz jutni, hogy ne az ő illatát nyeljem nagy kortyokban azonnal.
- Mmmm. - elgondolkodva forgatom az ujjamon a gyűrűmet - Oké, bírom a kihívásokat. Szóval ha megszerzem a választ, te leszel a dzsinn. Eelfogadom a kihívást. - még kezet is nyújtok, bár határozottan a nem kellene kategória, mert hát minél kevesebbszer érek hozzá, annál könnyebb normálisan kezelnem az ilyen pillanatokat. Mondjuk annak örülök, hogy nem járjuk szorosabban körbe az én hol jártam kérdést. A meddő vitáink egyike, mert jó párszor volt rá példa, hogy már tudta a választ mikor feltette a kérdést. Hogy most az ujjam némítja-e el a továbbiakat, vagy a kedve jó hozzá, nem tudom. A lényeg, hogy nincsenek kérdések. Bár a szavait hallva kedvem lenne elmenni ovisba, hogy naháát, nem ismeritek ti véletlenül egymást Maddel túl jól? Ugyanúgy hajlamos ő is hülyén viselkedni...nem mintha ez visszatartaná a háremnyi libát akik ebben a szent pillanatban is őt bámulják valószínűleg azt taglalva, hogy miért velem cseverészik ha egyszer csinálhatna mást is. - Ritka hülyén, hát igen. - kifüstölög a frusztrációm ennyiben. Mire eldöntöm, hogy nem foglalkozom vele és tényleg nem, ilyenek történnek. Hamar kapom is vissza a figyelmét, ami alatt még mindig úgy érzem, hogy az oroszlán bajszát rángatom és hamarosan keresztben fog lenyelni. És ennek az oroszlánnak most jóformán közvetlen közelről nézhetek a gyönyörű szemeibe. Basszus! - Nagyon gáláns vagy ma, Jax. - a sziréna bejelez az agyamba, hogy na most tűnjek el innen, mert holnap ilyenkor nem ő fog miattam bőgni ezredjére, hanem fordítva. Mégsem vagyok képes megmoccanni, azért sem amit mond. Kinyitom a szám, becsukom. - Ha így lenne, nem írtam volna aznap amikor kijöttél. - vallom be, én azt hittem elég egyértelmű ha már hívom és írok is neki - Hetek teltek el azóta.. - rohadt hosszú, komplikált és megterhelő hetek, hát van fogalma milyen kurva nehéz úgy ott lenni a suliban, hogy amúgy egymáshoz se szólnak, hogy nincsenek délutáni random "csináljunkvalamit" üzenetek? Hogy nincs semmi? Nem tudom...semmit se tudok, kiűzi a fejemből az ép gondolatokat is és a szívem kihagy két ütemet a mintha pillanatában, amit nyilván már megint én gondolok túl. Csak közelről beszélt...és ennyi. Nincs gond. Nincs változás.
Muszáj hát felpattannom, megsürgetnem ezt a piálós dolgot, mert záros határidőn belül sikítozni fogok. Több mint egy éve nem része az életemnek már hiába gondoltam rá lényegében minden nap, az nem ugyanaz. A telepátia nem működik, hiába szeretném néha. Egy pillanatig gondolkodom, hogy rászólok csak várjon meg, nem kell jönnie velem, de a kezében az enyémmel, az összekulcsolt ujjainkkal...a nevemet se tudnám hirtelen kimondani egy idegennek. Alex arca is csak egy a tömegével.
Míg felmászom a székre szedek magamra némi lélekjelenlétet, nem voltam erre felkészülve, határozottan nem. Azt hittem a koncert után hazamegyek...meghallgatom Carla szekálását, hogy mi van a tanárbácsival, aztán alszom. Semmi egyéb. Rágyújtani is muszáj vagyok, hogy lefékezzem a kezeimet és ne öleljem meg, ne húzzam magamhoz, hát hogyan gondolhatott ekkora hülyeséget...istenem. Még az is érdekel ha azt mondja nem csinál semmit, csak sarkokat számol az ágyán fekve. Csak reménykedem, hogy gyorsan kiadják a vodkát, mert amit mond az..baromi jó és szeretem hallani, bár nem minden részét..sőt..nem tudom, basszus teljesen összezavar!
- Hát a suliban egész prímán néztél levegőnek. - motyogom, mégis közelebb hajolok, így székről legalább a magasságunk kiegyenlítődik - Havi egyszer mehetsz be? De mégis miért? Hát nem a szigorítottban van basszus! - ezen tényleg felháborodok, pedig szüksége van az apjára. Jobban, mint talán bármikor máskor. - Hát...látva, hogy leszarsz úgy voltam vele, hogy akkor..legyen, ha te így szeretnéd. - felelem szomorúan, pedig tényleg igaza van. Nem mentem be egy évig, helyette Caint fárasztottam a kérdéseimmel őt illetően. Csak azért nem Madet, mert az egy seggfej. A libákra pillantok, akik közül fogalmam sincs hánnyal volt együtt már, vagy hányszor. Igaza van, ők nem én vagyok. Mert...én a barátja vagyok, ők nem. Vagyis lehet csak voltam. - Sajnálom, hogy barátodként lebőgtem. Ne haragudj rám, kérlek. - lehajtom a fejem, meg kell emésztenem ezt is. Hogy egy évig tényleg besoroltam magam oda, ahová amúgy nem tartozom, aztán meg mégis kisoroltam magam onnan, ahová tartoztam.
Csak lassan sikerül felemelnem a fejem és ránézni és az, amit a szemeiben látok megnémít. Egyszerűen szarok mindenre, meg mindenkire, arra is, hogy nem lehetne, de átölelem. Belehúzom ebbe az ölelésbe. - Te is nekem, nagyon-nagyon. - motyogom a nyakába, hisz nekem az eddigi ismert világom alakult át. Nem volt már benne, mintha egyszerűen eltűnt volna. Be kellett volna mennem aznap, amikor egyszer meggyőztem magam. És ha nem látom Hollyt befelé menni, talán meg is teszem. Viszont a szőke copfos ribanc látványa annyira lefagyasztott, hogy inkább eljöttem. Ezt viszont sosem fogom neki elmesélni. Elengedem. - Na jó, akkor igyunk arra, hogy mára ezt hagyjuk. Oké? - koccintom a poharához az enyémet és lehúzom. A hideg kiráz közben, leég a fél torkom. Lekísérem sörrel. - Akkor játsszunk, Mr. Kingsley! - fordulok felé - Ha már megszerzendő infóm lapul nálad. Hé, Mark! - kiabálok be a pultba, jaa, elég rendszeres vendég lettem itt. - Huevos de Chivo és kettőőő! - mosolyogva fordulok vissza hozzá. - Bármi is ez, megiszod. Egy feles, egy kérdés. Ha kamu, duplázik a hazug. Hmmm? - meg is kapjuk, már várom az arcát amikor a szájába csúszik belőle a kis meglepetés.

tay x jax

all the roads we have to walk are winding, and all the lights that lead us there are blinding

Egy kicsi részem belül nagyon jól tudja, hogy holnap ezt az egész felfordulást, amit puszta önzőségből okoztam azért, hogy pár órára jól érezzem magam vele, mielőtt elküldöm a faszba, amiért már megint más van a képben, mindezt baromira meg fogom bánni. Egy kicsi részem már akkor megbánta, mikor még a koncert közben felhívtam Carlat. Madnek igaza van vele kapcsolatban, hagynom kellene. "Tesó, mennyit akarsz még ülni ezen az egész témán? Te sem tudod, mit akarsz tőle, miért nem hagyod már?" Időről-időre a fejemhez vágja, én pedig egyik alkalommal sem tudok épeszű választ, érthető magyarázatot adni, még saját magamnak sem. Baromi könnyű lenne. "Oké, igazad van, hagyom." Mégsem megy. Csak barátok vagyunk, még akkor is, ha ez az állítás egyébként már rengetegszer megdőlt. A barátok általában örülni szoktak, mikor a másiknak épp van valakije alakulóban, de legalábbis egyáltalán nem kapnak random dührohamokat miatta. Főleg az a barát nem, aki a legjobban akarta, hogy az egész kapcsolat ne menjen tovább ezen a határon.
Lopva pillantok rajta végig, amíg az ajánlatomon agyal, képtelen vagyok nem észrevenni a nyakában lógó ékszert, aminek talán nem kéne nagy feneket kerítenem egyáltalán, valamiért mégsem hagy teljesen hidegen. Nem hagytam magamnak sok időt a koncerten, hogy feltérképezzem, mi van rajta, meg mi nincs. Apró, akaratos, erőszakos démonként ül a vállamra a gondolat, hogy mi van, ha a fószertől kapta, de egyelőre próbálom elhessegetni. Sokáig már úgysem tudom tartogatni az információt, előbb vagy utóbb ki fog bukni belőlem.
- Ja, én leszek a kék pasi a kamugazdag csávó meséjéből. Megegyeztünk - elégedett mosollyal fogok a kezére, magabiztosan nézek a szemeibe, még a kifejezetten furcsa melegségérzet sem ingat meg, amit a bőrünk összesimulása eredményez. Sokszor fogtuk ugyan egymás kezét az évek alatt, ez így, egy év kihagyással közel olyan, mint mikor először értem hozzá. Kár lenne tagadnom, hogy akkor sem éreztem semmit, csak kellett még egy név a sorba, mégis minden egyes alkalommal megteszem.
Talán a hangja lejtéséből, de valamennyire kétlem, hogy csupán nagy egyetértésből Madnek célozta a ritka hülye jelzőt. Egyáltalán nem is tagadnám le, ha azt mondaná, hogy ez kapásból rám is igaz. Az egóm és az önkritikám valahol ugyanazon a szinten vannak, bár az utóbbit rohadtul szeretem eltitkolni. Pontosan tudom, hogy mennyire hülyén tudok viselkedni, ha róla van szó. Nem egy komoly vitám volt már saját magammal emiatt, csak épp az összes kudarcba fulladt.
- Én is tudom, hogy mennyi idő telt el azóta, Tay - hiszen éppen csak nem számolgatom a napokat, a naptárban átikszelve, ami eltelt, minden egyes vonásnál egyre nagyobb frusztrációt érezve, amiért nem keresem. - Elkúrtam, sajnálom. De most itt vagyunk, foglalkozzunk a jelennel - nem csak neki, magamnak is címzem a kérést. Felbaszott, hogy mással láttam? Igen. A fejéhez fogom vágni, hogy felbaszott? Igen, ki nem hagynám. Csak nem most. Most az enyém. Ha csak pár órára is, de az enyém. Megsimítom az arcát, mielőtt felkelnék. Ha iszom, és a közelében vagyok, mindig ez van. Sokkal nehezebben nyomom el a késztetést, hogy a közelében legyek, megérintsem, hogy bármi olyat tegyek, amire nem tudok magyarázatot.
Alaposan, ravasz tekintettel nézek körbe, észrevétlenül lopom be a mögöttem bambuló tag érintetlen felesét, gyorsan felhajtom és visszacsúsztatom a poharat. Muszáj elérnem azt a szintet, ahol már csak kevés józan gondolatom marad, nincsenek aggályaim, nem érdekel a holnap, nem tudok mást, csak megélni a pillanatot.
- Ne itt beszéljük meg, hogy miért. Majd elmondom, ha ketten leszünk és nem hallja más - meg akkor, ha majd szeretnék apámról beszélni, miközben nyilvánvalóan van néhány elvarratlan szálunk, azon az egy nagyon kívül, ami mindig is volt és lesz.
- Nem kellett volna eddig húznom. Tudtam, hogy azt várod, én keresselek, és egyszerűen átestem a ló másik oldalára, azt gondoltam, akkor edd meg, amit főztél, tapasztald meg te is, milyen az, ha nem tudsz rólam semmit. Azon kívül, amiről nem tudod eldönteni, hogy igaz-e, vagy sem, mert nem több egy szar pletykánál - egyre csak bámulom a belőlem kiáramló füstöt, hogy ne kelljen ránéznem. Sosem érzem magam annál sebezhetőbbnek, mint mikor akár közvetve, de érzelmeket kell kifejeznem, mégis azt akarom, hogy tudja. Ő egyedül, senki más a világon, csak ő, tudja.
Csak a fejemet rázom. Nem haragszom, persze, hogy nem, hogyan haragudnék? Nem létezik a világon olyan dolog, amiért tartósan tudnék haragudni rá, még az sem, ha azt mondja, egyáltalán nem érdekelte, mi van velem és nem is hiányoztam neki. Csak fájna.
Az ölelése most minden. Egyszerre szorítom magamhoz úgy, mintha az életem múlna rajta, és vigyázva rá, mintha bármelyik percben összeroppanthatnám, annyira törékeny. Hiába minden, a javító, a csend, a koncert, a fószer, sosem éreztem magamhoz közelebb ennél. Bár ne részegítene meg annyira, hogy egyre csak többet és többet akarjak. Elkerülhetetlen.
- Nem csak mára. Úgy viselkedünk, mint a dedósok, basszus, elég lesz. Arra igyunk, hogy mostantól szépen mindketten félretesszük a sértődött óvodás énünket, és elfelejtjük ezt az egy évet. Egs - emelem a poharam, aztán lehúzom vagy a felét. Marja a torkom, szívok rá egy slukkot, hadd marja még jobban. Az újonc seggnyalóm ebből se sajnálta a vodkát.
- Mhmm, nem tudom, miről beszélsz - nyilván egészen addig fogom húzni az agyát ezzel kapcsolatosan, amíg már egészen közel nem jár a valósághoz. Nem engedem el, soha nem tenném. Akarom, hogy tudja, akarom, hogy lássa, mennyire szarul esik. A játszadozással csak időt nyerek, együtt töltött időt, mielőtt újra robbantom a bombát.
- Világos, mint a nap, kicsim. Tiéd az elsőbbség, hallgatlak - kíváncsi félmosollyal támasztom meg a pultot mellette, amíg beledobom a dekket egy hamutálba. Komolyan azt gondolja, hogy nem vágom, mit akar velem itatni? Felér egy hadüzenettel. Ebből még ma háború lesz.
 

Jax x Tay

“We're all like the slaves in the fields now, putting on the front that says 'Everything's fine, boss' while we worry about how to make ends meet.”

Ez az aminek határozottan nem így kellene most megtörténnie. Nem kellene újfent hozzám szólnia, nézhetne levegőnek is mint mondjuk az elmúlt 3 hétben és fél napban, úgyis olyan jól megy neki. Én barom meg azt hittem, hogy ha kijön akkor majd meg tudjuk beszélni a dolgot, vissza tud majd lépni az életembe, mert undorító módon hiányzott és nem is igazán tudtam ezt normálisan feldolgozni azt hiszem. Olyan voltam mint a hernyós, aki nem kapott metadont, nem kapott terápiát, vicodint, magnéziumot...semmit, csak elvettek tőle mindent és ott hagyták a sorsára egy bezárt szobában. Azt hittem ez megváltozik ha kijön, hogy..nem is tudom, hülye vagyok még mindig. Pedig ha valamit világosan lehozott ez a 3 hét az az, hogy ostoba vagyok. Ostoba, mert mosolygok, mert idegesen vibrálok a közelében, mert ezer közül is felismerem az illatát, mert amikor rám néz akkor semennyi idő nem telt el egyszerűen.
- Legyél az. - nem, nem-nem-nem-nem. Nem szabad, basszus. Nem! Nem kellene kezet fognunk, nem kellene, hogy hozzám érjen, hogy hasson rám a mosolya. Milliószor ellökött, lekoppintott, szólt be, szólt bele olyan dolgokba amikhez elméletileg semmi köze és szarik a fejemre. Ne érintsen meg! Ne, mert elsüllyedek, megint reménykedni kezdek és vigasztalhatatlan szarként evezhetek át a holnapba.
- Tudod? - nahát, egész meglep. Egyáltalán nem tűnt úgy mintha egy fikarcnyit is számítana neki, hogy telnek a napok, hogy úgy ácsorog a folyosón nekem háttal, mintha sose lettem volna a világon. Mintha ez az egész fekete lyuk közöttünk egyedül az én lelkem égetné atomjaira és neki fel sem tűnne. - Megértem, Jax. - akkorát hazudok, hogy belesajog az egész bensőm, nem értem meg. Rohadtul, kurvára nem értem meg. Ez a 3 hét szarabb volt, mint amikor bekerült és már nem volt többé az életem része. Mert látni és nem beszélni...rosszabb, sokkal rosszabb mint bármi. Rettentően koncentrálnom kell, hogy ne haljak bele ebbe az érintésbe, ebbe a könnyű, finom és bensőséges semmiségbe, de levegőt is alig merek venni, rettegek, édes istenem...
A kézfogás átalakul az összekulcsolt ujjaink masszájává, nekem a szívem üt hármat percenként míg a hátát nézve a pulthoz érünk. Hogy fogom ezt túlélni anélkül, hogy ne kérném, ne követelném őt magamnak? Talán ha félhülyére iszom magam elérhetem azt a pontot, hogy ne akarjon érdekelni, hogy ne jusson át a falakon és ne vegyem többnek mint ami. Egy baráti bebaszás. Annak kell lennie, győzzem már meg magam!
- Bocsi.. - bocsi mert elfelejtettem, hogy vannak itt rajtunk kívül mások is. Egy egész hadtestnyi ember, egy zsák picsa akiknek jártál a bugyijában, a szájában, bocsi azért, mert nem tudok értelmesen gondolkodni sem a közeledben - nem kapcsoltam. - khm.
- Szar. - csúszik ki, de ez az igazság. Szar, borzasztó, felőrlő és idegesítő és minden másodpercben préseli az üvölthetnéket, a nem értést, kérdéseket melyekre sosincs válasz és nem is lesz. - Miféle pletykát? - bekongat a torkomba az elmúlt egy év összes történése. Mindaz, amiről nem tud..vagyis elvileg nem tud. De kétlem, hogy ebből eljutott hozzá bármit. Bulik, őrültségek, összetört szív, ivás, szex..kicsit hosszú lett a sor. És hát..naivan azt hittem, ő lesz majd az elsőm. Nem így lett. Ez sem. Mégis összezavar azzal, amit mond. Ezt érezted te is, Jax? Neked is ilyen borzasztó volt, mondd?
Én is tartozom egy bocsánatkéréssel, sőt ezerrel is. Nem tudom visszahozni, megváltoztatni, megjavítani a dolgot. Sem eléggé sajnálni, hogy nem voltam az a barátja akinek tart. Ebben a törékeny, őszinte pillanatban marad nekem az ölelés, a meggyónás, baromira hiányzott. Mindig hiányzik, egészen beteges méreteket öltve hiányzik. A nyakába sóhajtom az érzést, mert így maradva el tudom hinni, hogy a világ nem egy szar hely. És fájdalom sincs, Xini tablettái aranyat érnek. Szarhatok mindenre ami zavaró körülmény.
- Hát jó, szerintem is butaság. - leengedem magam a bárszékre - Az élet nem áll meg attól mert mi elfecséreljük. - meg mert összetörted a szívem többször, többféle szilánkokra is és megint a lábad alá készülök tolni. Csüggesztő és mégsem.
- Ne hazudj, seggfej. - vigyorgok rá, ez is olyan könnyen jön, mint egy pavlovi reflex. Rám néz, mosolygok, melegem van. Úgy viselkedem a közelében mint egy 12 éves, közben amit érzek és amit akarok az nagyon nem 12 évesekre jellemző. - Úgyis kihúzom belőled. Valahogy.. - mérem végig egy furcsa pillantással. Mindenem meginog a közelében, élen a magabiztosságommal, a nőiségemmel..mindenemmel. Kikérem a piát és isten bocsásson meg amiért pont ezt, de ma nem akarok gondolkodni. Semmiről. Megmozgatom a nyakam mint aki valóban párbajra készül. És arra. Elég komoly téttel. Csak ne hívna így, jézusom. Kihagy tőle egyet a szívem.
- Nagylelkű. - kihúzom magam ültömben - Ha most nem találkoztunk volna össze egyáltalán hozzám szóltál volna még év vége előtt, vagy tovább csináltál volna úgy, mintha nem is léteznék? - komoly a kérdés, de akarom a tetves három kívánságom, a lámpás már nálam van, csak jó irányba kell megdörzsölni.